Az élethez fűződő jog csak az "elit" gyermekeit illeti meg
Elég volt ebből
2023 óta egyetlen egy, azaz egyetlen egy beteg gyermek ügyfelünk kapott a hatóságtól kötelező holtás alóli mentességet, annak ellenére, hogy az összes esetében indokolt lenne, nagyon sokuknak van kezelőorvosi szakvéleménye is.
Az összes többi beteg gyermeket a magyar állam, a zorvosistenek és holtási tanácsadók a hatóságok és a bíróságok tevékeny közreműködésével halálra vagy legalábbis további krónikus betegségekre ítélik, amit végre is hajtanának, ha rajtuk múlik. Ez a mi munkánk, hogy ettől megóvjuk a gyermekeket.
Mindeközben pedig az üzenet kezd átmenni az “elitbe” is, és megértették azt, hogy az ő gyermekeikre is veszélyesek ezek az oltásnak nevezett, igazából halálos invazív beavatkozások, így többnek a gyermeke nem kapja meg ugyanazokat a holtásokat, amikkel a mi beteg gyermek ügyfeleink életét még jobban szét akarják rombolni.
Ha a rendszeren múlna, sok beteg gyermek ügyfelünk már nem élne. Mert nem az “elitbe” születtek.
Ezek után ne kérdezze meg senki, mi a bajunk a magyar kormánnyal, a hatóságokkal, az “igazságszolgáltatással” és a politikai pártokkal.
És azt merik mondani, a kötelező holtások rendszere “nem jogkérdés.”
Dehogynem jogkérdés. Olyan egyszerű jogkérdés, mint a faék: az “elit” gyermekeinek van joga élni, nekik jár holtás alóli mentesség. A “plebs gyermekeinek” pedig nem jár, akkor sem, ha belehalnak. Nem mindegy, a személyi adatoknál milyen nevek szerepelnek a “törvényes képviselő” adatoknál.
Az emberi méltóság és élethez való jog nem mindenkit illet meg, hanem privilégiummá vált. Az “elit” privilégiumává.
Ezt csak azért írtam ki, hogy tisztába tegyem azt, hogy mi a problémánk a TELJES MAGYAR “elittel,” belértve a “politikait” is, és teljesen mindegy, mely pártról beszélünk.
És hogy jelezzem, mennyire ostobán gondolkozik az “elit”: az, hogy a következő kötelező holtásokat megússza a gyermekük, attól még a jövő nem változik meg, és az életben maradáshoz nagyon kevés a holtások hiánya.
Két parlamenti ciklusról beszélünk. Kettőről.
Ennyi van hátra. Tiktak, tiktak, tiktak, ketyeg az óra.



Nyilván sikerült a legbutább ( eü.diploma nem számít intelligencia mérőnek a szememben, inkább kitartás és szorgalom mérő), és egyben legkorruptabb "embereket" oda ültetni a magyar kötelező oltási rendszer tetejébe, és úgy egészében az alsó szintek pedig agymosott birkák (bár a birkákra nézve ez sértő). A rendszer gondosan épült így fel, mert a "jog"alkotás is olyan keretrendszert rakott köré,ami biztos halált jelent, tehát itt a "jog"állam fogott össze a gyógyszergyárakkal hogy kialakítsák azt a halálos keretrendszert, ami a magyar népesség lassú, de biztos elfogyásához vezet. Ezt a rendszert megspékelték még pár irgalmatlan buta, irgalmatlan korrupt, irgalmatlan gyilkos "oltásiszakértővel", akik teljesen mindegy miért, de minden józan ész ellenében vakon mennek a nekik kijelölt úton.
Ez így azér Angelikáék következetes munkája nyomán szépen körvonalazódik.
Aki nem így látja, vagy nem látja át a rendszer valódi célját, érveljen...
Nem jogkérdés? Hát akkor mi a búbánat???
Persze valóban nem kérdés kéne legyen, hanem evidencia, hogy a saját testével mindenki maga rendelkezik, gyermekek esetében pedig a szülő a kompetens!
Végtelenül beteg ez a társadalom, hogy a többség nem így gondolja...