Orbán Viktor levele az EU-nak

"Én írok levelet magának -

Kell több? Nem mond ez eleget?

Méltán tarthatja hát jogának,

Hogy most megvessen engemet,

De ha sorsom panaszszavának

Szívében egy csepp hely marad,

Nem fordul el, és eus pénzeket ad.

Hallgattam eddig, szólni féltem.

És higgye el, hogy szégyenem

Nem tudta volna meg sosem,

Amíg titokban reményekdtem

Hetenkénti pénzem érkezésében.

Mondják, untatja kis falunk,

A társaságokunkat kerűli,

Mi csillogtatni nem tudunk,

De úgy tudtunk pénzüknek örülni.

Önöké szívem a kabalt szereti!

Ó, tudtam én, el fogják küldeni,

Zálog volt erre életem;

A Modernát is felvettem.

Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?

Vagy ártóm és gonosz kisértőm?

Döntsd el hamar, hogy tervezhessek itt!

Hát jó. Sorsom gyanútlanul

Gyónásommal kezedbe tettem,

Előtted könnyem hullva hull,

Könyörgök: védj, őrködj felettem,

Adj még sok sok pénzeket nekem!

Gondold el, mily magam vagyok,

Nincs egy megértő lelki társam,

Így élek néma tompulásban,

Én itt csak elpusztulhatok,

Már a Putyin is elhagyott!

Várlak: emeld fel árva lelkem,

Nézz biztatón, ne adj te mást –

Csak sok sok támogatás

Kemény valutában. Megérdemeltem."

Viktor Juditnak:

„Ó, nyanya, Tedd meg drága lélek,

Szólj arról, hogy én, Viktor küldtem,"

Judit:

- Kihez menjen, kedves, kihez?

Lásd, mostanában meghülyültem.

Itt sok szomszéd van, főnök,

Még felsorolni sem tudom,

Putyin, Kína, WEF és Elon.

Viktor:

„Milyen értetlen vagy ma, néne!”

Judit:

– A LMBTQ drágám, a korszak,

Hormonjaimnak megtompult az éle.

Pedig működött valamikor,

Az uraság egy félszavára... –

Viktor:

„Elég ebből, nyanyácska, mára,

Tompult elméd sem érdekel,

Csak a levél, ezt küldjük el,

Ursulához.” –

Judit:

Értem beszéded,

Ne haragudj rám, csillagom,

Butuska lettem én nagyon!

Hogy elsápadt megint a képed!,

Ne aggódj, indulok!"