A nyugati politikai rendszer bomlásával együtt jár, hogy belföldön egyre zsarnokibbá, míg külföldön egye impotensebbé válik.
Annak ellenére, hogy a vakcinátorokat a körülmények visszavonulásra kényszerítették, egy fontos különbség figyelhető meg a vakcinátorok a gyenge, hisztérikus retorikájuk és a durva taktikázásuk közt. A hipochonderek e nemzetközi rendszerének egyik legújabb visszacsapúása a kanadai kamionosok mozgalma. Óriási kárt okoztak a vakcinátárok hitelességének, sokkal nagyobbat, mint gondoltam volna, és ha Kanada végül visszavonja a korlátozásokat, az nem kis részben nekik lesz köszönhető. (Ez persze még jó ideig nem fog megtörténni; Trudeau kormánya késleltetni fogja ezt a lépést, hogy megfossza a tiltakozókat az egyértelmű győzelemtől.) Mindazonáltal nem szabad alábecsülni az vakcinátorokat. Az eget és a földet is képesek megmozgatni azért, hogy befagyaszthassák azoknak az egyszerű embereknek a pénzeszközeit, akik akár csak néhány dollárt is adományoztak a világ egyik legjobban átoltott országában a kötelező védőoltási politika miatt indított munkásmozgalomnak.
Ez a paradoxon, az egyidejű erő és gyengeség egy általam korábban már többször említett jelenségből ered. Ez pedig nem más, mint a politikai rendszer felsőbb szintjéről a hatalomnak lefelé, a bürokratikus intézményekbe, a tudományos életbe, sőt a sajtóba történő szétterjedése. Ez a diffúzió, bár különböző mértékben, de minden országban megtörtént, és még mindig folyamatban van. Ennek következtében m minden jelentősebb kormányzati kezdeményezés alapja az új politikai elit széleskörű konszenzusa. A nagy médiaszervezetek, a tudományos szervezetek és a bürokrácia minden ága együttműködik abban, hogy mindenütt ugyanazt a konszenzusos jövőképet valósítsák meg. Emiatt az átfogó kollaboráció miatt a rezsim minden intézkedésének és politikáját széleskörben erőteljesen támogatják a hivatalos közbeszédet pedig szigorúan ellenőrzik. A politikai szereplők egyre inkább el vannak szigetelve mindenfajta kritikától. Azokban az országokban, ahol ez a diffúziós folyamat a legelőrehaladottabb, az átlagemberek szinte minden politikai befolyásukat elveszítettek. A rezsim számára legfontosabb kérdéseket egyszerűen soha nem vitatják meg, és nincsenek politikai alternatívák sem.