Akik azt hiszik, érinthetetlenek
A papság kasztja - az orvosok - aki pedig oltás alóli mentesítést kér, az idióta. Szerintük.
Részlet egy keresetlevelünkből:
És mintha az oltóorvosok, a hatóságok és a bíróságok és mindenki a hatályos Eütv. 58. § (10) bekezdését is kivágta volna a jogszabályból, holott eszerint az oltások halált, súlyos egészségkárosodást és megrokkanást is okozhatnak, ez egy olyan axióma, ami benne van a törvényben. Megismételjük: az Eütv. 58. § (10) bekezdése szerint az oltások halált, súlyos egészségkárosodást és megrokkanást okozhatnak.
Ezzel kapcsolatban a hatóságok gyakorlata és a kötelező oltásokkal kapcsolatos bírósági döntések is azt mutatják, hogy senkit nem érdekel az, hogy a gyermek sérülhet oltástól, hanem minden áron oltani kell, kerül, amibe kerül, az az elvárás mindenkivel szemben, hogy áldozza fel a szülő a gyermekét az oltások totemoszlopán. Ez már a gyermekek egészségére ártalmas hagyomány, káros szokás.
Senki emberfia nem felel az oltáskárosodásokért, a sérült gyermekekért, a tönkrement életekért, az állam felelőssége csak egy jogi maszlag. Ebben a peres eljárásban is van már alperes, a bíróság, a hatósági eljárásban részt vesz egy csomó ügyintéző, mindenféle orvosok és szakértők kerülnek bevonásra, és nyilatkozgatnak meg döntenek majd. Ebből a sok emberből ki lenne a felelős, ha a felperest, mint egy kutyát, erőszakkal beoltják és az egészsége megromlik, ha oltáskárosodása lesz vagy meghal? Felelnének az ügyintézők, a tárgybani határozatot hozók valamelyike ezért?
Vagy ha ezt a keresetet a bíróság elutasítja, akkor a bírák felelnek azért, ha a felperes epilepsziája súlyosodik, még jobban oltáskárosodott lesz, vagy meghal?
Dehogy, mindenki, aki részt vesz ebben, nyugodtan aludna, a szülők meg szenvedjenek a sérült gyerekkel, a felperes meghalhat, allergiás lehet, autoimmun beteg lehet akár, a felperesen meg a szülein kívül mindenki azzal nyugtatgatná magát – ha egyáltalán érdekel valakit ebben a folyamatban a felperes egészsége és egy gondolatnyit is foglalkozna vele, hogy áh, biztosan nem attól van.
Ezt a szemléletet támasztja alá a 2024. április 4-én tartott, oltásokról szóló konferencián a Dr. Dósa Ágnes által tartott előadás is, ahol az előadó megnyugtatta a jelenlévő oltóorvosokat, hogy nem felelnek az oltásokért, nem lehet perelni őket. Az előadása címe: „Elmarasztalható-e az orvos kötelező oltás felmentési kérelmének visszautasításáért? Kinek mi a feladata a kötelező oltási rendszerben? Kinek meddig van felelőssége?” Ezen a konferencián tehát Dr. Dósa Ágnes azt állította, az orvos nem felelős azért, ha nem ad az oltás alól mentességet.
Dr. Kulcsár Andrea ugyanezen a konferencián azt mondta, hogy ő személyesen nem felelős, és az oltás alóli mentesítési kérelmeket beteszi az „idióták” kérései közé. Egyébként ezen a konferencián hét gyógyszergyár is előadást tartott.
Tehát az orvosoknak, így alpereseknek is meggyőződése, hogy azt tesznek, amit akarnak, nincs semmiféle felelősségük a tevékenységükért, erről konferenciákon győzködik őket.
Ezzel azt kívánjuk igazolni, hogy egy vallásos rituáléhoz hasonló, mindenféle kontroll nélküli tevékenység az, ami az oltások területén zajlik. Legalábbis ez az orvosok, így az I. és II. r. alperes meggyőződése.
Az, hogy kialakult ez a gyermekek egészségére ártalmas káros hagyomány abból is látható, hogy Európában Ausztriában, Cipruson, Hollandiában, Dániában, Észtországban, Görögországban, Finnországban, Norvégiában, Izlandon, Írországban, Lichtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Svájcban, az Egyesült Királyságban és Svédországban egyetlen kötelező oltás sincsen. Ehhez képest a felperesnek azon kell küzdenie a bíróság előtt az oltóorvosokkal és a hatóságokkal, hogy ne oltsák be. Egy vesszőfutáson kell átmennie, elvárják tőle, hogy tegye kockára az életét és egészségét a szent nyájimmunitás érdekében, és a Kúria ezt le is írja több döntésében, egészen elképesztő módon. A felperes egészsége és élete nem számít!
Az is a gyermekek egészségére káros hagyományos szokás kialakulását támasztja alá, hogy az alperesek magatartása miatt a felperest azzal fenyegeti a „családvédelem rendszere”, hogy teljesen jogellenesen elveszik a szüleitől és akár a bicskeihez hasonló, pedofilok vezette „otthonba”, vagy a békésihez hasonló, szintén akár pedofil nevelőszülőkhöz, vagy soproni szadista nevelők, vagy a dévaványai otthonban dolgozó, Békés megyei, gyermekeket prostituáló „családvédők” kezei közé adják, vagy a Hajdú-Bihar megyei gyermekeket agyonverő nevelőszülők kezei közé juttatják, és a szüleit is óriási bírságokkal fenyegetik, mindezt a közegészségügy nevében.
Ez nevetséges lenne, ha nem lenne halálosan komoly. Kiemeljük, hogy érdekes módon azokban az európai országokban, ahol nem kötelezőek az oltások, nem halt ki a lakosság, nem omlott össze az egészségügy, hanem mind az egészségügy, mind az emberek – köztük a gyermekek – sokkal jobb egészségi állapotban vannak, mint Magyarországon. Amennyiben kívánja a T. bíróság, ezt dokumentumokkal és statisztikákkal bizonyítjuk.
A kötelező oltásokkal kapcsolatos, minden szakmaiságot nélkülöző orvosi, hatósági és bírósági gyakorlat immár egy, a Gyermekjogi Egyezmény 24. Cikke 3. pontja szerinti, a gyermekek egészségére káros hagyományos szokássá vált ebben az országban, amiről már az Orvosi Hetilap 1869. évi 30. számában is olvashatunk, amelyet F22 alatt csatolunk.
…
Bizonyítási indítvány:
Kérjük a bíróságot, hogy idézze be tanúként Dr. Dósa Ágnest, a Semmelweis Egyetem általános igazgatóhelyettesét azzal kapcsolatban, hogy 2024. április 4-én az oltásokról szóló konferencián az előadásában azt állította, az orvosok nem felelnek a beadott oltásokért és az oltás alóli mentességek elutasításáért, továbbá kérje be Dr. Dósa Ágnes előadása anyagát;
Dr. Kulcsár Andrea oltási tanácsadót pedig annak igazolására, hogy a konferencián azt állította, hogy aki oltás alóli mentesítést kér, az idióta és az oltóorvosok nem felelősek a munkájukért.
Felháborító, hogy az orvosok mit képzelnek magukról! Hol van a Hipokrátészi eskü???! Igenis felelősséget kell vállalniuk minden cselekedetekért, így a gyilkos népírtó cov. vaxok beadásáért is!! Ha nem tudja, hogy mit adott be a betegnek, akkor nem szúrja be, márpedig ha beadta, tudnia kellett volna, hogy ez egy BIOFEGYVER!!
Köszönjük a kitartást ! Köszönjük!