Egy sürgősségi osztályon dolgozó orvos tapasztalatai a kovidról
Ma elveszítettem egy gyermekkori barátomat az oltási kötelezettség miatt. Tudom, hogy sokan Önök közül elvesztették munkahelyüket, barátaikat és családtagjaikat. Még egészségügyi dolgozóként sem tudtam meggyőzni egykori barátomat a különböző kötelező előírások és a zárlatok ártalmasságáról. Még úgy sem, hogy elmagyaráztam neki azt, amit nap mint nap látok a munkahelyemen.
Tavaly januárban csak az én sürgősségi osztályomon hét olyan ember volt, aki felakasztotta magát. A látogatási tilalom miatt olyan családtagokat kellett visszautasítanom, akik szeretteikkel akartak lenni. Hallottam, amikor egy hajléktalanszálló azt mondta, hogy nem tudnak fogadni egy beteget, mert nem volt beoltva.
Előfordul, hogy azt kell mondanom egy függőnek, hogy a rehabilitációs intézmény nem fogadja be, mert nincs beoltva. Számtalan depressziós és öngyilkos fiatalt küldtem egy fullosan telt, mentális betegekkel foglalkozó egészségügyi intézménybe, ahol napokig várakoznak a folyosón.
Késői stádiumú rákos megbetegedéseket diagnosztizáltam, amelyeket azért nem diagoltak korábban mert az alapellátások nem hozzáférhetőek. A folyosón, egy vékony függöny mögött kell a rossz híreket közölnöm, mert a kormány nem oldotta meg a kapacitásproblémáinkat. Diagnosztizáltam szívburokgyulladást és szívizomgyulladást olyan embereknél, akik a kovidra alacsony kockázatúak, de a kötelezően előírt vakcinák miatt a szívük megsérült.
Hős vagyok akkor, amikor ez beleillik a kormány narratívájába. De nem hátrálok meg az igazságtól akkor sem, ha az nem illik a narratívába. A kötelező védőoltások és korlátozások egyáltalán nem segítenek senkinek, és valójában hatalmas károkat okoztak. Ebben én vagyok a szakértő, de csak akkor, ha hallani akarják.
Create your profile
Only paid subscribers can comment on this post
Check your email
For your security, we need to re-authenticate you.
Click the link we sent to , or click here to sign in.