A "tudományos konszenzus" egy oximoron
A „tudományos konszenzus”, amely az oltások biztonságosságát és hatékonyságát axiómaként kezeli, oximoron, mivel a tudomány szigorú, reprodukálható bizonyítékokon alapul, nem közösségi egyetértésen
A tudományos kísérlet fogalma és jelentősége
A tudományos kísérlet szisztematikus, ellenőrzött körülmények között végzett vizsgálat, amelynek célja egy hipotézis tesztelése és ok-okozati összefüggések feltárása. A tudományos kutatás alapvető jellemzői az objektivitás, a reprodukálhatóság és a szigorú módszertan. Egy tudományos kísérlet kritériumai közé tartozik a randomizáció, a kontrollcsoport (például placebo) alkalmazása, a kettős vak elrendezés a kutatói elfogultság kizárására, valamint a hosszú távú (5-10 éves) utánkövetés a mellékhatások vizsgálatára. Ezek a módszerek biztosítják, hogy az eredmények megbízhatóak, statisztikailag szignifikánsak és más kutatók által megismételhetők legyenek. Az összes vakcina esetében hiányoznak az ilyen vizsgálatok, ami azt jelenti, hogy biztonságosságuk és hatékonyságuk nem bizonyított tudományos módszerrel. Ez különösen releváns az Alaptörvény XVI. Cikk (1) bekezdése fényében, amely a gyermek testi fejlődéséhez való jogot abszolút prioritásként kezeli, kizárva a tudományosan nem igazolt beavatkozások kényszerítését.
Az empirikus megfigyelések tudományos elégtelensége
Az empirikus megfigyelések csak akkor tekinthetők tudományos eredménynek, ha megfelelnek a szigorú módszertani követelményeknek: reprodukálhatóság, objektivitás, statisztikai szignifikancia, kontrollált körülmények és független szakértői elbírálás (peer-review). A vakcinák biztonságosságát alátámasztó megfigyeléses adatok, például az amerikai VAERS vagy az európai EudraVigilance rendszerek, nem felelnek meg ezeknek a kritériumoknak. Az adatok aluljelentettek [a Lazarus-jelentés szerint csupán 1-10%-át rögzítik], szubjektíven értékelik az okozati összefüggéseket, és nem biztosítanak reprodukálható eredményeket. Például a spontán jelentések nem alkalmasak ok-okozati kapcsolatok bizonyítására, mivel nem kontrollált körülmények között gyűjtik őket. A Lazarus-jelentés szerint 715 000 beteg 1,4 millió adag oltásából 35 570 reakciót (2,6%) azonosítottak, de csak kevesebb mint 0,3%-át jelentették.
E rendszerekre támaszkodva az oltásokkal kapcsolatos „tudományos konszenzus” narratívája tudománytalan dogma.
A kötelezően elrendelt oltások esetében a tudományos bizonyítékok hiánya közvetlenül sérti a gyermeeknek az élethez, testi és szellemi fejlődéséhez fűződő jogát, amit pedig az Alaptörvény II. Cikkében és XVI. Cikk (1) bekezdése garantál számukra.
Mindannyian, akik baj nélkül megúsztuk az oltásokat, boruljunk térdre és legyünk hálásak a sorsnak! Ez komolyan olyan, mint az orosz rulett.
"A tudományos kísérlet kritériumai közé tartozik a randomizáció, a kontrollcsoport (például placebo) alkalmazása, a kettős vak elrendezés a kutatói elfogultság kizárására, valamint a hosszú távú (5-10 éves) utánkövetés a mellékhatások vizsgálatára.*
Nos, a vak is láthatja már, hogy itt világszinten egyeztetve átléptek a tudomány keretein, egyetlen tudományos kritériumot sem vettek figyelembe, hanem számunkra ismeretlen globális célból politikai döntéseket hoztak - a fizetett média támogatásával pedig elsöpörték a figyelmeztető szakemberek véleményét is...