Kedves Angelika, tényleg megrázó az egész amit művelnek, és véget kell vetni annak, hogy a felelősség alól ki tudnak bújni. Valóban vannak törvényes eszközök és bátorság kell hozzá, hogy az ember alkalmazza őket, mert a megfélelmlítés, eltiprás már az egeket veri. Egetértek, hogy mibden egyes akció/per/dokumentum/ lépés fontos, mert ez a rendszer ezek által esik szét, ezek által jut el az emberekhez a bizonyíték és tudás.
Itt mindent meg kell kérdőjelezni, és a legjobb tudásunk szerint nyilatkozni, majd kérni annak törvényes cáfolatát. Nem tudnak cáfolni. A hivatal, az állam és a "csak a munkámat végzem" mögé bújnak. De ez elfogadhatatlan, mert mindenki felelős a tetteiért és azért amit tenni elmulaszt. A jogi feltételezések juttattak oda mindent részben, ahol most vagyunk. Az államhatalom elhitette, hogy mi, akik szuverén emberek vagyunk és mi hoztuk őket helyzetbe alárendeltek vagyunk. Elhitetik, hogy kő felettünk állnak, hogy a közösség érdeke, na de nem kértük sosem ezekbe a közösségekbe való kényszerfelvételünket. Hú, nem is megyek bele jobban, annyi (vagy szinte minden területen) van csalás, félrevezetés, kényszeítés és a többi. Hát ezek szerepelnek a büntető kategóriákban. Na persze amíg a "jogalkotó" és "jogértelmező" az eyetemes, megmásíthatatlan törvényeket egy ezerarcú érthetetlen katyvasszá teszi, addig ezen az úton nagyon nehéz végigmenni.
És egy nagy aduász, hogy a jusában ezen oltóanyagok gyártóit viszik bíróság elé!!
A jusa egészségügyi miniszterére nyugodtan lehet idézetekkel hivatkozni!! Vagy konkrét döntés , hogy a gyermek oltása a szülő döntési joga!! Ezt az állam nem írhatja felül! Azon iskolák akik kötelezni akarják az oltásokat, nem kapnak állami támogatást!
De már asztalon van az covid oltások teljes betiltását előíró rendelet is! Hajrá! Az idő most nekünk dolgozik!! 🙏🏻👍
Érdekes, hogy mások szándékos egészségkárosíását/megölését munkának gondolják és nevezik a lelkiismeretlen orvosok - feltételezem, hogy több, mint 90 %-. Szerintem a munkának építő jellege kellene, hogy legyen (a ,,józan paraszt ész" értelmezésével.)
De mi kiállunk a családokért címszóval hirdetik magunkat illegitim államként népszerűsítő reklámokban! Fujj....Ezeket mind falhoz kéne állítani...ja nem, mert az is kegyes lenne nekik. 🤮🤮
Most találtam egy írást és az jutott eszembe, h ezeknek az álszakértő ORVosoknak a hátterét, kapcsolatait meg kellene vizsgálni, mert a fejem teszem rá, h van kapcsolatuk a gyógyszermaffiával…🤔🤔🤔
Ha ma élne Rákosi elvtárs, elégedetten csettintene, hogy milyen könnyű koncepciós perhez vérbirót, és kivégzéshez oltóhóhért találni. És ha Putyin a világ legjobb virológusa (az ukrán háborúval ugyanis egycsapásra eltűnt a Covid járvány), akkor Orbán az ország legjobb aneszteziológusa.
Gondolná, az ember, hogy az RFK Jr. oltás-maffia elleni tevékenységéről hallható hírek hatására, a hazai oltás-tálib hadigépezet is, talán visszavesz a tempóból...kicsit kivárnak...körülnéznek...tájékozódnak...elgondolkodnak, saját várható jövőjükről...a társadalom erkölcsi szemétdombján eltöltendő, hátralévő életükről....elnapolják a tárgyalásokat...esetleg, szépen lassan...nem feltűnően...a bírók elkezdik figyelembe venni az orvosi szakvéleményeket, amelyek a gyerekeket védik a veszélytől.....de, nem...
EZEK nemcsak gonoszak, de ostobák is...eszükbe sem jut, hogy a kocka fordulhat...és fordulni is fog...ahogy az USA-ban is fordul...államról államra veszíti el a BigFarma és orvos-"tudós"-hadserege a mindenhatóságát és születnek az új törvények az emberek védelmében..
EZEK - itthon - annyira hülyék, hogy még a TV-t is hiába nézik.. valószínűleg azt sem tudják, ki az a RFK Jr. ...aki persze nem Megváltó...de, legalább határozott elképzelései vannak a BigFarma rémuralmának megszüntetéséről.
A magyarországi médiák egyetlen hangot sem szólnak a híreikben, mi zajlik éppen az USA-ban oltások ügyében! Eközben ömlenek a reménykeltő hírek, mert végre győzött az igazság Trump elnökké választásával!
Kedves Angelika! Nagyon fontos amit képviselnek. És nagyon szuper hír hogy mindig van következő lépés. Szavak nincsenek arra amit EZEK az orvostudomány, a jog, és a társadalom "nevében" tesznek, művelnek, képviselnek. Azt gondolom bármerre forgatjuk a kérdést,tudatos népesség csökkentésbek vagyunk tanúi. És erre a feladatra mindig az ostoba, de szorgalmasakat vagy a cinikus és kódokat választják ki, nekik mindig két cipőtalpnyi bőr van a képünkön, bármilyen aljassághoz a nevüket adják. Mondjuk ki szemét emberek.
Van a jiddisben egy kifejezés, a „chutzpah” (ejtsd: hücpe) a nemzsidókkal (gojokkal) szembeni gátlástalanságnak arra a legmagasabb fokára, amit azzal a hasonlattal lehet körülírni, mikor saját szüleinek gyilkosa arra hivatkozva kér felmentést, hogy ő árva.
Az "igazságszolgáltatás függetlenségéért" demonstráltak a bírók Budapesten
Szerintem meg hitvány, tisztátalan és aljas volt Hamvas Béla, amikor sommás és ráadásul igaztalan vádakkal ostorozta népét. Azt a népet, amely mindig követte elitjét a szabadságharcokban s ha azok elbuktak, véresen, lehajtott fejjel visszatért az eke mellé és megpróbálta eltartani családját, mert leginkább ez a “dolga” minden népnek. Azt állítani, a magyarokról, hogy “ ebben a hitvány és korrupt, tisztátalan és aljas népben egyszer ragyogott fel az igazság “ - ocsmány hazugság és attól csak MÉG OCSMÁNYABB, hogy ezt egy olyan ragyogó elme jelenti ki, mint Hamvas Béla.
Gondolom, azért idézted ide Hamvasnak e megállapítását, hogy ezzel illusztráld, a magyar társadalom, oltás-terrorral szembeni passzivitását, de rossz példát hoztál fel.
Ugyanis a szabadságharcok - és 1956 is az volt - egy látható, valóságos, hús-vér ellenséggel szemben zajlottak. A szultán, a császár, a párt-főtitkár és az ávósok, láthatóak voltak, propagandáik átlátszóak és nevetségesek. A közemberek számára is.
Ezzel szemben, az Új Világrend-agendák és a mögöttük álló erők és céljaik LÁTHATATLANOK a mindennapi létfenntartással foglalkozó, kizárólag az állami vagy “ellenzéki” komprádor médiából “tájékozódó” tömegek számára, ezért annyira kiszolgáltatottak a létszám-csökkentésükre irányuló összes machinációval szemben, a DÁP-tól a kötelező oltásokig. ...és ez az oka, a kötelező gyermekoltások botrányos, törvénysértő és fenntarthatatlan rendszerével szembeni, társadalmi passzivitásnak is. A “jónép” nagy hányada egyszerűen NINCS és NEM IS LEHET tisztában, saját helyzetével, mert fortélyos technikákkal takarják el szeme elől, a Valóságot.(!)
A MI dolgunk nem az, hogy gúnyoljuk, alázzuk és átkozzuk - mint Hamvas - ezt a Jónépet - ezzel jottányit sem tennénk a veszélyek elhárításának érdekében - hanem, hogy ÉBRESSZÜK, minden fórumon, minden lehető módon, LANKADATLANUL!
Örülök, hogy személyedben valaki legalább elolvasta ezt a cikket (már nem először linkelem be), és elgondolkodva ezen lereagálta. Igen, én magam is pontosan ezeket gondoltam - volna, ha nem ismerném, érteném, tisztelném, és követném a Hamvas által kijelölt életfilozófiát. Nyilvánvaló, hogy a körülményeink rabjai vagyunk mindannyian: de ameddig nem látjuk tisztán saját magunkat, nem fogunk tudni kitörni ezekből a körülményekből. Ennek a megértése pedig nem képzelhető el más módon, mint azon keresztül, ahogyan Krisztus ténylegesen megváltotta az emberiséget. Ebben - a köztudattal ellentétben - nincsen semmi elvont misztikus-vallásos belemagyarázás, hanem ez teljesen racionális szemszögből vizsgálva is egy világos és egyértelmű tény. Mert mindössze annyi történt, hogy a végtelen jóság és szeretet logikájával sem a primitív, ostoba és gonosz tömeg, sem a korrupt helytartó nem volt képes szembe nézni, ezért inkább más-más hozzáállással ugyan, de végeredményében önös érdektől vezérelve elpusztították azt, aki ezt megtestesítette. A megváltás abban rejlik, hogy mindezek után már el tudjuk helyezni saját magunkat is ebben a nap mint nap számtalanszor megismétlődő történetben, hogy megállapíthassuk, a három résztvevője közül melyiket is képviseljük valójában. Mert ahogyan Tamási Áron írta: "aki embernek hitvány, magyarnak is alkalmatlan".
"Hamvas egy liberál-bolsevik író voltl" "Túl van tolva!" Ezt képes ilyen magabiztosan kijelenteni? Gondolom, hallott már Hamvasról és Márairól is, de hogy semmit nem olvasott tőlük, majdnem biztos!
Abszolút egyetértek a Hamvast látó és láttató véleményeddel! Mindig megdöbbennek, amikor az önmagukat magyarnak, nemzet iránt elkötelezettnek gondoló-képzelő emberek nem képesek felelősséget vállalni, szembenézni és nem értik, hogy mindig ránk magyarokra ütnek mindenféle stigmát, mint pl. az utolsó csatlós. Mindig velünk vitetik el a balhét és mi semmiből nem tanulunk. Összefogásra is képtelenek vagyunk !? Nem tudunk egyszerre NEM-et mondani? Hagyjuk magyart a magyar ellen uszítani, mert ennek a rendszernek, mint bármely hatalomnak is elemi érdeke, hogy összefogás semmiképpen ne történhessen! Ehhez a két bevált módszer már nagyon-nagyon régóta az "Oszd meg és uralkodj!" és "Ha nem tudod megakadályozni, állj az élére! "
Hamvas egy liberál bolsevik író volt.Ez a hosszú cikk is méltatlan ránk a magyarságra nézve... Számomra úgy,mint Márai Sándor, - Hamvas Béla is " túl van tolva".
Műszaki emberként azt gondolom, hogy hasznos és szükséges más-más szempontok szerint megközelíteni a problémákat: de ami igazából számít, az kizárólag a végeredmény. Hamvas életfilozófiájáról lehet vitatkozni (saját magunk méltóságának megőrzése érdekében lebolsevikozás-, vagy a Papp Gábor - Szántai Lajos duó-féle lezsidózás nélkül), de a tények makacs dolgok, és amit írt, az teljes mértékben helytálló - és ma méginkább, mint akkor. Persze, ahogyan az már szokásos, megnyugtatásul tehetett volna bele egy kis apróbetűs "csillagozott" részt, amivel mégiscsak ki lehet bújni a felelősségünk alól, merthát a vezetőink, meg a háttérhatalom (stb.). Ha így tett volna, egy lenne a sok közül, aki így cselekedett.
Látszólag nincs összefüggés, de Czakó Gábor egy kisebb botrányt kavart interjújában, hívő keresztény emberként azt mondta, hogy a gyereket nevelési célzattal, ha indokolt, igenis szabad megütni - azzal az egy feltétellel, ha előtte, utána, és közben is végig őszintén szeretjük. Az ilyen típusú dilemma, mert ezt nagyon sok szituációra át lehet transzponálni, a legnehezebb döntés az ember életében.
Még annyit Hamvasról (is), hogy ő az emberiség ősi hagyatékának a közös gyökereit kutatta, ennek magasságából szemlélt mindent. Az váltotta ki belőle ezt, hogy belátta: a világháborúkkal (mindkét világháborúban katonaként szolgált!), Trianonnal, a haláltáborokba hurcolásokkal, a marxista életfilozófiára való kényszerítéssel, és végül az utolsó, igazán magyarnak nevezhető társadalmi réteg, az Európában egyedülálló keresztény kultúrával (lásd Molnár V. József előadásait) és viszonylagos függetlenséggel rendelkező önellátó parasztság '50-es évekbeli szétverésével a magyarság is de facto megszűnt, Magyarország teljes területét pedig idegen (és "idegenszívű") hatalmak birtokolják (Czakó Gábor az új rendet "magánállamok" néven említi). A nyugatiasított civilizáció mára látványosan a haláltusáját vívja, és egyre többen eszmélnek rá, hogy totálisan értelmetlen minden "vívmánya", és hogy ezt a rendszert már csak a propaganda és az undorral végrehajtott kényszerek tartják életben. Hiába "gazdagodunk" anyagilag, ez a "jólét" már igencsak relatív, és egyre inkább virtuális. Ma az egyetlen értelmes cél felépíteni magunkban, és amennyire csak lehet, a gyakorlatban is azt a mennyei Magyarországot, ami a miénk: a parazita sorsa pedig hogy végül elpusztítja saját magát, a gazdaszervezettel együtt, amit sikerült megfertőznie. A teljes magyarságunkat és a kereszténységünket is újra kell definiálnunk: mert ami elmúlt, már sohasem jön vissza, és szükségünk van minden európai fehér keresztény emberre, ehhez pedig egy teljesen új (egy legújabb!) szövetségnek kell létrejönnie. Akármilyen durva kijelentésnek is tűnik ez, amire ma még gondolni se mer igazán senki sem, az exponencialitás, ami egy egyre meredekebben emelkedő függvény (mint amilyen a kamatos kamaté is), nagyon hatékonnyá tud tenni minden változást. Ehhez szükséges az az integráló szemlélet, ami a hamvasi életfilozófiának a lényege.
„Ahogy az ősi keleti intelmek fogalmaznak, ne legyen benned szorongás, félelem, aggodalom, és ne legyen benned harag, düh, indulat. És azért ne legyen benned mindez, mert ezek a negatív szellemi energiák lehetetlenné teszik a világról való helyes ítéletedet. Ha nem tudsz helyesen ítélni, akkor nem tudsz helyesen dönteni, és ha nem tudsz helyesen dönteni, akkor nem tudsz helyesen cselekedni.” (Bogár László)

Igen, ez a rendszer nar nem fenntarthato többé.
Érdekes, hogy mások szándékos egészségkárosíását/megölését munkának gondolják és nevezik a lelkiismeretlen orvosok - feltételezem, hogy több, mint 90 %-. Szerintem a munkának építő jellege kellene, hogy legyen (a ,,józan paraszt ész" értelmezésével.)
A szavaknak nagy ereje van, igy meg kell tanulni bölcsen es hatékonyan használni őket.
Igazad van. Némileg kiegészitettem. Mert ami nekem egyértelmű, az lehet, hogy másban kételyeket vethet fel. Bocsi.
De mi kiállunk a családokért címszóval hirdetik magunkat illegitim államként népszerűsítő reklámokban! Fujj....Ezeket mind falhoz kéne állítani...ja nem, mert az is kegyes lenne nekik. 🤮🤮
Csak simán be kellene őket oltani mindennel amit elmulasztottak. Szépen jogkövetően. Aztán nyájimmunizálódhatnak kedvükre. 🤷
Most találtam egy írást és az jutott eszembe, h ezeknek az álszakértő ORVosoknak a hátterét, kapcsolatait meg kellene vizsgálni, mert a fejem teszem rá, h van kapcsolatuk a gyógyszermaffiával…🤔🤔🤔
https://www.facebook.com/share/p/1AYfaJBmux/?mibextid=wwXIfr
Ha ma élne Rákosi elvtárs, elégedetten csettintene, hogy milyen könnyű koncepciós perhez vérbirót, és kivégzéshez oltóhóhért találni. És ha Putyin a világ legjobb virológusa (az ukrán háborúval ugyanis egycsapásra eltűnt a Covid járvány), akkor Orbán az ország legjobb aneszteziológusa.
👏👏👏😥😥
Most írtam pár mondatot az oltokozpontnak.
Én is irogattam nekik. (Az iskolának is, ahová a lányom járt). Szerintem el sem olvassák.
Inkvizíciós technológiát folytatnak a Sötét erő szolgái, de már nem sokáig
Bűncselekmény-sorozat ! Köszönet, hála a munkátokért ! ENNEK VÁLTOZNIA KELL ! 🙏
Gondolná, az ember, hogy az RFK Jr. oltás-maffia elleni tevékenységéről hallható hírek hatására, a hazai oltás-tálib hadigépezet is, talán visszavesz a tempóból...kicsit kivárnak...körülnéznek...tájékozódnak...elgondolkodnak, saját várható jövőjükről...a társadalom erkölcsi szemétdombján eltöltendő, hátralévő életükről....elnapolják a tárgyalásokat...esetleg, szépen lassan...nem feltűnően...a bírók elkezdik figyelembe venni az orvosi szakvéleményeket, amelyek a gyerekeket védik a veszélytől.....de, nem...
EZEK nemcsak gonoszak, de ostobák is...eszükbe sem jut, hogy a kocka fordulhat...és fordulni is fog...ahogy az USA-ban is fordul...államról államra veszíti el a BigFarma és orvos-"tudós"-hadserege a mindenhatóságát és születnek az új törvények az emberek védelmében..
EZEK - itthon - annyira hülyék, hogy még a TV-t is hiába nézik.. valószínűleg azt sem tudják, ki az a RFK Jr. ...aki persze nem Megváltó...de, legalább határozott elképzelései vannak a BigFarma rémuralmának megszüntetéséről.
A magyarországi médiák egyetlen hangot sem szólnak a híreikben, mi zajlik éppen az USA-ban oltások ügyében! Eközben ömlenek a reménykeltő hírek, mert végre győzött az igazság Trump elnökké választásával!
Kedves Angelika! Nagyon fontos amit képviselnek. És nagyon szuper hír hogy mindig van következő lépés. Szavak nincsenek arra amit EZEK az orvostudomány, a jog, és a társadalom "nevében" tesznek, művelnek, képviselnek. Azt gondolom bármerre forgatjuk a kérdést,tudatos népesség csökkentésbek vagyunk tanúi. És erre a feladatra mindig az ostoba, de szorgalmasakat vagy a cinikus és kódokat választják ki, nekik mindig két cipőtalpnyi bőr van a képünkön, bármilyen aljassághoz a nevüket adják. Mondjuk ki szemét emberek.
Iszonyatos hogy bíróság dönt a teljesen egyértelmű gyerek mérgezésről.😱
Isten áldja a munkátokat!🙏🥰
Durván felemelték a bérüket pont a napokban 🙈😡
Van a jiddisben egy kifejezés, a „chutzpah” (ejtsd: hücpe) a nemzsidókkal (gojokkal) szembeni gátlástalanságnak arra a legmagasabb fokára, amit azzal a hasonlattal lehet körülírni, mikor saját szüleinek gyilkosa arra hivatkozva kér felmentést, hogy ő árva.
Az "igazságszolgáltatás függetlenségéért" demonstráltak a bírók Budapesten
Forrás: https://kuruc.info/r/2/284616/
https://24.hu/poszt-itt/2016/10/22/ebben-hitvany-es-korrupt-tisztatalan-es-aljas-nepben-egyszer-ragyogott-fel-az-igazsag/
Szerintem meg hitvány, tisztátalan és aljas volt Hamvas Béla, amikor sommás és ráadásul igaztalan vádakkal ostorozta népét. Azt a népet, amely mindig követte elitjét a szabadságharcokban s ha azok elbuktak, véresen, lehajtott fejjel visszatért az eke mellé és megpróbálta eltartani családját, mert leginkább ez a “dolga” minden népnek. Azt állítani, a magyarokról, hogy “ ebben a hitvány és korrupt, tisztátalan és aljas népben egyszer ragyogott fel az igazság “ - ocsmány hazugság és attól csak MÉG OCSMÁNYABB, hogy ezt egy olyan ragyogó elme jelenti ki, mint Hamvas Béla.
Gondolom, azért idézted ide Hamvasnak e megállapítását, hogy ezzel illusztráld, a magyar társadalom, oltás-terrorral szembeni passzivitását, de rossz példát hoztál fel.
Ugyanis a szabadságharcok - és 1956 is az volt - egy látható, valóságos, hús-vér ellenséggel szemben zajlottak. A szultán, a császár, a párt-főtitkár és az ávósok, láthatóak voltak, propagandáik átlátszóak és nevetségesek. A közemberek számára is.
Ezzel szemben, az Új Világrend-agendák és a mögöttük álló erők és céljaik LÁTHATATLANOK a mindennapi létfenntartással foglalkozó, kizárólag az állami vagy “ellenzéki” komprádor médiából “tájékozódó” tömegek számára, ezért annyira kiszolgáltatottak a létszám-csökkentésükre irányuló összes machinációval szemben, a DÁP-tól a kötelező oltásokig. ...és ez az oka, a kötelező gyermekoltások botrányos, törvénysértő és fenntarthatatlan rendszerével szembeni, társadalmi passzivitásnak is. A “jónép” nagy hányada egyszerűen NINCS és NEM IS LEHET tisztában, saját helyzetével, mert fortélyos technikákkal takarják el szeme elől, a Valóságot.(!)
A MI dolgunk nem az, hogy gúnyoljuk, alázzuk és átkozzuk - mint Hamvas - ezt a Jónépet - ezzel jottányit sem tennénk a veszélyek elhárításának érdekében - hanem, hogy ÉBRESSZÜK, minden fórumon, minden lehető módon, LANKADATLANUL!
Örülök, hogy személyedben valaki legalább elolvasta ezt a cikket (már nem először linkelem be), és elgondolkodva ezen lereagálta. Igen, én magam is pontosan ezeket gondoltam - volna, ha nem ismerném, érteném, tisztelném, és követném a Hamvas által kijelölt életfilozófiát. Nyilvánvaló, hogy a körülményeink rabjai vagyunk mindannyian: de ameddig nem látjuk tisztán saját magunkat, nem fogunk tudni kitörni ezekből a körülményekből. Ennek a megértése pedig nem képzelhető el más módon, mint azon keresztül, ahogyan Krisztus ténylegesen megváltotta az emberiséget. Ebben - a köztudattal ellentétben - nincsen semmi elvont misztikus-vallásos belemagyarázás, hanem ez teljesen racionális szemszögből vizsgálva is egy világos és egyértelmű tény. Mert mindössze annyi történt, hogy a végtelen jóság és szeretet logikájával sem a primitív, ostoba és gonosz tömeg, sem a korrupt helytartó nem volt képes szembe nézni, ezért inkább más-más hozzáállással ugyan, de végeredményében önös érdektől vezérelve elpusztították azt, aki ezt megtestesítette. A megváltás abban rejlik, hogy mindezek után már el tudjuk helyezni saját magunkat is ebben a nap mint nap számtalanszor megismétlődő történetben, hogy megállapíthassuk, a három résztvevője közül melyiket is képviseljük valójában. Mert ahogyan Tamási Áron írta: "aki embernek hitvány, magyarnak is alkalmatlan".
"Hamvas egy liberál-bolsevik író voltl" "Túl van tolva!" Ezt képes ilyen magabiztosan kijelenteni? Gondolom, hallott már Hamvasról és Márairól is, de hogy semmit nem olvasott tőlük, majdnem biztos!
Abszolút egyetértek a Hamvast látó és láttató véleményeddel! Mindig megdöbbennek, amikor az önmagukat magyarnak, nemzet iránt elkötelezettnek gondoló-képzelő emberek nem képesek felelősséget vállalni, szembenézni és nem értik, hogy mindig ránk magyarokra ütnek mindenféle stigmát, mint pl. az utolsó csatlós. Mindig velünk vitetik el a balhét és mi semmiből nem tanulunk. Összefogásra is képtelenek vagyunk !? Nem tudunk egyszerre NEM-et mondani? Hagyjuk magyart a magyar ellen uszítani, mert ennek a rendszernek, mint bármely hatalomnak is elemi érdeke, hogy összefogás semmiképpen ne történhessen! Ehhez a két bevált módszer már nagyon-nagyon régóta az "Oszd meg és uralkodj!" és "Ha nem tudod megakadályozni, állj az élére! "
Hamvas egy liberál bolsevik író volt.Ez a hosszú cikk is méltatlan ránk a magyarságra nézve... Számomra úgy,mint Márai Sándor, - Hamvas Béla is " túl van tolva".
Műszaki emberként azt gondolom, hogy hasznos és szükséges más-más szempontok szerint megközelíteni a problémákat: de ami igazából számít, az kizárólag a végeredmény. Hamvas életfilozófiájáról lehet vitatkozni (saját magunk méltóságának megőrzése érdekében lebolsevikozás-, vagy a Papp Gábor - Szántai Lajos duó-féle lezsidózás nélkül), de a tények makacs dolgok, és amit írt, az teljes mértékben helytálló - és ma méginkább, mint akkor. Persze, ahogyan az már szokásos, megnyugtatásul tehetett volna bele egy kis apróbetűs "csillagozott" részt, amivel mégiscsak ki lehet bújni a felelősségünk alól, merthát a vezetőink, meg a háttérhatalom (stb.). Ha így tett volna, egy lenne a sok közül, aki így cselekedett.
Látszólag nincs összefüggés, de Czakó Gábor egy kisebb botrányt kavart interjújában, hívő keresztény emberként azt mondta, hogy a gyereket nevelési célzattal, ha indokolt, igenis szabad megütni - azzal az egy feltétellel, ha előtte, utána, és közben is végig őszintén szeretjük. Az ilyen típusú dilemma, mert ezt nagyon sok szituációra át lehet transzponálni, a legnehezebb döntés az ember életében.
Még annyit Hamvasról (is), hogy ő az emberiség ősi hagyatékának a közös gyökereit kutatta, ennek magasságából szemlélt mindent. Az váltotta ki belőle ezt, hogy belátta: a világháborúkkal (mindkét világháborúban katonaként szolgált!), Trianonnal, a haláltáborokba hurcolásokkal, a marxista életfilozófiára való kényszerítéssel, és végül az utolsó, igazán magyarnak nevezhető társadalmi réteg, az Európában egyedülálló keresztény kultúrával (lásd Molnár V. József előadásait) és viszonylagos függetlenséggel rendelkező önellátó parasztság '50-es évekbeli szétverésével a magyarság is de facto megszűnt, Magyarország teljes területét pedig idegen (és "idegenszívű") hatalmak birtokolják (Czakó Gábor az új rendet "magánállamok" néven említi). A nyugatiasított civilizáció mára látványosan a haláltusáját vívja, és egyre többen eszmélnek rá, hogy totálisan értelmetlen minden "vívmánya", és hogy ezt a rendszert már csak a propaganda és az undorral végrehajtott kényszerek tartják életben. Hiába "gazdagodunk" anyagilag, ez a "jólét" már igencsak relatív, és egyre inkább virtuális. Ma az egyetlen értelmes cél felépíteni magunkban, és amennyire csak lehet, a gyakorlatban is azt a mennyei Magyarországot, ami a miénk: a parazita sorsa pedig hogy végül elpusztítja saját magát, a gazdaszervezettel együtt, amit sikerült megfertőznie. A teljes magyarságunkat és a kereszténységünket is újra kell definiálnunk: mert ami elmúlt, már sohasem jön vissza, és szükségünk van minden európai fehér keresztény emberre, ehhez pedig egy teljesen új (egy legújabb!) szövetségnek kell létrejönnie. Akármilyen durva kijelentésnek is tűnik ez, amire ma még gondolni se mer igazán senki sem, az exponencialitás, ami egy egyre meredekebben emelkedő függvény (mint amilyen a kamatos kamaté is), nagyon hatékonnyá tud tenni minden változást. Ehhez szükséges az az integráló szemlélet, ami a hamvasi életfilozófiának a lényege.
Sok időd van...a lényeget csakis a lényeget írd.

Valóban???