Miért változott meg JP véleménye Istenről

AwakenWithJP 2023. március végi videója fordítása

Forrás:

A videó leirata:

Megváltozott az, ahogyan Istenről gondolkodom, Korábban tévedtem Istennel kapcsolatban, de megváltozott a véleményem, és elmondom nektek, miért történt ez. Elmondom azt, régen miben hittem, és hogy most miben hiszek, és mi vitt arra, hogy másként gondolkozzak.

Nagyon fontosnak tartom azt is elmondani, hogy szerintem mi segít abban, hogy Isten minél jobban része legyen az életünknek és hogy minél többet vigyünk belőle a körülöttünk lévő világba, mivel látszik, hogy a világnak is egyre jobban szüksége van Istenre.

Azért beszélek erről, mert – nem tudom, ti hogy vagytok vele – de nekem nem igazán vonzó az, hogy egy olyan világban élek, ahogy Sátán uralkodik, és én és a családom elszenvedem ennek a következményeit.

Mielőtt belemerülsz a videó hallgatásába: ez nem egy tőlem megszokott vicces videó, és ha ez zavar téged, akkor imádkozz emiatt.

Tehát, mit gondoltam régen Istenről, a vallásról, és a kereszténységről, mik voltak azok a gondolatok, amiről ma azt mondom, hogy tévedés volt? Azt gondoltam, hogy á, a vallás végülis nem rossz, de elavult, ósdi dolog. Azt mondtam, miért lennék vallásos, ha lehetek spiri is. Ezzel együtt teljesen belemerültem a spirituális mozgalomba. Tehát spirituális dolgokkal foglalkoztam, nem vallással, mert a magasröptű gondolkodók spirik és nem vallásosak, és elég magasröptűek ahhoz, hogy azt mondják, ők nem vallásosak, hanem spirik.

Igazából amíg spiri voltam, hasznosak voltak azok a dolgok, amiket a különféle spirituális tanítóktól, tanításokból, könyvekből, filozófiákból nyertem. De, most, hogy visszatekintek, habár voltak benne hasznos dolgok is, azt is látom, hogy elképesztő jó dolgokat kihagytam, olyanokat, mint a hagyományos keresztény értékek, az istenhit, és az Istennel való kapcsolat, amit most már igazán nagyra értékelek. Én spirituális arroganciának nevezném azt, hogy ezeket kirekesztettem, miközben arra gondoltam, hogy ezek régi, ósdi dolgok. És hogy mindenkinek olyan szelleminek kellene lennie, mint én vagyok.

És ezzel együtt nem hittem abban, hogy az imának óriási ereje lenne.  Abban hittem, hogy valószínűleg jó dolog imádkozni, ás lehet, hogy a hangulatunk, a személetünk pozitívabb lesz tőle, de nem hittem igazán az ima erejében. Hogy az emberek Istentől közvetlenül kérhetnek és kapnak is támogatást.

Igen, abban nem hittem igazából, hogy ez tényleg megtörténik.

Egy perc múlva rátérek arra, hogy elmondjam nektek azt, mit gondolok Istenről most.

De ezelőtt elmondom, mitől változtam meg, mi történt velem, mit láttam, amitől megváltozott a véleményem? Az elmúlt három év alatt, az idézőjeles járvány alatt megfigyeltem valamit.

Az elmúlt három év alatt azon kaptam magam, hogy egyre inkább keresztényi lettem, anélkül, hogy ez szándékos lett volna, vagy erre törekedtem volna. Nem volt ez egy küldetés, hogy hú, és keresztényibb akarok lenni, hanem csak úgy lazán megtörtént velem. És nem hiszem, hogy ez egyedül velem történt meg, mert több embertől hallom azt, hogy hasonló történt velük is. Felmerül a kérdés, hogy miért lesznek az emberek keresztényibbé, úgy, hogy nem is próbálkoznak ezirányban?

Elmondom, szerintem miért történik ez. Az, hogy a világban jelen van a gonosz, és annak forrása, Sátán, soha nem volt annyira nyilvánvaló, legalábbis az én életemben, mint az elmúlt három évben. A gonosz már nem rejtőzködik. Hanem ránk tör a totalitáriánus hatalmakon, a mozgalmakon, embereken, csoportokon, cégeken, kormányokon keresztül. És megpróbál behatolni az elménkbe, és elfoglalni az Istentől kapott szabad akaratunkat.

Ahogy ez egyre nyilvánvalóbbá válik, megjelenik a természetes polaritás, ami elkövetkezik akkor, ha nem vagy hajlandó beállni az ördög tervébe. Tehát ha olyasvalaki vagy, aki nem hajlandó a gonosznak alávetni magad és szolgálni, akkor a gonosz jelenlétében a másik végletbe húzódsz.

Lehet, hogy ez nem is tudatos, csak a gonosz jelenlétében elkezdesz elhúzódni attól. És akkor milyen irányba hajolsz? Nos, ez Isten iránya. Mert Isten a gonosz, a Sátán ellentéte. Tehát azt gondolom, hogy az, hogy megláttam a gonosz jelenlétét, emiatt történt, hogy idézőjelben véletlenül egyre keresztényibb lettem, és sokakkal szintén megtörténik ez most.

Most úgy látom, hogy a világban jelenlévő gonosz nagy szolgálatot tesz azzal, hogy sokakat arra késztet, hogy keresse Istent, ahogyan még sosem tette korábban.

Konkrétan most az történik, hogy a kommunizmus megpróbál világuralomra törni, és történik ez az Egyesült Államokban is, bár nem így hívjuk. És ez az egész világon ez történik. És nem véletlen az, hogy a kommunisták elsőrendű célja az, hogy az embereket elszakítsák Istentől, és ezért betiltják a vallásokat. Persze napjainkban inkább csak nem bátorítják, hanem cikinek tüntetik fel, szégyellnivalónak, de a kiteljesedett kommunizmusban tilos a vallás.

Miért? Mert nem akarják, hogy az emberek a valódi felsőbbrendű hatalomban higgyenek.

Mert ha sikerül elérni azt, hogy az emberek elszakadjanak Istentől, ha elérted azt, hogy elszakadjanak Isten tanításaitól és Isten útjaitól, az Istenben való hittől, akkor a kommunisták megszerezték a legmagasabb uralmat fölöted. És lássuk be, elég trágyák a hatalomgyakorlásban, még műtrágyában sem jók.

Nem valami jó helyettesei Istennek.  Tehát vannak emberek, akik irányítani akarnak téged, és az a gonoszság, ha valaki úgy akar irányítani téged, ami neked nem áll az érdekedben, ezt nevezem én gonoszságnak. Tehát ezek a gonosz erők, ez a kommunizmus, ez, ami irányítani akar téged, ők rájöttek, hogy azok az emberek, akik hisznek egy valódi felsőbb hatalomban, akik hisznek Istenben, ők nem irányíthatóak.  Tehát ezek az emberek arra törekszenek, hogy ők legyenek a felettünk levő hatalom, akiktől függenek az emberek. És hogy ne Istenben higgyünk, hanem tőlük függünk és nekik engedelmeskedjünk. Enélkül nem működik a kommunizmus.

Amúgy, ha ez megvan, a kommunizmus akkor sem működik.

Habár sok mindent nem tudok, de egy dolgot tudok. Azt, hogy ha hiszel Istenben, akkor nem vagy irányítható. Nem vagy irányítható. Nem félsz a haláltól, tehát nem működik a megfélemlítés, mert végső soron minden félelemkeltés a halálfélelemre apellál, mint például: Hé, ha az éghajlatváltozásba belehalsz. Hé, nézzétek ezt a betegséget, mennyi a halálos áldozatok száma monitor alján fut a CNNen.

Ez az egész félelemkeltés a haláltól való félelmen alapul.

De a helyzet a következő. Ha hiszel Istenben, akkor hiszel a túlvilágban is. Hiszel a mennyországban. Szóval nem félsz annyira a haláltól, mint amennyire akkor félnél, ha abban hinnél, hogy Isten nem létezik.

Miért is? Mert istenhívőként arra gondolsz, ok, habár nem akarok meghalni, de amikor meghalok, a mennybe kerülök. Ez tulajdonképpen gyönyörű.

Az istenhívők számára ez a bátor mondás nem csak egy mondás, hanem egy életmód: inkább egyenes gerinccel meghalok, semmint térden állva éljek.

Ezért van az, hogy a kommunisták, a globalisták, és mindazok, akik az embereket irányítani akarják arra törekszenek, hogy megpróbáljanak téged elszakítani Istentől. Mert Isten útja szabadság.

A gonoszság bekorlátoz, Isten szabaddá tesz. Isten szabad akaratot ad nekünk, ez fejeződik ki a szabadságunkban, ez Isten módja. A kommunistáknak ez nem tetszik. A globalisták nem szeretik ezt, mert az istenhit miatt nem tudnak irányítani téged.

És látjuk azt, ahogyan a zsarnokok megpróbálják elszakítani az embereket az Istenbe vetett hitüktől.

Ez most teljesen látszik. 50 évvel ezelőtt a statisztikák szerint az amerikaiak 98%-a hitt Istenben. Ma a statisztika szerint csak 81 %-a istenhívő.

Politikailag az az érdekes, hogy a demokratáknak csak 64%-a hisz Istenben, míg a republikánusok 92%-a istenhívő.

És ha megnézzük, a sátáni gonosz, a kommunista tendenciák a demokrata oldalon jobban jelen vannak, emiatt nem túl meglepő, hogy a demokratáknak csak 62%-a hisz Istenben.

Az is látható, hogy mindenféle propagandában megjelenik az az az erőfeszítés, hogy az embereket elszakítsák Istentől.

A gender ideológia propagálása. Azt próbálják meg elhitetni az emberekkel, hogy Isten hibázott. Ami egy elég lenyűgöző módja annak, hogy az embereket rávegyék arra, hogy ne higgyenek Istenben, mert ha hiszel Istenben, akkor valószínűleg abban is hiszel, hogy Isten nem hibázik például abban sem, hogy "Hé, nézd ezt a szemetet a lábam között. Nem találta el a nememet.”

Tehát arra próbálják az elmédet tréningezni, hogy az van, amit csak akarsz, és neked van igazad, Isten téved.

Isten tévedett, haver, neked van totál igazad, és neked nőnek kellene lenned és Isten hibázott.  

Szóval tudod, valószínűleg nincs is Isten.

De amikor látjuk ezt az egész gender ideológiát, ennek az az alapja, arra utal, hogy ha tényleg lenne Isten, akkor nem cseszte volna el a nemedet, igaz?

És látjuk, ahogy ezt nyomják a gyerekeknek. És az összes ilyen fondorlat között, ami az ilyen ideológiák mögött áll, az egyik leglényegesebb dolog az, hogy elszakítsák az embereket attól, hogy higgyenek Istenben.

Most megosztom veletek azt, miben hiszek.

Nagyon tisztelem és becsülöm a hagyományos keresztény értékeket, és ezeket egyre jobban beépítem az életembe.

Nem mintha én lennék a világon a legjobb vagy legodaadóbb keresztény, de mostanra sokkal több értelme van ezeknek a keresztény értékeknek, mint korábban volt.

Az ilyen keresztény értékekre gondolok, mint bízni Istenben.

Az a keresztény érték, hogy első a család.

És azt is hiszem, hogy az imában óriási erő van, és ez a legfontosabb dolog, amit megtehetünk.

Hiszem, hogy az ima erőteljes, hogy az ima változást hoz. Hiszem, hogy az ima elhozza a változást. Hiszem azt, hogy az ima miatt Isten eljön oda, ahol a leginkább szükség van rá, ahonnan Isten hiányzik, ahol a gonoszság már annyira kiéheztette a dolgokat, hogy Isten oxigénjére van szükség.

Azt hiszem, többet kell imádkoznunk.

Biztosan nem tudom ezt, de én így tekintek az imára.

Képzeljük el, hogy egy tengeralattjáróban vagyunk, a víz alatt, nem pedig egy víz feletti tengeralattjáróban.

Na szóval,  a víz alatt vagy egy tengeralattjáróban, és korlátozott az oxigénkészleted. Ha az oxigén kezd elfogyni, akkor bajban vagy. És ha körülnézünk a világban, az emberek bajban vannak. Tényleg bajban vagyunk. Szóval mit tehetsz? Szükséged van erre az oxigénre. Ez az életerőd. Szóval tudod, oké, oxigént kell lehoznunk ide, ebbe a kis tengeralattjáróba, ahol vagyunk. Hogyan fogjuk csinálni? Nos, ha egy tengeralattjáróban vagy, akkor valamilyen csőrendszer vezet felfelé, a felszínre, és ezzel oxigént pumpálsz le a tengeralattjáróba, amikor szükséges, és ezt kell tenned.

És azt hiszem, az ima is hasonlóan működik. Megnézzük, hogy hol van szükség az imára, Isten akaratára van szükség. Innen hiányzik Isten!

Legyen szó akár a Világgazdasági Fórumról, vagy a január 6-i politikai foglyokról, vagy az oktatási rendszerben lévő gyerekekről, vagy akár a te, akár az én egyéni szituációnkról.   Szükségünk van Istenre, szükségünk van áldásra, szükségünk van támogatásra. Hogyan fogjuk ezt megkapni?

Király, egy tengeralattjáróban vagyunk. Hiszem, hogy az ima lesz az a cső, ami Isten lecsatornázza az oxigént. És akkor olyan, mintha ott lenne Isten!

Isten ott van, de nekünk be kell vinnünk Istent a helyzetbe.

Szóval azt hiszem, amikor imádságos lelkiállapotban vagyunk, megnyitunk egy csatornát, hogy behozzuk Istent, oda, ahol Istenre szükség van.

Mit gondolok én, hogy működik ez a rendszer? Én hiszem azt, hogy Isten szabad akaratot adott nekünk. Ami azt jelenti, hogy Isten eléggé szeret minket ahhoz, hogy Istentől elszakadva működjünk, ha ez a választásunk, vagy pedig behozhatjuk Istent ebbe a helyzetbe.

Ezért hiszem, hogy amikor imádkozunk, megnyitunk egy csatornát, amivel közvetlenül Istenhez kapcsolódunk, és behozzuk Istent abba a térbe, amely felett imádkozunk. Oxigént viszünk oda, ahol szükség van rá.

Elég artisztikusan hangzik. Nyilván ez tudományosan nem igaz, de talán metaforikusan igaz.

Mindenesetre mára én az imát alapvetőnek tartom, amire szükségünk van, és szerintem az ima így működik.

És most ez kapjátok ki. Szerintem a szellemi háborúság idejében vagyunk. Látjuk azt, hogy mi folyik a világban, konfliktus a különböző nemzetek között, megosztottság mindenütt. És ezt és ezt akarják tanítani a gyerekeinknek, mi meg: ez mintha sátáni dolognak tűnne. Nos, ez azért van, mert sátáni dolog persze.

Szóval, bár látjuk, hogy ezek a dolgok a fizikai szinten játszódnak le, azt hiszem, hogy ezek, amit látunk, annak a tünetei, ami a természetfeletti szinten történik.

Azt hiszem, hogy most a szellemi háborúban Sátán és Isten háborúznak egymással. És te vagy a tét. Mi vagyunk a tét. A lelkünk, a gyermekeink lelke. Az egyik oldal irányítani akar minket, a másik oldal pedig fel akar szabadítani.

És úgy gondolom, hogy a mindennapi életünk cselekedetei, a tetteink, a gondolataink, a szavaink meghatározzák azt, hogy melyik oldalon állunk ebben a szellemi háborúban.

Ó, és egy megjegyzés, mert őszinte akarok lenni ezzel kapcsolatban. Régebben szégyelltem kimondani ezt a szót, hogy Isten. Tudjátok, amikor még azt gondoltam, hogy haver, én spirituális vagyok, ami király, de vallásos nem vagyok.

Régebben szégyelltem használni az Isten szót. És helyette azt mondtam, hogy ó, az univerzum, vagy a mindentudó. És különböző neveket találtam ki, de igazából mégis Istent értettem alatta.

Szóval örömmel elmondhatom, hogy már nem csak hogy nem szégyellek beszélni Istenről, hanem örömmel kimondom, hogy Isten, Isten. Igen, ez nagyon jó érzés.

És mielőtt beszélnék arról, hogy szerintem mi mit tehetünk azért, hogy több Istent hozzunk az életünkbe és a körülöttünk lévő világba, szeretnék egy gyors kitérőt tenni azzal kapcsolatban, ami bennem megbotránkozást okozott, és ami miatt negatív véleménnyel voltam a kereszténységről, és magáról Istenről is.

Nézzük csak meg a vallással összekapcsolható összes botrányos dolgot. Úgy értem, hogy rengeteg háborút vívtak már a vallás és Isten nevében, és rengeteg korrupció is történt, az egyházi skandalumok, botrány, ahol minden a pénzről szólt. És persze a katolikus egyház szexuális visszaélései. Úgyhogy én a fürdővízzel együtt kidobtam a gyereket is, hogy nézd, de mocskos ez a fürdővíz, öntsük ki. Hát, ha ez a kereszténység, akkor csessze meg. Ha ez az, akkor csesszék meg.

Most már sokkal érettebb vagyok, és hiszem, hogy a gonosz mindenhova beférkőzik, ahova csak tud. Az ördög angyalnak álcázza magát. Tehát ha az ördög irányítani akarja az embereket, akkor az elég jó módszer arra, hogy ott tegye ezt, ahol az emberek Istent keresik.

Tehát azt hiszem, mindenképpen szükségünk van arra, hogy képesek legyünk felismerésekre, és csak attól, mert valami vagy valaki azt állítja, hogy Istentől való, vagy egy egyház vagy egyháztag, még nem kell bevenni. Azt hiszem, szükségünk van a megkülönböztetés képességér, mert az ördög a világosság angyalának álcázza magát.

Azt gondolom, az sokkal érettebb dolog, ha megkülönböztetem azt, mi a gonosz, és mi az egyház. Ha felismerem, mi a gonosz és mi Isten. És ezáltal nem kell kiöntenem a fürdővízzel együtt a gyermeket is, hanem csak kiöntöm a fürdővizet, és megtartom Istent, és ezáltal sokkal inkább megerősödöm.

Tehát ez a négy dolog, amit szerintem mi megtehetünk azért, hogy több Istent hozzunk a világba.

Az első, hogy tudatosan bízni kell Istenben.

Az elég nehéz, hogy Istentől támogatást várj úgy, hogy közben nem is hiszel Istenben, ha aktívan nem bízol benne, ha nincs hited abban, hogy egyáltalán létezik Isten.

Hit abban, hogy létezik Isten, Isten velünk van és van egy terve, és nekünk az a dolgunk, hogy ezt a tervet a lehető legjobban szolgáljuk.

Tehát legyen hitünk.

Aztán hallgatni. Az egy dolog, ha van hitünk, és egy másik dolog hallgatni Istenre. Mert nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem van egy konstans zaj a fejemben, a gondolataim, az egóm zajonganak, és persze ott az összes külső zaj, ami bejön.

Tehát ahhoz, hogy Isten vezessen minket, azt hiszem, nagyon jó hallgatósággá kell válnunk. Mi Isten útja számomra? Mi Isten bátorítása számomra? Milyen lépésre kapok útmutatást most ebben a nehéz helyzetben? Meg kell tanulnunk hallgatni.

És harmadszor, imádkozhatunk. Imádkozzunk gyakran, azokért, akiket ismersz, és azokért is, akiket nem ismersz. Imádkozzatok értük. Imádkozzatok magatokért. Imádkozzatok a családotokért, a körülményeitekért. Imádkozzatok más emberekért. Imádkozzatok a világért.

És egyébként, ez lehet, hogy furcsán hangzik, de ha ránézünk ezekre a gonosz, tekintélyelvű emberekre, akiket és gonosznak tartok, Claus Schwab, Soros György, Bill Gates, Biden, Trudeau, nem mintha igazán nyomon követném, kik ezek, habár szerintem ők gonoszok. Tehát mi lenne, ha elkezdenénk imádkozni értük? Természetesen nem azért imádkoznánk, hogy a programjuk sikerüljön, hanem imádkoznánk értük, mint egyénekért. Mert ha rájuk nézek, akkor istentelen embereket látok, akiket a saját egójuk vezérel, és szerintem a gonosz irányítja az egójukat. Szóval talán ezekért az emberekért jobban kellene imádkoznunk, mint bárki másért, hogy térjenek meg.

És mellesleg, minél többen megtérnek, annál inkább bekerül Isten közéjük, és één nem tudom, megtörténik-e ez, vagy sem, de elméletileg, ha Isten jobban jelen van az életükben, az nem csak őket menti meg, hanem minket is, nem igaz?

És negyedszer, amit megtehetünk, hogy egy szolgáló életet élünk, Isten terve szolgálatában, Isten vezetésének a szolgálatában.

És aztán azt is fel kell ismernünk, hogy ahhoz, hogy szolgáló életet éljünk, a saját életünket is meg kell néznünk, a saját egoista dolgainkat, az önző vágyainkat. És, habár lehet, hogy ezek valid vágyak, de időnként késznek kell lennünk, arra, hogy lemondjunk ezekről, azért, hogy Istennek szolgálhassunk.

Nos, itt van egy tény. Sokan azt mondanák, hogy á, haver, úgy érted, hogy ne annak szenteljem az életemet, nekem jó legyen, és nekem szolgáljon? Ami amúgy egyfajta nárcizmus.

De hogyan lehetek boldog, ha nem követem a vágyaim?

Én inkább azt mondom, hogy a szöszben lennél valaha boldog, ha összesen ennyit teszel? Hiszem, hogy ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk, hogy kiteljesedjünk és értelme legyen az életünknek az kell, hogy egy nagyobb jó szolgálatában álljunk, hogy a nagyobb jó érdekében tegyünk. Szerintem ahhoz, hogy boldog és kiteljesedett emberek legyünk, ez nélkülözhetetlen.

És ezt az életet nem szabad összetéveszteni azokkal a dopamin lökésekkel, amik akkor jönnek, amikor az egoista vágyaink, szükségleteink és vágyaink után megyünk, és azok kielégítésével jelentőségteljesnek érezzük magunkat, mintha mi irányítanánk. Mert mi imádjuk ezeket a dopamin löketeket, ez jó érzés, azonnali kielégülés, de ez nem boldogság.

A szolgálatban töltött élet az, ami az igazi boldogságot szül.

És úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy a legjobban szolgáljuk a nálunk nagyobb akaratot, három dologra kell figyelnünk: a gondolatainkra, a szavainkra és a tetteinkre, és arra, hogy ezek mihez igazodnak.

Ha a gondolataink, szavaink és cselekedeteink a lehető legtökéletesebben igazodnak Isten vezetéséhez, akkor szerintem jól csináljuk.

Ez azt jelenti, hogy olyanok vagyunk, akinek van hite, figyel Istenre, imádkozunk, de mozdul is. Cselekszünk, a szavainkkal, a gondolatainkkal, és persze aztán a külső cselekedeteinkkel.

Ez háromdimenziós lénnyé tesz minket, olyanokká, akik mindent megtesznek azért, hogy Isten akarata szerint éljenek. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a világnak sokkal több ilyen emberre van szüksége.

És ez olyasvalami, ami rajtunk múlik és habár ebben sem leszünk sosem tökéletesek, de az a mi kezünkben van, hogy megtegyük a tőlünk telhető legjobbat. Hogy minden nap egy kicsit többet tegyünk. Szóval ez egy kis összefoglaló arról, hogy mit hittem régen Istenről, mit hiszek most, mi változtatta meg a véleményemet, és mit gondolok, mit tehetünk te és én, hogy több Istent hozunk az életünkbe.

Zárásként gyorsan. Az egyik oka annak, hogy szeretem hangosan megosztani a gondolataimat arról, hogy valamiről megváltoztattam meg a véleményemet, az, hogy azt hiszem, olyan világban élünk, ahol nem bátorítják azt, hogy valaki megváltoztassa a véleményét. És rosszallóan nézi a világ, ha megváltoztatjuk a véleményünket. Nos, mi lenne, ha megtanulnánk, hogy megváltoztathatjuk a véleményünket, és megengednénk magunknak azt, hogy megváltoztassuk a véleményünket?

Mert ha soha nem változtatod meg a véleményed, akkor tudod mit? Nem fejlődsz. Nem tanulsz. És akkor megrekedsz ugyanazokban a hiedelmekben és gyakorlatokban, amelyeket régen elfogadtál. És lehet, hogy ezek már lejártak. Olyasmi, mint a hús a hűtőben, amit hét évvel ezelőtt vásároltál. Igen, hét évvel ezelőtt vetted. És lehet, hogy már romlott, és itt az ideje kidobni, és valami újjal helyettesíteni.

Szóval én személy szerint olyan ember vagyok, aki arra bátorítja az embereket, hogy gondolják meg magukat. Azt hiszem, csak ezt szerettem volna nektek Mert én vagyok ennek a tökéletes modellje, aki ügyetlenül botladozik. És úgy gondolom, hogy nagyszerű dolog meggondolni magunkat, ha jó okunk van rá, hogy meggondoljuk magunkat.

És ránézünk valamire, amit korábban hittünk, a régi hitünkre Istenről, és akkor jön egy jobb út. És akkor elengedjük a régit, és elfogadjuk az újat.

És ezzel, a négy tippel, amit megosztottam a hitről, a hallgatásról, az imádkozásról és a szolgálat életéről, ha van benne valami, amiből hasznos volt számodra, az fantasztikus.

Kérlek, fogadd meg a szavaimat. Mert nagyra értékellek téged, gyönyörű, szabadságszerető barátom. Köszönöm, hogy megnézted velem ezt a videót, és hamarosan találkozunk.

Csak még egy dolog. Vehettek ilyen pólót, ez a legújabb a termékcsaládban, és ez a kedvencem, és ez a legkelendőbb is. Ez a Megvan neked Isten? póló. Ha szeretnél egy ilyet magadnak, vagy másnak, a youtube videó linkjén, ami alul van a szöveges részben, tudsz rendelni.

Az látszik, hogy ez egy nagyon hatékony módja az embereknek az arra való bátorítására, hogy gondoljanak Istenre, hogy Istenhez forduljanak, akkor amikor a legnagyobb szükségük van rá, és ez pont most van.

0 Comments
Angelika’s Newsletter
Felkészülten - Isten tenyerébe vésve
Felkészülni az elkerülhetetlenre
Authors
Angelika Mihalik