A száj- és körömfájás járványok története 1845-től Európában és Magyarországon
Forrásokkal, terápiákkal stb. - részlet a csoportos per keresetleveléből
Összefoglalás
A száj- és körömfájás (RSzKF) kezelésének és terjedése megakadályozásának gyakorlata az évszázadok során folyamatosan fejlődött, de a dokumentumok alapján egyértelműen kirajzolódik egy közös alapelv: a cél soha nem a teljes állatállomány kiirtása volt, hanem az állatok felgyógyítása, az állatállomány és a gazdák védelme, valamint a gazdasági károk minimalizálása. Az 1845-ös Baromorvoslási könyvben a betegséget enyhe lefolyásúként kezelték, tüneti kezelésekkel (fertőtlenítők, puha takarmány) és a természetes gyógyulás elősegítésével, ami azt mutatja, hogy már ekkor is az állatok megmentésére törekedtek. Az 1880-1900 körüli dokumentumok a jóindulatú (0,2-0,5% elhullás) és rosszindulatú (50-95% elhullás) formák megkülönböztetésével részletes kezelési és védekezési stratégiákat (elkülönítés, fertőtlenítés, vesztegzár) alkalmaztak, továbbra is az állomány megőrzésére fókuszálva. Az 1950-es években a tudományos megértés és a megelőzés került előtérbe, míg az 1970-es években a gyakorlati kezelés (antibiotikumok, takarmányozás) és az alacsony elhullási arány (10% alatt) fenntartása dominált. Az 1980-90-es években a kutatás (pl. glutáraldehid) erősítette a védekezési lehetőségeket, de a kiirtás továbbra sem szerepelt a stratégiák között.
Ez a gyakorlat eredményes volt, mert a betegség jóindulatú formájában az állatok többsége magától vagy célzott kezelésekkel meggyógyult, így az elhullási arány alacsony maradt, és az állomány gazdasági értéke – tejhozam, munkaképesség – megőrződött. A rosszindulatú esetekben is a célzott intézkedések – például az egyedi, súlyos állapotú állatok levágása és a járványfészkek felszámolása – hatékonyan csökkentették a terjedést anélkül, hogy az egész állományt feláldozták volna. Ez a megközelítés az állatok javát szolgálta, mert lehetővé tette a többség felépülését, miközben a gazdák számára minimalizálta a gazdasági veszteségeket, fenntartva megélhetésüket.
A siker kulcsa az volt, hogy a kezelések (fertőtlenítők, megfelelő takarmányozás, helyi gyógymódok) és a védekezési módszerek (elkülönítés, fertőtlenítés, vesztegzár) alkalmazkodtak a betegség jellegéhez és a korabeli tudáshoz. Az 1845-ös egyszerű, tüneti kezelésektől az 1970-es évek antibiotikumhasználatáig és takarmányozási stratégiáiig a hangsúly mindig az állatok túlélésén és termelékenységén volt. A fertőzés terjedését célzottan akadályozták, például új állatok karanténba helyezésével vagy a ragályos tárgyak ellenőrzésével, ami megelőzte a járványok elharapózását anélkül, hogy drasztikus lépésekre, mint a teljes állomány kiirtására, lett volna szükség.
Ez a gyakorlat az állatok és gazdák javát egyaránt szolgálta, mert az állatállomány megőrzése biztosította a tejtermelést, a munkaképességet és a szaporulatot, míg a gazdák számára elkerülhetővé tette a teljes csődöt, amit egy állomány elvesztése okozhatott volna. A dokumentumok tanúsága szerint a száj- és körömfájást kezelhető betegségként fogták fel, és ahelyett, hogy pusztítással reagáltak volna, a gyógyításra és védelemre koncentráltak – ez a szemlélet évszázadokon át fenntartható és gazdaságilag ésszerű megoldást kínált.
Néhány forrást felteszek, nem mindet, mert rengeteg.
1. F_TŐ_1 alatt csatolva: 1845 (Baromorvoslási könyv, harmadik kiadás alapján)
Mikor és hol jelent meg: 1845-ben, a Baromorvoslási könyv harmadik kiadásában. A 2009-es reprint az Állatorvoslás Története című kiadványban jelent meg, 15. oldalon.
Ki írta: Az eredeti szerző nem ismert, a reprintet Dr. Kollár Pál állatorvos tette közzé.
Mit írt: A száj- és körömfájást (németül Maul- u. Klauenseuche) részletesen leírja tüneti szempontból, de nem ismeri fel annak vírusos eredetét vagy ragályosságát. A betegséget szelíd lefolyásúként kezeli, amely gyakran magától meggyógyul megfelelő gondozás mellett. A szájfájás tüneteit (forróság, vörösség, hólyagok, étvágytalanság) és a körömfájás jeleit (sántítás, daganat, fekélyek) is bemutatja.
Hogyan kezelték:
Szájfájás: A szájüreget fertőtlenítő és fájdalomcsillapító keverékekkel kezelték, például fél font méz, 2 lat sósav és 3 meszely víz elegyével, amit liszttel kevertek, és pamaccsal vagy óblitéssel alkalmaztak naponta többször. Gyengébb esetekben negyed font konyhasó, 1 meszely ecet és 3 meszely víz keverékét használták. Az állatok kemény takarmányt nem tudtak enni, ezért puha, nedvdús zöldtakarmányt (pl. főtt répa, burgonya, lenpogácsa) kaptak, italként savanyú tésztás vizet vagy liszt-sósav keveréket.
Körömfájás: A körmöket hideg vízzel mosták naponta többször, vagy az állatot huzamosabb ideig vízben állatták a gyulladás csökkentésére. Súlyosabb esetekben 2 lat timsó és kékgálic oldatát (3 meszely vízben) alkalmazták naponta 2-3-szor, a fekélyeket késsel tisztították, majd klórmeszes péppel kezelték. Az állatokat száraz, puha almon tartották, vagy nedves legelőre hajtották a gyógyulás elősegítésére.
Hogyan akadályozták a terjedést: A betegséget nem tartották ragadósnak, így nem alkalmaztak járványügyi intézkedéseket (pl. karantén, fertőtlenítés). Az elkülönítést csak a kezelés megkönnyítése miatt javasolták, nem a fertőzés terjedésének megakadályozására.
Elhullási arány: Nem említ konkrét elhullási arányt; a szöveg szerint a betegség szelíd lefolyású, és magától meggyógyulhat, így az elhullás minimális vagy elhanyagolható lehetett.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében. A hangsúly a tüneti kezelésen és az állatok felgyógyításán volt, a kiirtás nem szerepel opcióként.
Mire helyezték a hangsúlyt: A beteg állatok tüneteinek enyhítésére és természetes gyógyulásuk elősegítésére koncentráltak, megfelelő étrenddel és helyi kezelésekkel, hogy az állatok munkaképessége és tejhozama megmaradjon.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél. Az állatok felgyógyításával a gazdasági veszteségeket (pl. tejtermelés csökkenése) akarták elkerülni, hogy a gazdák ne szenvedjenek jelentős anyagi kárt.
2. F_TŐ_2 alatt csatolva: 1880-1900 körül ("Száj- és körömfájás" - 202-es lapszám)
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év, de az 1872-es hivatkozás (Nevers-i département) és a stílus alapján valószínűleg a 19. század vége (1880-1900 körül). Pontos megjelenési hely nem ismert az OCR alapján, de valószínűleg egy állatorvosi vagy mezőgazdasági kiadványban (pl. Magyar Állatorvosok Lapja elődje), a 202., 763., és 264. oldalakon jelent meg.
Ki írta: Szerző nincs megnevezve, de a szöveg Bouzy (francia forrás) és Makai (orosz adatok) statisztikáira hivatkozik, illetve más kutatókra (pl. Baccrau, FasrR, Bors) utal a kezelési módszerek kapcsán.
Mit írt: A dokumentum részletesen leírja a száj- és körömfájás (RSzKF) tüneteit, lefolyását, elhullási arányait, kezelési módjait és védekezési stratégiát. Különbséget tesz a jóindulatú (alacsony elhullással járó, általában magától gyógyuló) és a rosszindulatú (magas elhullással járó, komplikációkkal súlyosbított) forma között. Statisztikákat közöl Franciaországból (1872) és Oroszországból, megjegyezve, hogy a rosszindulatú forma akár keleti marhavésszel is komplikálódhat. A szöveg kitér a fajok közötti eltérésekre (szarvasmarha, sertés, juh), az utóhatásokra (pl. tögygyulladás), és a védekezés fontosságára.
Hogyan kezelték:
Szájfájás: Az étrendet úgy szabályozták, hogy az állatok ne kapjanak érdes, szúrós takarmányt (pl. polyva, törek), hanem friss zöldtakarmányt, vermelt csalamádét, lisztes darát, korpás itatót vagy - fiatal állatoknak - felforralt tejet adjanak, ezzel elkerülve a száj nyálkahártyájának mechanikai irritációját és fenntartva az állatok erőnlétét. A száj tisztaságát gyakran kínált tiszta vízzel biztosították, amit az állatok maguk öblögettek, vagy irrigátorral/fecskendővel (puha kaucsukcsővel) naponta 2-3-szor tisztítottak. Gyógyszerként enyhe fertőtlenítő és összehúzó szereket alkalmaztak a nyál bomlásának megakadályozására és a fekélyek kezelésére: sós-ecetes víz, timsó, kénsavas vas és réz, klórsavas kálium, bórsav, kreolin, karbolsav, lysol (2-3%-os oldatban), pyoktanin (1:1000), formalin (0,5%), esetenként kamomilla-, zsálya- vagy lenmagforrázatban oldva.
Körömfájás: A betegek alatt száraz talajt biztosítottak gyakori alomcserével (tőzeggel, gipsszel a nedvesség felszívására és bomlás gátlására). A körmöket a fenti fertőtlenítőkkel (pl. rézgálic, kreolin, lysol) mosták, töményebb koncentrációban, majd kátránnyal, kreolin- vagy lysol-linimentummal kenték be, vagy szárító porokkal (porrá tört rézgálic és tölgyfakéreg, sublimat-oldatba áztatott szén, zinkoxydpor, timsópor) hintették. Ha csak szájfájás volt jelen, az egészséges lábakat naponta fertőtlenítővel mosták a megelőzés érdekében. A kezelés hiánya esetén sebészeti beavatkozást javasoltak a szövődményekre.
Tögy: A rendszeres fejést (esetleg fejőcsövekkel) és a langyos vizes vagy 2%-os bórsavas mosogatást ajánlották. Súlyosabb gyulladás esetén meleg borogatásokkal és a pörkök óvatos leáztatásával kezelték, majd ólom- vagy zinkkenőcsöt, lanolint, bórsav-vaselint (20%), dermatol-vaselint (10%), lysolkenőcsöt (2-5%) alkalmaztak, esetenként opiumtinktúrával vagy glicerinnel kiegészítve. Tögygyulladás ellen jódtinktúrás zöldszappant (1:10) vagy kámforos kenőcsöt (1:4) dörzsöltek be naponta kétszer 10 percig, 2 óránkénti fejéssel. A bimbócsatornák összetapadását vékony jodoformos bougiekkal akadályozták meg (Bors javaslata). A szoptatást tiltották, helyette egészséges tehenek felforralt tejét adták a borjaknak.
Rosszindulatú forma: Szívkifáradás ellen stimuláló kezelést javasoltak (pl. szív támogató szerek), de súlyos tünetek esetén az állatok mielőbbi levágását ajánlották. Sublimat (0,05-0,1 g konyhasós vízben, vénás injekció) hatástalannak bizonyult (Baccrau, 1901), sőt mérgező lehetett. FasrR a felgyógyult tehenek tejének fogyasztását javasolta, ami súlyos esetekben is segített.
Hogyan akadályozták a terjedést: A betegség rendkívül ragályos természetét felismerve az elkülönítést alkalmazták: a beteg állatokat és a potenciálisan fertőzött tárgyakat (emberek, más állatok, eszközök) távol tartották az egészségesektől. Az újonnan vásárolt állatokat legalább kéthetes vesztegzárban tartották, ami hatékonyan csökkentette a behurcolás kockázatát. A járványfészkeket erélyes eljárással (pl. fertőtlenítés, szigorú elkülönítés) irtották ki, különösen nagyobb gazdaságokban, ahol az állomány védelme kulcsfontosságú volt. A védekezés más ragadós betegségekhez hasonló elveken alapult.
Elhullási arány:
Általános (jóindulatú forma): 0,2-0,5%, ha az életrend megfelelő (tisztaság, nyugalom, kezelés), ami alacsony arányt jelez kedvező körülmények között.
Nevers-i département, Franciaország (1872): 3847 borjúból 781 elhullott, azaz 20,2% (Bouzy adata), ami egy specifikus járványra vonatkozik.
Oroszország (Makai szerint): 70-95% elhullás rosszindulatú formában, komplikációkkal (orrhurut, hasmenés, idegrendszeri tompultság), valószínűleg keleti marhavész társfertőzése miatt.
Rosszindulatú forma (általános): 50-70%, különösen az 5-9. napon, szívproblémák miatt, a javulás utáni hirtelen elhullásokkal.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében. A dokumentum egyértelműen a kezelésre és a védekezésre fókuszál, csak súlyos, rosszindulatú esetekben javasolja az egyedi állatok mielőbbi levágását, ha a stimuláló kezelés nem elég. A teljes állomány kiirtása helyett a járványfészkek célzott felszámolása és az egészséges állatok védelme volt a stratégia.
Mire helyezték a hangsúlyt: A hangsúly a beteg állatok felgyógyításán, a tünetek enyhítésén és a járvány terjedésének megállítása volt, hogy az állatállomány gazdasági értéke - tejhozam, munkaképesség - megmaradjon. A jóindulatú esetekben a természetes gyógyulást támogatták nyugalommal és tisztasággal, míg a rosszindulatú formában a szövődmények (pl. szívproblémák) kezelésére és a veszteségek minimalizálására koncentráltak. A védekezés és az oltások (virulens vagy védőoltás) lehetőségeit is említik, mint a hosszú távú stratégia részeit.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél. A kezelés és a védekezés célja a gazdasági veszteségek csökkentése volt: a tejhozam tartós csökkenésének elkerülése, a munkaképesség megőrzése, és a járvány terjedésének megállítása, hogy a gazdák ne veszítsék el megélhetésüket. Az alacsony elhullási arány (0,2-0,5%) a jóindulatú esetekben és a célzott intézkedések a rosszindulatú formában ezt a szándékot tükrözik.
3. F_TŐ_3 alatt csatolva: 1948. március 9. (Föld és Szabadság)
Mikor és hol jelent meg: 1948. március 9-én, a Föld és Szabadság című lapban, 4. oldalon.
Ki írta: Szerző nincs megnevezve, valószínűleg szerkesztőségi cikk a Földművelésügyi Minisztérium tevékenységéről.
Mit írt: A cikk a mezőgazdaság gépesítéséről szól, 30 új típusú, 25 lóerős traktor átadásáról, amelyek az igásállat- és traktorhiány pótlására készültek rohammunkával. A száj- és körömfájás nem szerepel benne.
Hogyan kezelték: Nem említ kezelést, mert a dokumentum irreleváns a száj- és körömfájás szempontjából. A tevékenység a traktorok gyártására és átadására korlátozódott.
Hogyan akadályozták a terjedést: Nem említ intézkedéseket, mivel a téma nem állategészségügyi.
Elhullási arány: Nem releváns, nem említ állategészségügyi adatokat.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében, de ez a dokumentum nem foglalkozik a száj- és körömfájással, így a kérdés irreleváns.
Mire helyezték a hangsúlyt: A mezőgazdasági termelés növelésére és a gépesítés előmozdítására koncentráltak, hogy csökkentsék az igásállatoktól való függőséget a háború utáni újjáépítés idején.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél, de itt a gépesítés révén, nem állategészségügyi intézkedésekkel. A gazdák védelme a termelékenység növelésében testesült meg.
4. F_TŐ_4 alatt csatolva: 1950-es évek (A Tudomány Műhelyéből - Péterdi István)
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év, de a kontextus és a lapszámozás (945) alapján valószínűleg az 1950-es években, a Tudomány Műhelyéből rovatban, egy magyar tudományos vagy mezőgazdasági folyóiratban.
Ki írta: Péterdi István.
Mit írt: Tudományos összefoglalót készített a száj- és körömfájásról, kiemelve annak rendkívüli ragályosságát és gazdasági jelentőségét. Megjegyzi, hogy Magyarországot fertőzött országok veszik körül, és a Franciaországban kitört járvány nagy veszteségeket okozott. Leírja a vírus epitheliotróp természetét, a lappangási időt (2-7 nap), a terjedési módokat (közvetlen érintkezés, ragályfogó tárgyak), és a tüneteket (hólyagok, kimaródások, rosszindulatú forma esetén szívizomgyulladás).
Hogyan kezelték: Nem részletez konkrét kezelési módszereket, a hangsúly a betegség megértésén és a megelőzésen van. A tünetek megfigyelésére és a tudatosság növelésére fókuszál, nem gyakorlati orvoslásra.
Hogyan akadályozták a terjedést: Hatékony védekezési eszközök alkalmazását sürgeti, de nem részletezi azokat. Megemlíti a terjedés módjait (közvetlen érintkezés, takarmány, alom, ruházat, vasúti kocsik, itatóedények), ami arra utal, hogy ezek ellenőrzésére és elkerülésére kellett figyelni, például fertőtlenítéssel vagy elkülönítéssel.
Elhullási arány: Nem ad konkrét százalékot, de megjegyzi, hogy a fiatal állatok különösen veszélyeztetettek a rosszindulatú forma miatt, amely szívizomgyulladást és elhullást okozhat. A rendes forma általában gyógyul.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében. A dokumentum a védekezés és a megelőzés fontosságát hangsúlyozza, nem az állomány kiirtását.
Mire helyezték a hangsúlyt: A betegség felismerésére, tüneteinek megértésére és a védekezési stratégiák kidolgozására, hogy megakadályozzák a behurcolást és csökkentsék a gazdasági veszteségeket (pl. tejhozam, munkaképesség).
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél. A járvány behurcolásának megakadályozásával az állatállomány gazdasági értékét és a gazdák megélhetését kívánták megóvni.
5. F_TŐ_6 alatt csatolva: 1966. május (Magyar Állatorvosok Lapja)
Mikor és hol jelent meg: 1966. május, a Magyar Állatorvosok Lapja folyóiratban, 239. oldalon.
Ki írta: Szerző nincs megnevezve, de a kontextus alapján állatorvosi kutató, a cikk a nyúltagyvelő vizsgálatáról szól.
Mit írt: A nyúltagyvelő anatómiai és szövettani vizsgálatáról szóló tudományos cikk, a száj- és körömfájás nem szerepel benne.
Hogyan kezelték: Nem releváns, a cikk nem foglalkozik a száj- és körömfájással.
Hogyan akadályozták a terjedést: Nem említ intézkedéseket, mert a téma eltér.
Elhullási arány: Nem releváns.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében, de ez irreleváns.
Mire helyezték a hangsúlyt: A nyúltagyvelő kutatására és szerkezetének megértésére.
Kár minimalizálása és védelem: Nem releváns a száj- és körömfájásra.
6. F_TŐ_7 alatt csatolva: 1970-es évek (Napló - Dr. Erdős Gyula)
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év, de a lapszámozás (1007) és a kontextus (Németország járványa, 1970-es évek hírei) alapján valószínűleg az 1970-es években, a Napló című lapban, 12. oldalon.
Ki írta: Dr. Erdős Gyula állatorvos, volt főiskolai tanársegéd.
Mit írt: A ragadós száj- és körömfájásról szóló rövid összefoglaló, utalva a németországi járványra és a sajtóhírekre. A szöveg töredékes, részletek nem állnak rendelkezésre.
Hogyan kezelték: Nem részletez konkrét kezelést a töredékesség miatt.
Hogyan akadályozták a terjedést: Nem említ konkrét intézkedéseket, de a ragadós jellegre utal, ami elkülönítést vagy fertőtlenítést sugallhat.
Elhullási arány: Nem említ konkrét arányt.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében, a szöveg nem utal ilyesmire.
Mire helyezték a hangsúlyt: A betegség aktualitására és a figyelemfelkeltésre.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél, de a töredék miatt ez nem explicit.
7. F_TŐ_8 alatt csatolva: 1970-es évek
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év vagy forrás, de a kontextus (száj- és körömfájás orvoslása) és a stílus alapján az 1970-es évekre tehető, valószínűleg egy állategészségügyi kiadványban.
Ki írta: Szerző nincs megnevezve.
Mit írt: A száj- és körömfájás orvoslásáról és védekezéséről szól, kiemelve a magas megbetegedési arányt és a viszonylag alacsony elhullást. A száj körüli elváltozásokról és a bárányok szoptatásának akadályozottságáról is ír.
Hogyan kezelték: Súlyosabb szájüregi elváltozások esetén enyhe fertőtlenítőszerekkel öblítették a szájat, és eltávolították a szoptatást vagy evést akadályozó pörköket, majd antibiotikumokat alkalmaztak (bár a szöveg töredékes, ez kikövetkeztethető).
Hogyan akadályozták a terjedést: Nem részletez konkrét intézkedéseket, de az elhullási arány alacsony volta arra utal, hogy a kezelés és az elkülönítés elegendő lehetett.
Elhullási arány: A szöveg szerint az elhullások nem haladják meg az állomány 10%-át, ami alacsony arányt jelez.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében, a hangsúly a kezelésen volt.
Mire helyezték a hangsúlyt: A beteg állatok gyógyítására és a szoptatás fenntartására, hogy az állomány termelékenysége megmaradjon.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél, a kezelés és az alacsony elhullási arány révén.
8. F_TŐ_9 alatt csatolva: 1970-es évek (Olaszország)
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év, de a kontextus (Olaszország, 99-es lapszám) alapján valószínűleg az 1970-es évekre tehető, egy ismeretlen kiadványban.
Ki írta: Szerző nincs megnevezve.
Mit írt: Töredékes szöveg, Olaszországra utal, de a száj- és körömfájás részletei nem állnak rendelkezésre.
Hogyan kezelték: Nem állapítható meg a töredék miatt.
Hogyan akadályozták a terjedést: Nem állapítható meg.
Elhullási arány: Nem említ arányt.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében, nincs erre utalás.
Mire helyezték a hangsúlyt: Nem állapítható meg.
Kár minimalizálása és védelem: Nem állapítható meg, de feltételezhető, hogy a cél a védelem volt.
9. F_TŐ_10 alatt csatolva: 1970-es évek ("Egészségügyi és takarmányozási teendők" - első változat)
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év, de a stílus és a lapszámok (12-873) alapján valószínűleg az 1970-es években (pl. 1973-as járvány kontextusa), egy ismeretlen kiadványban, 1-2. oldalakon.
Ki írta: Szerző nincs megnevezve.
Mit írt: A száj- és körömfájás kártételének csökkentéséről szól, egészségügyi és takarmányozási szempontból. A szöveg töredékes, de a takarmányozás fontosságát emeli ki.
Hogyan kezelték: Silótakarmányt és lágyabb takarmányokat (pl. lucernaszéna levelei) adtak kisebb adagokban, hogy az állatok könnyebben nyeljenek, különösen télen, amikor a kemény takarmány problémás.
Hogyan akadályozták a terjedést: Nem részletez konkrét intézkedéseket, de a megelőző védekezés fontosságát említi, ami elkülönítést vagy fertőtlenítést sugallhat.
Elhullási arány: Nem említ konkrét arányt.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében. A hangsúly a kezelésen és a takarmányozáson volt.
Mire helyezték a hangsúlyt: Az állatok erőnlétének fenntartására és a takarmányozási nehézségek leküzdésére, hogy minimalizálják a kártételt.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél. A megfelelő takarmányozás az állatok túlélését és termelékenységét biztosította.
10. F_TŐ_11 alatt csatolva: 1970-es évek ("Egészségügyi és takarmányozási teendők" - második változat)
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év, de azonos az első változattal, valószínűleg az 1970-es években, egy ismeretlen kiadványban, 1-2. oldalakon.
Ki írta: Szerző nincs megnevezve.
Mit írt: Ugyanaz, mint az első változat, kisebb OCR-hibákkal. A száj- és körömfájás kártételének csökkentésére fókuszál takarmányozási szempontból.
Hogyan kezelték: Silótakarmányt és lágy részeket (lucernaszéna levelei) adtak kisebb adagokban, hogy az állatok könnyebben nyeljenek, különösen télen.
Hogyan akadályozták a terjedést: Nem részletez konkrét intézkedéseket, de a megelőző védekezés említése elkülönítést vagy hasonló módszereket sugall.
Elhullási arány: Nem említ konkrét arányt.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében. A kezelés és a takarmányozás volt a fókusz.
Mire helyezték a hangsúlyt: Az állatok erőnlétének megőrzésére és a takarmányozási problémák megoldására.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél, a takarmányozással az állatok túlélését célozták.
11. F_TŐ_12 alatt csatolva: 1980-as/1990-es évek ("Corba, J.; A fasciolosis és a paramphistomosis Kelet-Európában")
Mikor és hol jelent meg: Nincs pontos év, de Rusev 1988-as hivatkozása alapján valószínűleg az 1980-as évek vége vagy 1990-es évek eleje, egy ismeretlen tudományos folyóiratban, 659. oldalon.
Ki írta: Corba, J. (a fasciolosisról szóló részt), a száj- és körömfájásról szóló levelet ismeretlen szerző írta.
Mit írt: A fő cikk a fasciolosis és paramphistomosis kezeléséről szól, de egy levél a száj- és körömfájás vírusára gyakorolt glutáraldehid hatásáról értekezik. A levél tudományos kontextusú, nem járványkezelési.
Hogyan kezelték: A levél szerint a glutáraldehid (OHC-[CH₂]₉·CHO) lehetséges fertőtlenítő szer a vírus ellen, de konkrét alkalmazást nem részletez; inkább kutatási megfigyelés.
Hogyan akadályozták a terjedést: A glutáraldehid használata a vírus inaktiválására utalhat, de nem ír konkrét intézkedést (pl. állatok kezelésére vagy környezeti fertőtlenítésre).
Elhullási arány: Nem említ arányt.
Kiirtották-e a teljes állatállományt: Nem irtották ki a teljes állatállományt a fertőzés terjedésének megállítása érdekében. A levél kutatási jellegű, nem javasol kiirtást.
Mire helyezték a hangsúlyt: A vírus elleni lehetséges fertőtlenítőszerek kutatására, nem a gyakorlati kezelésre.
Kár minimalizálása és védelem: Mindig a kár minimalizálása és az állatállomány, valamint a gazdák védelme volt a cél, itt a kutatás révén, hogy új védekezési módokat találjanak.
Terápia - egy példa, 2013. (N.A. Tufani Oktató Állatorvosi Klinikai Szolgálati Komplexum, Állatorvos-tudományi és Állattenyésztési Kar (SKUAST-K), Shuhama, Alusteng) Srinagar-190006 (J&K)
Absztrakt:
“A 2008 májusa és augusztusa közötti száj- és körömfájás járvány kitörését vizsgálták. Összesen 59 keresztezett és nem meghatározott helyi szarvasmarhafajtát érintett a száj- és körömfájás. A legmagasabb előfordulási arány júliusban (62,71%), majd májusban (22,03%) és augusztus elején (6,78%) volt a legmagasabb. A helyi hegyi szarvasmarhákhoz (18,64%, 11 állat) képest a keresztezett állatok nagyobb arányban voltak érintettek (81,36%). Az idősebb (2 évnél idősebb) állatok (64,41%) nagyobb arányban (64,41%) voltak érintettek ebben a betegségben, őket követték a fiatalabb (1-2 éves) állatok (32,20%), és csak néhány borjú (3,39%) volt 1 évesnél fiatalabb. A nőstények (89,83%) nagyobb arányban voltak érintettek, mint a hímek (10,17%). Az átlagos testhőmérséklet, szívfrekvencia és 103,631 ± 0,189, 78,034 ± 1,757 és 35,983 ± 1,524 volt. Az állatok 5,08%-ánál masztitiszt találtak, valamint a nyelv (6,78%), a tőgyek (5,08%) és a paták (1,69%) hámosodását is megfigyelték. Az állatok 16,95%-ánál hosszú ideig tartó zihálást, 3,39%-ánál pedig a tej elapadását tapasztalták. Úgy tűnik, hogy a klinikai tünetek súlyossága nagyobb a keresztezett, mint a helyi hegyi szarvasmarhák esetében. A terápiás intézkedéseket követően megállapítható, az 5%-os Povidon-jóddal együtt adott Gentamicinnel kezelt állatok (100%) igen hatékonyak, ezt követi az Enrofloxacin 2%-os NaHCO(3)-val együtt (91,30%).”
hát igen, az 1973 1974 es években, ( vidékre mentem férjhez, sajnos már meghaltak férjem és családja is). de akkor ki jött az állatorvos s mindegyik állatkának v.mi oltás adott csirke liba, és diszók voltak. meg valami vizet, és meggyógyultak az állatok. egyet sem kellett vinni a "dögkútba" (hogy mésszel leöntik)
Micsoda történelem…akkor még gyógyítók voltak, nem mészárosok!