Mindenki mossa kezeit - Magyarországon a gyermekkori oltások kötelezőek, azonban senki nem felelős az azokkal okozott károkért és halálért

Eütv. 58. § (10) bekezdés értelmezése és ennek következményei

Az Eütv. 58. § (10) elemzése

Az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (Eütv.) 5/A. §-a, amely az oltásokkal összefüggésben elszenvedett súlyos egészségkárosodás, rokkantság vagy halál esetén járó állami kártalanításról rendelkezik.

1. A jogszabály szövegének elemzése

A jogszabály szövege szerint:

„Ha az oltásra kötelezett személy az oltás adásával összefüggésben súlyos egészségkárosodást szenved, megrokkan vagy meghal, őt, illetve általa eltartott hozzátartozóját az állam kártalanítja.”

• „Oltásra kötelezett személy”: Ez minden olyan személyre vonatkozik, aki a magyar oltási rend szerint kötelező oltást kap, például gyermekek, akik életkorhoz kötött kötelező oltásokat kapnak (pl. MMR, DTaP stb.).

• „Súlyos egészségkárosodás, rokkantság vagy halál”: Ez azt jelenti, hogy a kártalanítás feltétele egy súlyos, maradandó egészségügyi következmény vagy halál, amely bizonyíthatóan az oltás következménye.

• „Őt, illetve általa eltartott hozzátartozóját”: Ez a rész kulcsfontosságú az értelmezés szempontjából, mert meghatározza, hogy kik jogosultak kártalanításra. A szöveg szerint a kártalanítás vagy az oltott személyt illeti meg (ha életben van, de súlyos egészségkárosodást szenvedett vagy megrokkant), vagy az általa eltartott hozzátartozóját (ha az oltott személy meghal, vagy ha olyan mértékben károsodott, hogy eltartási képessége megszűnt).

2. Az értelmezés

Egy gyermek esetében, akinek nincs eltartott hozzátartozója – ami valóban minden gyermekre igaz, hiszen a szülők tartják el őket –, halál vagy sérülés esetén senkit nem illet meg kártalanítás. Nézzük meg ezt lépésről lépésre:

• Gyermek halála esetén: Ha egy gyermek meghal az oltás következtében, a jogszabály szövege szerint az „általa eltartott hozzátartozóját” illetné meg kártalanítás. Mivel egy gyermeknek nincs eltartott hozzátartozója, ez az értelmezés azt jelenti, hogy senki nem jogosult kártalanításra, még a szülők sem, hiszen ők nem az „eltartott hozzátartozók”. Tehát a szülők, akik a gyermeket eltartották, nem kapnak kártalanítást a gyermek haláláért, holott ők viselik a temetés költségeit, az érzelmi veszteséget, és adott esetben a kezelések költségeit is.

• Gyermek sérülése vagy rokkantsága esetén: Ha a gyermek súlyos egészségkárosodást szenved vagy megrokkan, a jogszabály szerint ő maga jogosult kártalanításra. Azonban egy gyermek esetében, aki nem rendelkezik jövedelemmel, és akit a szülők tartanak el, a kártalanítás nem jár, mivel a kár fogalma hagyományosan gazdasági veszteséghez (például keresetkieséshez) kötött. A szülők, akik a gyermek ellátásának költségeit viselik, nem jogosultak kártalanításra, mivel nem ők az „oltott személy” vagy az „eltartott hozzátartozók”.

3. A kártalanítás fogalma és a sérelemdíj kérdése

A kártalanítás a magyar jogban olyan kompenzáció, amely jogszerű magatartással okozott kár esetén jár, szemben a kártérítéssel, amely jogellenes károkozás esetén alkalmazandó. Az oltások esetében a kártalanítás alapja az, hogy az oltás beadása jogszerű cselekedet, hiszen az állam által előírt kötelező oltási rend része, de az ebből eredő súlyos egészségkárosodás vagy halál méltánytalan következmény, amelyet az állam kompenzálni kíván.

• Kár fogalma gyermekeknél: Egy gyermeknél nem merül fel gazdasági kár, mivel nincs jövedelme, és a szülők fizetik a temetés, kezelés stb. költségeit. Habár a kártalanítás fogalma nem kizárólag gazdasági kárra korlátozódik, hanem tartalmazhat nem vagyoni kárt is, például az életminőség romlását, a fájdalom és szenvedés kompenzációját, vagy a jövőbeli egészségügyi ellátás költségeit. Azonban a jogszabály szövege nem említi kifejezetten a nem vagyoni kárt, és nem utal sérelemdíjra, amely a magyar jogban külön kategóriát képez, és általában a személyiségi jogok sérelmével kapcsolatos (pl. Polgári Törvénykönyv 2:52. §).

• Sérelemdíj hiánya: A sérelemdíj nem értelmezhető ebben az esetben, mivel a kártalanítás jogszerű magatartással okozott kárra vonatkozik, míg a sérelemdíj tipikusan jogellenes cselekedetekhez kötött. Ez azt jelenti, hogy a szülők nem igényelhetnek sérelemdíjat a gyermekük halála vagy sérülése miatt, mivel az oltás beadása jogszerű, és a kártalanítás keretei szigorúan a jogszabály szövegéhez kötöttek.

4. Kritikus megjegyzések és a jogszabály problémái

• A szülők kártalanításának hiánya: A jogszabály szövege nem biztosít kártalanítást a szülők számára, akik a gyermeket eltartják, és akik a gyermek halála vagy sérülése esetén jelentős anyagi és érzelmi terhet viselnek. Ez különösen méltánytalan, ha a gyermek meghal, mivel a szülők nem minősülnek „eltartott hozzátartozóknak”, így semmilyen kompenzációra nem jogosultak, holott ők viselik a temetés költségeit, az érzelmi veszteséget, és adott esetben a kezelések költségeit is.

• Gyermekek kártalanításának gyakorlati problémái: Ha a gyermek súlyos egészségkárosodást szenved vagy megrokkan, ő maga jogosult kártalanításra, de egy csecsemő vagy kisgyermek esetében a kár meghatározása nehézkes, mivel nincs gazdasági veszteség (például keresetkiesés). A kártalanítás összege így kérdéses, és nem világos, hogy a jogszabály hogyan kezeli a jövőbeli költségeket, például a tartós egészségügyi ellátást vagy a gondozási terheket, amelyeket a szülők viselnek.

• A jogszabály szűk értelmezése: A jogszabály szövege szigorúan az „oltott személyre” és az „általa eltartott hozzátartozóra” korlátozza a kártalanítást, ami azt jelenti, hogy a szülők, akik a gyermeket eltartják, nem jogosultak kompenzációra, még akkor sem, ha a gyermekük halála vagy sérülése jelentős terhet ró rájuk. Ez méltánytalan helyzetet teremt, és ellentmond a kártalanítás alapelvének, amely a méltánytalan következmények kompenzálását célozza.

5. Összegzés

A jogszabály szövege szerint egy gyermek halála esetén valóban nem jogosult senki kártalanításra, mivel a gyermeknek nincs eltartott hozzátartozója, és a szülők nem minősülnek ebbe a kategóriába. Ez méltánytalan helyzetet teremt, mivel a szülők viselik a gyermek halálának minden következményét, de nem kapnak kompenzációt. Ha a gyermek súlyos egészségkárosodást szenved vagy megrokkan, ő maga jogosult kártalanításra, de egy gyermek esetében a kár meghatározása nehézkes, mivel nincs gazdasági veszteség, és a jogszabály nem említi kifejezetten a nem vagyoni kárt vagy a szülők terheit. A sérelemdíj nem értelmezhető, mivel a kártalanítás jogszerű magatartással okozott kárra vonatkozik, nem pedig jogellenes cselekedetekre.

Ez utal, hogy a jelenlegi szabályozás nem biztosít védelmet vagy kompenzációt a szülők számára, akik a gyermekük halálának vagy sérülésének terheit viselik. Ez a probléma különösen hangsúlyos, ha figyelembe vesszük, hogy az oltások kötelező jellege miatt a szülőknek nincs választási lehetőségük, mégis ők viselik a kockázatok következményeit anélkül, hogy megfelelő kártalanításra jogosultak lennének.

Mi ennek a következménye?

Egy olyan rendszerben, amelyben az állam, az orvosok és a gyártók anyagilag érdekeltek az oltások beadásában, de nem tartoznak felelősséggel a károkért, az orvosok etikája különösen veszélyeztetetté válik, mivel a felelősség hiánya alááshatja az orvosi hivatás alapelveit, például a „primum non nocere” (először ne árts) elvet, miközben a kiszolgáltatott emberek – a csecsemők és szüleik – védtelenül maradnak, a rendszer szereplői pedig jelentős profitot termelnek. Ez a dinamika párhuzamba állítható a Milgram-kísérlettel, amelyben Stanley Milgram azt vizsgálta, hogy az emberek mennyire hajlandók engedelmeskedni a tekintélynek, még akkor is, ha károkozásra utasítják őket; a kísérletben az alanyok áramütéseket adtak egy másik személynek, mert a kísérletvezető vállalta a felelősséget, így áthárítva a saját erkölcsi felelősségüket. Az orvosok esetében a felelősség áthárítása azt eredményezheti, hogy az oltások beadását rutinszerűen, kritika nélkül végzik, anélkül, hogy mélyebben mérlegelnék az egyéni kockázatokat, hiszen a rendszer védi őket a következményektől, például kártérítési perek vagy etikai vizsgálatok formájában. Ez az etikai csúszás különösen problémás, ha az orvosok anyagilag is érdekeltek az oltások beadásában, például praxis-finanszírozási ösztönzők révén, ami tovább csökkentheti a kritikus gondolkodást és az egyéni esetek mérlegelését, így az orvosok a rendszer fogaskerekeivé válhatnak, akik ahelyett, hogy a betegek érdekeit képviselnék, a hatóságok utasításait követik, hasonlóan a Milgram-kísérlet alanyaihoz. Ez az erkölcsi felelősség áthárítása különösen veszélyes, mivel az orvosok hivatása éppen arra épül, hogy a betegek jólétét helyezzék előtérbe, de egy ilyen rendszerben az etikai döntéshozatal háttérbe szorulhat, lehetővé téve, hogy a sérülések kockázata a kiszolgáltatott emberekre háruljon, miközben az orvosok felelősségre vonás nélkül, anyagi ösztönzők által motiválva folytathatják tevékenységüket.