Két évnyi kutatás és vizsgálat után a tüskefehérje veszélyességét övező tudományos ismeretek sokat fejlődtek, és míg a világjárvány kezdetekor az emberek először azt hitték, hogy a tüskefehérje csak arra szolgál, hogy besegítse a vírust az emberi sejtekbe, és csak ennyi a szerepe, az idő múlásával a kutatók lassan felfedezték, hogy a tüskefehérje hatása valójában sokrétű, és legalább nyolc különböző módon károsítja az emberi szervezetet, például károsítja a tüdőnk sejtjeit. Károsítja a mitokondriumokat, ami általános gyulladást okoz, sőt, növeli a vérrögök kialakulásának kockázatát is. Mindezt tovább súlyosbítja az a tény, hogy számos új tanulmány szerint a tüskefehérje hetekig vagy akár hónapokig is megmarad az emberi szervezetben, az oltást követően. Ezért ma azt vizsgáljuk meg, hogy mik a tüskefehérje potenciális veszélyei, valamint néhány olyan konkrét dologról beszélünk, amelyeket Önök is megtehetnek a méregtelenítés és az immunrendszer erősítése érdekében.
Kiemelem, hogy ez a videó és az alatta lévő dokumentumok nem csodaszer, nem fogja megoldani az ön problémáját, azonban hatékony segítséget nyújthat abban, merre induljon el. Nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, diagnózist és kezelési tervet, valamint orvosi ellenőrzést, hanem egy iránytűként szoltál abban, hogy merre induljanak el azok, akik hosszú kovidban, vagy oltási sérülésben szenvednek.
Mindaz, amiket mondunk, tanulmányokkal alátámasztott, amennyiben talál megfelelő orvost, aki hajlandó foglalkozni a valós problémával, akkor van esély arra, hogy megfelelő diagnosztikai eszközökkel megtalálják az ön problémája okát, és hatékonyabb kezelési tervet dolgozhatnak ki. Ezért mindenekelőtt javasoljuk, hogy próbáljon olyan orvost találni, aki partner abban, hogy legalább belekezd ezen fősodorban megjelentetett tudományos kutatások és tanulmányok komolyan vételében és elolvasásában.
Ez itt egy kép a korona vírusról, amely a Covid19 megbetegedést okozza, és ha egy kicsit ráközelítünk, akkor tisztán láthatjuk a tüskefehérjét, más néven az S-proteint, amely messze a legnagyobb szerkezeti fehérje az egész vírusban. És ha a vírust a megfelelő szögből nézzük, láthatjuk, hogy a tüskefehérje olyan alakot vesz fel, mint egy korona. A koronavírus család tulajdonképpen innen kapta a nevét, mivel a koronáról. Amikor a világjárvány 2020-ban kezdett elterjedni a világban, az embereknek a tüskefehérjéről viszonylag korlátozott ismereteik voltak. Először azt hitték, hogy a tüskefehérje egyetlen szerepe az, hogy segítsen a SARS-Cov-2 vírusnak behatolni az emberekbe, mégpedig azáltal, hogy a sejtfalunkon lévő ACE-receptorokhoz kötődik. Azonban, ahogy az imént említettem, hamar kiderült, hogy ez egy nagyon is korlátozott megértés volt, és az elmúlt két évben a tudósok lassan felfedezték, hogy a tüskefehérjének nagyon sokrétű hatásai vannak. És hogy az ACE-receptorokon kívül számos más sejtszövetünkkel is kölcsönhatásba lép. Számos tanulmány sokféle, különböző szempontból elemezte a tüskefehérje hatásait, és felfedezték, hogy legalább nyolc különböző módon káros az emberi szervezetre - + egy, amiről a tanulmány még Roman videója készítésekor nem jelent meg, azonban voltak már következtetések erre – és ez az amiloid fehérjék képződése, azaz amiloidózis kialakulása.
Ezek közé tartozik a tüdősejtek károsítása, beleértve a tüdőalveolusokat és a tüdő- és a endothél sejteket, valamint a mitokondriumok és a DNS struktúrák károsítását is. Többek között károsítja a szív- és érrendszeri sejtjeinket, növeli a vérrögök kialakulása kockázatát, károsítja az agysejtjeinket. Azt is megállapították, hogy elősegíti a hosszantartó gyulladások kialakulását a testünkben, és úgy találták, hogy általában elnyomja az immunitást, és még a rák kockázatát is növeli. Sok ilyen mellékhatás összefügg egymással, például a kutatások kimutatták, hogy amikor a vírus bejut a szervezetbe, a tüskefehérje különböző módon különböző szervekre hatást gyakorol. A tanulmányok kimutatták, hogy például a szívben lévő ejteket, az agyban és a szív- és érrendszer egészét befolyásolhatják a tüskefehérjék. Most publikáltak egy tanulmányt, ez egyelőre még nem lektorált. A képernyőn mutatjuk. Ebben megállapították, hogy a tüskefehérjék az egyik katalitikus receptortípus növekedését okozzák a vesesejtek szövetében, és ezek a típusú receptorok valóban gazdatestekké válhatnak a vírus számára, így a vesék és a így az illető ember teste fogékonyabbá válik a vírusfertőzésre. Másodszor, azt találták, hogy a vékonybél sejtjeiben a tüskefehérje nagy mennyiségű L-SIGN receptorokat stimulál. Ezek arra szolgálnak, hogy a szervezetet védjék a kórokozók ellen, ami elsőre jó dolognak tűnik, azonban egy láncreakciót okoz, és végső soron fogékonyabbá teszi a vékonybelet a vírusfertőzésekre. Harmadszor a tanulmány megállapította, hogy a tüskefehérje DC-SIGN receptorok mennyiségének növekedését okozza a tüdőben, ami gyulladást okozhat a tüdőszövetben, és a tüdővel kapcsolatos harmadik pontról egy másik tanulmány is megjelent a közelmúltban az American Heart Asociatation folyóiratban, és ez a tanulmány szintén megállapította, hogy a tüskefehérje közvetlen hatással van a tüdőfunkcióra, különösen azt, hogy amikor ezek tüskefehérjék jelen vannak az emberi szervezetben, a tüdő alveoláris sejtfalai vastagodni és szilárdulni kezdenek, ami a tüdőfunkció egyre nagyobb mértékű csökkenését okozza. Csak referenciaként: a tüdőhólyagok az apró a léggömb alakú légzsákok, ahogy kitágul és összehúzódik a tüdő. És a tüskefehérje ezeknek az érfalaknak a megvastagodását és megszilárdulását okozza, aminek az egyik fő tünete, hogy az emberek a hosszú kovid esetén krónikus fáradtságot tapasztalnak, és az egyik lehetséges oka az állandó fáradtságérzetnek az lehet, hogy a tüskefehérje kárt okozott a mitokondriumokban.
Ha nem voltál biológia órán mondjuk az elmúlt negyvenöt évben, gyorsan elmondom, hogy a mitokondriumok azok a kis szervek bennünk, amelyek az energia szintézisért felelősek, ha megnézzük a képet egy egészséges mitokondrium és egy sejt néznek ki, mint a valami kis csöves erőművek. Azonban a tanulmányok kimutatták, hogy amikor a tüskefehérjék stimulálják a tüdőnket, a vérereket vagy a nyirokcsomókat, az történik, hogy egyrészt a mitokondriumok szerkezete drámaian megváltozik ezekben a sejtekben, és erősen töredezetté válik, másrészt a csöves mitokondriumok száma általában jelentősen csökken. A képernyőn több felvétel az egyik tanulmányból származik. Láthatjuk, amikor az antitestek jelen vannak, a mitokondriumok egészségesnek tűnnek, azonban a tüskefehérje jelenlétében a mitokondriumok károsodnak és töredezetté válnak, ez a második kép, majd láthatjuk az oszlopdiagramot is ugyanebből a tanulmányból, és ez elég jól szemlélteti a változást, ami azt mutatja, hogy a tüskefehérje jelenlétével a csöves mitokondriumok aránya éppen ellenkezőleg, csökken, míg a töredezett mitokondriumok aránya drámaian megnő. Ezek a megállapítások arra késztetik a kutatókat, hogy feltételezzék, hogy a hosszú kovidban tapasztalható tünetek és a fáradtság és kimerültség valójában azért vannak, mert a sejtek mitokondriumai károsodtak vagy elpusztultak, ami miatt az emberi test energiahiányt tapasztal, szó szerint a fiziológia legalapvetőbb szintjén, a sejtek szintjén. Most már sok más tanulmány is van, amelyek azt mutatják, hogy a tüskefehérjék károsítják a szívet és az ereket. Olyanok, amelyek bemutatják azt, hogy a tüskefehérjék hogyan okoznak trombózist, ami azt jelenti, hogy vérrög képződik, majd elzárja az egyik vénát. Emellett azt is, hogy a tüskefehérjék hogyan károsíthatják a szervezet saját természetes immunrendszerét általában véve.
Emellett ahogy említettem, megjelenhet az amiloidózis. Amiloidózis esetén rendellenes fehérjék képződnek, melyek a különböző szervekben és szövetekben lerakódnak, illetve a vérben és a testnedvekben keringenek. Az amiloidózis nagyon hasonló tüneteket okoz, mint az előzőekben említettek, ehhez járulva még idegrendszeri tünetek, zsibbadások, akár memóriazavarok. A vérrögök kialakulása egyik oka is lehet amiloid fibrinek képződése a kapillárisoktól kezdődően a vénákban, amelyre a vér alakos sejtjei rátapadnak.
Oké, szóval mostanra azt hiszem, elég jól megalapoztuk, hogy a tüskefehérje nem olyasmi, amit a szervezetedben akarsz látni. Talán egy rövid időre akartad, csak addig, míg az immunrendszered megtanulja, hogy védekezzen a Covid19 ellen, de biztosan nem olyasmi, amit hosszú távon meg akarsz tartani. Van azonban egy probléma, amit most az egész világon látunk, mert vannak azok az emberek, akiket megfertőzött a vírus valamelyik változata, de ott van az a közel négy és fél milliárd ember is, akiket mostanra teljesen beoltottak. Az oltóanyagokkal az a helyzet, hogy egyedülálló kihívást jelentenek az emberi szervezet számára, különösen a tüskefehérje tekintetében. Itt láthatja a jelenleg a piacon lévő vakcinákat. Olyan mechanizmust használnak a tüskefehérjével kapcsolatban, amely aztán kiváltja az immunrendszer válaszát, például az mRNS vakcinák, ilyen a Pfizer és a Moderna. A szintetikus mRNS egy kis darabját befecskendezik az emberbe, hogy az ember saját teste sejtjei termeljék a vírus tüskefehérjéjét. De a nagy kérdés az, hogy mennyi ideig maradnak a vakcina által termelt tüskefehérjék a szervezetben. Lehet, hogy a válasz meglepő, legalábbis a kutatókat meglepte. Látod, a tüskefehérje két különálló részre oszlik, az S1 és az S2 részre, az S1 rész a vérben marad, az S2 rész pedig a sejtmembránokhoz kötődik az egyik tanulmány megállapításai szerint. A kutatók felfedezték, hogy az S1 fehérjék megjelennek az emberek vérében nem sokkal az első adag után, de ez őszintén szólva várható volt. Ami azonban váratlan volt, hogy néhány ember vérében még két teljes héttel vagy még több héttel az első adag Moderna beadása után is intakt tüskefehérjék voltak, sőt, a képernyőn látható grafikonok a tanulmányból származnak, amelyek azt mutatják, hogy egyes esetekben az intakt tüskefehérje még egy hónappal a Moderna után is jelen volt a vérben. A képernyőn láthatod, hogy a Moderna tanulmány szerint egyes esetekben a tüskefehérje még egy hónappal az mRNS beinjektálása után is a vérben kering.
A Pfizer vakcinával kapcsolatban volt egy másik tanulmány is, amelyet az immunológiai folyóiratban publikáltak, és azt találták, hogy az S2 fehérje még négy hónappal a Pfizer vakcina második adagja után is kimutatható az emberben, és láthatják a grafikont a képernyőn, ez is a tanulmányból származik, amely az immunológiai folyóiratban jelent meg, és amint azt jól láthatják, a második adag után még 4 hónappal is kimutatható a tüskefehérje.
Bármilyen váratlanok is voltak ezek a különböző eredmények, van két okunk arra, hogy bizakodóak maradjunk.
Az első oknak ahhoz van köze, hogy a tüskefehérje ártalom nagyon úgy tűnik, hogy összefüggésben van a mennyiségével, valójában az összes fent említett mellékhatás, az összes mellékhatás, amit korábban végigvettünk, in vitro vizsgálatokon alapult, vagyis olyan vizsgálatokon, amelyeket petri csészében végeztek, és a kutatók azt találták, hogy a viszonylag súlyos károk, a károsabb hatások az emberi szervezetre csak akkor jelentkeztek, ha a tüskefehérje mennyisége nagyon nagy volt, és így akár természetes megfertőződés útján, akár a vakcina révén jutott be a szervezetedbe, még ha most úgy tűnik is, hogy a tüskefehérje oltás után sokkal tovább marad a szervezetben, mint várták, mégis, a tüskefehérje koncentrációja elég alacsony ahhoz, hogy ne okozzon komoly komplikációkat, legalábbis a legtöbb ember számára.
Azonban amellett, hogy tüskefehérjék okozzák a hosszú kovid tüneteit van még ok a reményre. És emiatt van még egy okunk a bizakodásra.
Vannak módszerek és lépések annak érdekében, hogy megtisztítsuk magunkat a tüskefehérjéktől. Körülbelül öt vagy hat hónappal ezelőtt a világ egészségügyi tanács számos ajánlást tett etekintetben, gyógyszereket és táplálékkiegészítőket javasolva annak érdekében, hogy kitisztítsa a tüskefehérjéket a szervezetéből és enyhítse a kapcsolódó tüneteket.
Itt egy rövid lista az ajánlott tápanyagokról.
Az immunrendszer erősítéséhez: Cink, D-vitamin, C-vitamint, Omega három és kvercetin. Ezek mind olyan tápanyagok, amelyek segítenek az immunrendszer erősítésében, ezáltal segíthetnek a szervezetből eltávolítani a tüskefehérjéket.
A méregtelenítéshez. Az egészségügyi Világtanácsnak van egy listája az ajánlott, többségében növényi alapú étrendkiegészítőkről:
Gyíkfű, fenyőtű szirup, emodin-por (Rheum rharbarum gyökeréből nyerik) neem olaj, pitypanglevél kivonat, valamint ivermectin, ezek szerintük gyulladáscsökkentő hatásúak. A legtöbbet - kivéve az ivermectin - megtalálod a drogériákban, bioboltokban.
Emellett az acetilcisztein, a glutation, az édeskömény, ánizs, fenyőtű tea, orbáncfű, gyöngyköles, C-vitamin.
Sok közülük antioxidáns, amelyek csökkenthetik az oxidált szabad gyökök mennyiségét a szervezetben, és ezért méregtelenítő hatást fejtenek ki.
Miközben szerkesztettük ezt az epizódot, rájöttem, hogy több olyan dolog is volt, amit nem említettem a stúdióban történő forgatás során. Az első dolog az, hogy elmulasztottam, hogy bemutassam azt szervezetet, amely ezeket az ajánlásokat adta. Egészségügyi Világtanácsnak hívják őket, a weboldalukat megtalálod a videó alatt. Ők az egészségre összpontosító szervezetek és különböző civil társadalmi csoportok világméretű koalíciója, amely a közegészségügyi ismeretek és a közegészségügyi tudatosság növelésére törekszik, a természetes gyógymódok alkalmazásával. Rendszeresen vannak alkalmaik, a következő eseményük a jövő héten lesz, május huszonkettedikén kezdődik Angliában, dr. Malone dr. McCullough, dr. Ryan Cole és több tucat más érdekes előadó között, az ajánlások listáját a videó alatt találjátok.
A második pont, amit szeretnék megemlíteni, hogy Dr. Mercola, és ha nem ismernétek, ő valószínűleg az egyik legismertebb orvos Amerikában, ő egy külön ajánlási listát adott ki erről.
Dr. Mercola kiadott egy ajánlást arról, hogy szerinte mi a top 10 legjobb tüskefehérje méregtelenítő anyag, legyen az kovid fertőzésből, vagy a vakcínától.
Az ő top tízes listája:
D vitamin, C vitamin, NAC, Ivermectin, Feketekömény olaj – Nigella Sativa, Kvercetin, Cink, Magnézium, kurkumin, máriatövis kivonat.
Mindezeket részletesen megtalálod a linkeken. Ezek nem gyógyítanak, ahogy már mondtam, de abban segítenek, hogy felerősítsük az immunrendszert a vírus elleni harcban, illetve a tüskétől való megszabadulásban, amelyeik a szervezetben áramlanak és a szerveket károsíthatják.
Mi persze nem vagyunk orvosok, és ez nem orvosi tanács. Mindenki helyzete más.
Amennyiben már valamilyen betegség kialakult nálad, abban az esetben mindenképpen a diagnosztika irányába kellene elindulni, hogy konkretizálódjon, mely szerv érintett, illetve több szervet érint-e a károsodás. Érdemes elindulni a szívvel kapcsolatos vizsgálatok (troponin érték mérése, szív MR stb.), a vérrögösödéssel kapcsolatban a vérrel kapcsolatos vizsgálatok (D-dimer, vérviszkozitás, véralvadás mérés) és az amiloidózis vizsgálata irányába. Ezzel kapcsolatban is találtok lent hivatkozást tanulmányokra.
Amennyiben amiloidózist diagnosztizálnak, számos tanulmányt találtok lent, milyen hatóanyagokkal, gyógyszerekkel kezelhető, és hogyan lassítható a kóros amiloidfehérjék kialakulása illetve beépülése, ezek között van például a nálunk leukerán néven forgalomban levő gyógyszer. A diagnosztizálás és orvosi segítség érdekében mindenképpen szükséges orvosi segítséget keresni. Semmiképpen nem javasolt még az Aspirin Protect szedése sem diagnózis és orvosi ellenőrzés nélkül, mert ha például amiloidózis okozza a vérben lévő kóros fibrinek megjelenését, akkor az amúgy is vérzékenység közeli állapotot fokozhatja.
Tehát összefoglalva: amennyiben már tüneteid vannak, úgy érdemes célzott vizsgálatot kérni amiloidózis, szívizomgyulladás, rögösödés, sztrok, stb irányába, és azt követően kialakítani a terápiát.
Itt lent minden hivatkozást megtalálsz ezekhez.
Minden egyes állításhoz, ami ebben az anyagban elhangzik, megtalálod a fősodor tanulmányt, és magad is utána nézhetsz, illetve az orvosodnak is átadhatod ezeket.
Továbbá, ha már az egészség témájánál vagyunk, van még egy utolsó dolog, amit szeretnék megemlíteni, és ez általában a testmozgás fontossága. Szerintem a testmozgás az egyetlen dolog, ami közel áll a csodaszerhez. Mindig meglepődök, amikor látom, hogy az állítólag egészségüggyel foglalkozó hatóságok azt ajánlja az egész országnak, hogy menjenek el oltatni, hogy kapják meg az emlékeztető oltást, hogy segítsenek a barátaiknak és a családjuknak beoltatni magukat, de szinte teljesen elhallgatják az egészség megőrzésének témáját, hogy maradjanak fittek, eddzenek és étkezzenek egészségesen, még akkor is, ha sok elemzés a halálozási arányokkal kapcsolatban a betegségeknél egyértelmű kapcsolatot mutat a társbetegségek, különösen az elhízás és az adott betegség miatt, például COVID19 miatt elhalálozások közt. És még így is alig beszélnek arról a tényről, hogy mozogni kell és egészségesen kell étkezni. Volt egy tanulmány, amit néhány évvel ezelőtt olvastam, ami valóban nagy hatással volt rám. A tanulmányt a Jama című folyóiratban publikálták, amely az Amerikai Orvosi Kamara folyóirata, és itt van egy összefoglaló a tanulmány eredményeiről, idézem, hogy a heti legalább három óránál több, tehát legalább mérsékelt intenzitású aktivitás huszonhét százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát. A halálozási kockázat jelentős csökkentése heti háromszor húsz perc erőteljes testmozgással is elérhető. Huszonegy százalékos csökkenés az összes halálozási okban. Ez őszintén szólva hallatlan, ha létezne egy olyan tabletta vagy valamilyen gyógyszer, amely huszonhét százalékkal csökkenti a szinte bármibe való belehalási esélyt, az valószínűleg évekre előre elfogyna. És pontosan ez az, amit kimutatott a tanulmány, és arra a következtetésre jutott, hogy egy óriási a kockázat csökkentése ténylegesen elérhető mindössze húsz perc erőteljes testmozgással heti háromszor. Itt van a tanulmány, alul, ha el akarod olvasni.
Zárásként, ha tudod, oszd meg a videót a barátaiddal, ismerőseiddel, rokonaiddal, szomszédaiddal, hogy mik a tüskefehérje veszélyei és mik a méregtelenítés módozatai. és hogyan tudják erősíteni az immunrendszerüket.
Roman videója forrása: https://www.theepochtimes.com/true-dangers-of-the-spike-protein-and-how-to-detoxify-yourself-from-it_4472655.html?utm_source=
Források:
Egészségügyi Világtanács ajánlása: https://ept.ms/3PsmcAS
Dr. Mercola ajánlása: https://ept.ms/3G40bE4
Tüskefehérje Tanulmányok:
https://pubs.acs.org/doi/10.1021/jacs.2c03925#
Sporttal kapcsolatos tanulmány:
Amiloidozis + leukeran terápia
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/7645531/
https://www.intechopen.com/chapters/50556
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/621612/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/10570514/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/10229413/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/12595637/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4218891/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/10900612/
https://www.researchgate.net/publication/276983875_Treatment_of_AA_amyloid_with_chlorambucil
Szisztemas amiloidozis - chlorambucil
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/26308278/
https://www.sciencedirect.com/topics/medicine-and-dentistry/chlorambucil
https://jamanetwork.com/journals/jama/article-abstract/2767867
https://ashpublications.org/blood/article/136/23/2620/474251/Management-of-AL-amyloidosis-in-2020
Amiloidózis diagnosztizálása:
https://www.healthline.com/health/m-protein
Amiloidózisra tanulmány:
Share this post