A kolleganőmmel általában nem egymás mellett ülünk, hanem távmunkában dolgozunk, és telefonon meg emailen kommunikálunk.
Ma küldtem jónéhány anyagot, emailen, és mellékletben, olyanokat, amiket ő is átnéz, és utána ő szokott feltölteni a hatóságoknak, bíróságoknak stb. A mellékletek PDF formátumúak szoktak lenni.
Felhívott, hogy két PDF mellékletet nem tud feltölteni egy keresethez, mert azt mondja a rendszer, nem jó a fájlnév, sem átnevezni, sem megnyitni nem lehet azokat.
Megnyitottam az elküldött email mellékleteit. Mondom nem stimmel, ilyet én nem küldtem. Erre ő kamerázta a saját emailjét, a mellékleteket, én néztem az enyémet, a saját monitoromon, amiket elküldtem, a telefonon meg az ő gépét. Egyszerre láttam a kettőt.
17:24-kor küldtem el az emailt, csekkoltuk, ugyanazt nézzük.
Ami nála volt megnyitva, az ő megkapott levelében más anyagok voltak, más mellékletek, mint amiket én elküldtem neki. Neki kb. harminc melléklet, én összesen ötöt küldtem.
Becsukta az emailt, újból megnyitotta, és csiribú, csiribá, az az anyag volt ott, az öt melléklettel, amit én is láttam a saját monitoromon, amit én küldtem neki egy órával korábban.
Most ülök és gondolkozom.
Amúgy, hogy érthető legyen, ezzel az a gondunk, hogy mi van, ha ez megtortent ugy, hogy eszre sem vettuk, es valami hianypotlasra vagy fellebbezesre hulyesegek mentek be, vagy nem az, amit kert a biro vagy a hatosag, es emiatt elveszitjuk a pert? Es ki se derul az eletbe sem sosem az, hogy miert.
Kóbor e-mail-ok. Valami titkosított dokumentumok lehettek? Én is csak gondolkodom. Lehetséges, hogy valaki távolról kezeli a gépet és törölte is őket? Vagy tényleg kémprogram? Mondjuk nem értek hozzá, de a mai világban már minden is megtörténhet. Főleg olyan helyen, ahol adatok, bizonyítékok … vannak.