Immár két évtizede zajlanak NIH (Fauci által vezetett hivatal) finanszírozással olyan kutatások, melyek önmagukat terjesztő „oltóanyagok” előállítását célozzák. Ezek elvileg vagy úgy működnek, hogy egy kórokozó DNS-ét becsomagolják egy fertőző másik vírusba, vagy pedig genetikailag úgy módosítják magát a vírust, hogy csökkentik annak pusztító jellegét. Az így létrehozott "vakcinák" a fertőző légúti vírusokhoz hasonlóan terjednek az emberek közt. Elég a lakosság öt százalékát beoltani, a maradék kilencvenöt százalék a közösségi terjedés során "kapja el" a vakcinát, és az így elterjed el az emberek között. Ez a technológia lehetővé teszi azt, hogy ne kelljen vesződni azokkal az ellenszegülőkkel, akik nem akarják beoltatni magukat.
A módszer hívei kiemelik, hogy a mindenki beoltásához szükséges, rendes körülmények között hónapokig tartó, tömeges és költséges oltási kampányok pár hét alatt lefolytathatóvá válnak. Az elképzelés működőképességét állatpopulációkban már igazolták. Spanyol kutatók 2000-ben egy fertőző vakcinával beinjekcióztak hetven nyulat, ezután ezeket az állatokat visszaeresztették a vadonban élő populációba, ahol a „vakcinázott” nyulak rendkívül gyorsan átadták a bennük lévő „oltóanyagot” nyulak százainak – és ezzel állítólag sikerült a járvány kitörését megállítani. Európában jelenleg sertéseken folyik a módszer tesztelése.
A covid világjárvány hatására az USA-ban, Európában és Ausztráliában is legalább tucatnyi kutatóintézet folytat kutatásokat az önterjesztő vakcinák lehetséges humán felhasználása érdekében. A szövetségi Korszerű Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) például az amerikai haderő körében tanulmányozza ezen technológia alkalmazhatóságát a nyugat-afrikai Lassa-láz ellen, amely egy patkányok által emberre terjesztett vírus. Érdemes megjegyezni, hogy a projekthez nincs szükség a katonák beleegyezésére.
Az Egyesült Királyság kormánya 2019-ben a szezonális influenza elleni immunizáció érdekében kezdte el vizsgálni ezt a technológiát. A brit Egészségügyi és Szociális Gondozási Minisztérium egyik tanulmányában felvetették azt, hogy a legmegfelelőbb célcsoportja azeljárásnak az egyetemi hallgatók lennének:
Mivel nem dolgoznak, így a beoltásuk nem okoz különösebb fennakadást a gazdaságban és a többségük nem otthon lakik, viszont hazajárnak, és így hatékonyan terjeszthetik a vakcinát.
Habár a kutatók azt elismerték, hogy egy legyengített influenzavírust tartalmazó fertőző vakcina okozna néhány halálesetet, de úgy becsülték, hogy ezek száma kisebb lenne, mint az eredeti influenzavírusban történő megbetegedés miatt bekövetkező elhalálozások száma.
Az Egyesült Királyság kormányzati jelentése szerint
Mindamellett, hogy az önterjesztő vakcinák nem annyira halálosak, de ez nem jelenti azt, hogy nem okozhatnak halált, még mindig megölhetik az embert. Előfordul majd, hogy olyanok is belehalnak a programba, akik normál esetben egyébként életben maradtak volna, de összességében kevesebb ember fog meghalni.
Azt szokták mondani, hogy a tojásrántottához a tojásokat össze kell törni. Vagy Lenint idézve, favágás közben repülnek a forgácsok.
Azok, akik odavannak a fertőző vakcinákért azt mondják, hogy az ilyen típusú vakcináké a jövő, ez ugyanolyan, mint amikor fluoridot tettek a vízhálózatba, és azok problémáját is megoldja, akik félnek a tűszúrástól.
Tehát előre a kormányzati finanszírozású, laboratóriumokban előállított olyan víruskutatások irányába, amelyek fertőző és önmagukat elterjesztő vakcinákat hoznak létre. Így nem kell kínlódni a vonakodó lakossággal, hogy megszerezzék a hozzájárulásukat ahhoz, hogy beoltassák magukat.
Van ezzel valami gond?
Az egyik lehetséges vakcinaátviteli módról, az úgynevezett szórásról ebben a hírlevélben olvashattok és láthattok dr. Robert Malonetól
Források:
https://rumble.com/v13me2m-self-spreading-vaccine-back-in-1999.html
https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2022.04.28.22274443v1
https://www.nationalgeographic.com/science/article/the-controversial-quest-to-make-a-contagious-vaccine
https://cellandbioscience.biomedcentral.com/articles/10.1186/s13578-021-00537-0
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5816030/
https://rumble.com/v19121j-flccc-doctors-present-more-evidence-of-vaccine-shedding.html
Share this post