4 orvosi-fiziológiai Nobel díjazott
A történelem fontos
1. Paul Hermann Müller 1948.
Azért kapta, mert azt állította, a DDT nevű rovarölö veszélytelen az emberekre és melegvérű állatokra, ezért Nobel díjjal jutalmazták.
Mi történt ezután?
Rájöttek, hogy az élő szervezetben felhalmozódhat, károsítja az élővilágot és egyben az emberi környezetet, egészséget.
A fenti fotón polio (gyermekbénulás) ellen DDT-vel permeteznek gyerekeket San Antonio városában, Texas.
A világon elsőként Magyarországon tiltották be a DDT forgalmazását és felhasználását 1968-ban, a fenti okokra hivatkozva.
A globális betiltási hullám egyik elindítója a környezetvédelem történetének egyik legfontosabb műve Rachel Carson Néma tavasz (Silent spring) című könyve volt. Ebből köztudomásúvá vált, hogy a szer az emberre és a széles élővilágra a zsírszövetekben felhalmozódva igen káros késői rákkeltő, spermiumgátló hatást gyakorol.
2. António Egas Moniz, 1949.
A lobotómia feltalálásáért kapta.
A lobotómia során a homloklebeny fehérállományi kötegeit vágták át, melynek eredményeképp az egyén intellektuális képességei és érzelmi élete jelentősen átalakult. A módszer egyik úttörője „sebészetileg előidézett gyermekkornak” nevezte ezt az állapotot.
Világszerte több tízezer ilyen beavatkozást végeztek súlyos mentális zavarokkal diagnosztizált embereken, főleg a 40-es években, majd az 50-es években a legtöbb fejlett országban betiltották a lobotómiát.
A pozitív kimenet leginkább arra utalt, hogy az adott pácienssel már nem voltak olyan magatartási gondok, mint a műtét előtt, ám ez a gyakorlatban sokszor azt jelentette, hogy szinte teljesen passzívvá váltak. Egy korabeli szakértő azt írta, hogy a lobotómiát leginkább azért használják, hogy kevesebb gond legyen a páciensekkel, de ilyen erővel akár meg is ölhetnék őket, elvégre akkor van a legkevesebb gond az emberekkel és a gyilkosság nem sokkal rosszabb, mint ez a beavatkozás.
Ez a fotó R. Kennedyről (A meggyilkolt elnök húga) három évvel a lobotómiája előtt készült, az 1941-es lobotómiát követően élőhalottá vált.
3. Konrad Lorenz, 1973.
Az egyéni és szociális viselkedésminták felépítésével és működésével kapcsolatos felfedezéseiért.
1938. június 28-án Lorenz beadta a felvételi kérelmét az NSDAP-ba.
Konrad Lorenz az 1937-ben megjelent „Az ösztönös cselekvés fogalmáról” című munkájával megalapozta az összehasonlító viselkedéskutatást, mint önálló tudományágat, 1938-ban csatlakozott az NSDAP-hoz, és egyben a Fajpolitikai Hivatal munkatársa is volt, tevékenységével segített a német második világháborús területfoglalások (élettér és felsőbbrendű-alacsonyabbrendű emberi fajok elmélete) és holokauszt ideológiája megalapozásában.