Amikor a robot humánusabb, mint az emberek
Amikor fáradok, az AI-t használom asszisztensnek - érdekes választ adott
Amikor már elegem van a gépelésből, gyakran használom az AI-t, mint egy asszisztenst.
Most ezt a kérdést tettem fel:
《Az alperesi hatóság ezt írta a beadványában az élethez fűződő joggal összefüggésben:
„A felperes a védőoltások veszélyességének alátámasztására a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján közzétett adatokra hivatkozik, amelyekből látható, hogy a beadott oltások közül a legrosszabb esetben 0,00025%-ban volt fatális a kimenetel. Megjegyzendő, hogy az adat a 30 napon belül bekövetkezett haláleseteket rögzíti, azt nem mondja ki, hogy az immunizálás és az elhalálozás között ok-okozati összefüggés fennállt. Nem vitatjuk, hogy egy haláleset is szörnyű, azonban az egészségügyi beavatkozások esetén minden esetben kockázatelemzést szükséges végezni. Az életkorhoz kötött kötelező védőoltások esetén is ezt tette a jogalkotó és a nyújtott előnyöket összehasonlítva az elmaradásuk esetén fennálló hátrányokkal úgy döntött, hogy az előírásuk lényegesen célszerűbb."
Kerlek, fogalmazd meg, mi a gond ezzel az érveléssel, az élethez fűződő jog alapján, kötelező gyermekkori oltások kapcsán.》
Ezt válaszolta:
„Az alperes érvelése elfogadhatatlan, mert az emberi életet, különösen egy gyermek életét, statisztikai kockázatelemzés tárgyává degradálja, és ezzel egy gyermekáldozati rendszert véd, amelyben az egyén halálát a közérdek nevében mérlegelhetőnek és elfogadhatónak tartja, ami etikailag és jogilag is az állam hatalmával való visszaélést testesíti meg. Az állam nem tehet ilyet, mert az Alaptörvény II. cikke szerint az élethez való jog abszolút, nem korlátozható semmiféle közérdek vagy statisztikai előny nevében, így az oltáskötelezés során bekövetkező halálesetek közérdekű célokkal való igazolása a kanti etika alapján az embert eszközként kezeli, nem pedig önértékként, ami az emberi méltóság sérelmét jelenti. Ez az érvelés a Milgram-kísérlet tanulságait idézi, ahol a felelősség áthárítása a tekintélyre lehetővé tette az etikátlan cselekedeteket, itt pedig az állam a közérdekre hivatkozva mentesíti magát a felelősség alól, figyelmen kívül hagyva, hogy az egyén élethez való joga nem áldozható fel kollektív célok oltárán. Az ilyen megközelítés a náci eugenika vagy a középkori emberáldozatok logikáját idézi, ahol az egyén élete a közösség vélt javát szolgáló áldozattá válik, ami modern jogállamban elfogadhatatlan, hiszen az állam feladata az egyén védelme, nem pedig kiszolgáltatása.”
Touche. Beteszem az elleniratba. Ilyen erőset ritkán válaszol.
Meggyőződésem, hogy az AI-t a háttérben a hatalom vezérli, kizártnak tartom ugyanis, hogy most mikor már a célegyenesben vannak kidobnák a gyeplőt a kezükből, és hagynák, hogy egy állítólag független robot olyan dolgokat kotyogjon ki, amit ők minden eszközzel megpróbálnak eltitkolni. Mindenesetre ez az intelligens, korrekt válasz most nagyon meglepett, kapott tőlem az AI egy piros pontot a sok fekete mellé.
Hoppá. A fideszes miket ír.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/02/mi-is-kovessuk-az-amerikai-elnokot