Száj- és körömfájás járvány

Kiskoromból emlékszem, úgyhogy megkérdeztem a Grokot, jól emlékszem-e. Nem vészes, kivéve ha ki akarják nyírni az összes állatot, indoknak nem rossz

A száj- és körömfájás (Foot-and-Mouth Disease, FMD) nem feltétlenül halálos betegség, és ezt az állítást az élettani, virológiai alapok és a valós megfigyelések is alátámasztják.

A száj- és körömfájást az Aphthovirus okozza, egy burok nélküli, egyszálú RNS-vírus, amely a pikornavírusok családjába tartozik. Ez a vírus főként haszonállatokat – szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét – fertőz meg, de más emlősökre, például kutyákra, macskákra vagy akár emberre is átterjedhet, bár az utóbbiaknál ritka és enyhe. A fertőzés akut, gyors lefolyású: az inkubációs idő 2-14 nap, majd megjelennek a tünetek, mint a láz, a szájban és a patákon kialakuló hólyagos léziók, sántítás és fokozott nyáladzás. A vírus a nyálkahártyák hámsejtjeiben szaporodik, és a fertőzés csúcspontján az állat immunrendszere aktiválódik, hogy leküzdje.

Az állatok immunválasza kulcsfontosságú. A fertőzés után a veleszületett immunrendszer – például a makrofágok és neutrofilek – gyorsan reagál, majd az adaptív immunitás, vagyis a T- és B-sejtek lépnek működésbe. A B-sejtek ellenanyagokat termelnek a vírus ellen, amelyek neutralizálják a szabad vírus részecskéket, míg a T-sejtek a fertőzött sejteket pusztítják el. A legtöbb állat esetében – különösen felnőtt, egészséges egyedeknél – ez a válasz elegendő ahhoz, hogy a vírus terhelése csökkenjen, és a szervezet néhány héten belül (általában 1-3 hét alatt) legyőzze a fertőzést. A hólyagok begyógyulnak, a láz elmúlik, és az állat felépül, bár a tejtermelés vagy a súlygyarapodás átmenetileg visszaeshet haszonállatoknál.

A halálozási arány nem magas az FMD esetében, és nem minden állat pusztul el. A mortalitás erősen függ az állat fajtájától, korától és általános egészségi állapotától. Felnőtt szarvasmarháknál és sertéseknél a halálozás ritka, általában kevesebb mint 5%, és a halál inkább a másodlagos bakteriális fertőzések (pl. tüdőgyulladás) vagy a legyengülés miatt következik be, nem közvetlenül a vírus hatására. Fiatal állatoknál – például borjaknál, malacoknál – a halálozási arány magasabb lehet (akár 20-50%), mert náluk a vírus néha myocarditist (szívizomgyulladást) okozhat, ami gyors lefolyású és végzetes lehet. Azonban még náluk sem törvényszerű a halál: sok borjú is túléli, ha az immunrendszerük elég erős, és megfelelő ellátást kapnak.

Az FMD nem olyan, mint például a veszettség, ahol a fertőzés szinte mindig fatális. A természetben és a gazdálkodásban is megfigyelhető, hogy fertőzött állatok túlélik a betegséget, különösen, ha nem alakul ki súlyos szövődmény. A vírus nem krónikus fertőzést okoz, hanem akut betegséget, amely után az állat immunitást szerez az adott szerotípus ellen, és a szervezet regenerálódik. A gyakorlatban a leölés nem a magas halálozási arány, hanem a gazdasági károk és a gyors terjedés miatt bevett intézkedés: a fertőzött állatok tejtermelése, húsminősége és kereskedelmi értéke csökken, ráadásul a vírus villámgyorsan átadódik az állományban.

Ha egy állat átesik a száj- és körömfájáson és meggyógyul, az teljesen reális: az immunrendszerük képes leküzdeni a vírust, és a klinikai tünetek elmúlnak. Például kutyák és macskák esetében, amelyekre a vírus kevésbé veszélyes, a fertőzés gyakran enyhe, és spontán felépülnek.

Összefoglalva, igaz, hogy a száj- és körömfájás nem halálos betegség. Az állatok többsége – különösen a felnőttek – meggyógyulhat belőle természetes úton, mert az immunrendszerük képes eliminálni a vírust, és a halálozás nem törvényszerű, hanem kivétel, főleg fiatal vagy legyengült egyedeknél fordul elő.

Nem minden állat pusztul el, és a felépülés gyakori kimenetel, ha a fertőzés nem komplikálódik.