Meggyőződésem, hogy az AI-t a háttérben a hatalom vezérli, kizártnak tartom ugyanis, hogy most mikor már a célegyenesben vannak kidobnák a gyeplőt a kezükből, és hagynák, hogy egy állítólag független robot olyan dolgokat kotyogjon ki, amit ők minden eszközzel megpróbálnak eltitkolni. Mindenesetre ez az intelligens, korrekt válasz most nagyon meglepett, kapott tőlem az AI egy piros pontot a sok fekete mellé.
Még nem tanították meg hazudni az AI-t a jelek szerint. Már több helyen is olvastam különböző kísérleti beszélgetéseket és mindenhol - főleg jogi tekintetben - olyan korrekt válaszokat adott, hogy Polt Péterék legszívesebben sírva fakadnának tőlük.
Gyanítom,hogy utasításra teszi. Kezdetektől fogva ő volt az aki kiénekelt. A WHO egy dolog,de a hazai bűnösök megússzák. Csak kiderült,hogy a honvédek számára nem tették kötelezővé az oltást. Romulusz vagy ki a bánat feladata volt hogy kényszeroltson,és kivágja az oltatlan katonákat. Majd most ő lesz a bűnös. Lefogadom,hogy ugyanez volt az eü- ben is. Jól kifundálták. Majd azt mondják hogy ők a szakemberekre hallgattak.Azok a fekelősök. Nem semmiért vették elő Karikó ügynököt sem. Rá is rá húzzák a vizes lepedőt...
....hát, egy kicsit furcsákat írsz...ha a honvédeknek (értsd: hivatásos katonáknak) nem tették kötelezővé a kovid-oltást, akkor Romulusznak kiket és főleg, MIÉRT kellett volna kivágnia..?? Nagyon is kötelezővé tették és Romulusz legnagyobb, ocsmány bűne NEM AZ, hogy kivágta az oltást megtagadókat - akkor mehettek volna dolgozni máshová - hanem, pont az, hogy NEM VÁGTA KI őket, hanem fizetésnélküli kényszer-szabadságra küldte őket, szolgálati jogviszonyuk "erőszakos" fenntartása mellet, így másik állást nem vállalhattak, amivel megélhetési válságba taszított katona-családokat!! - - - Fritz Tamást nemigen utasítják semmi olyanra, ami pont szembemegy a kormány eddigi WHO narratívájával és Szijjártó, etióp marxista terroristákkal szemben tanusított romantikus érzelmeivel... néha, még a Fidesz-ből is előjönnek emberek, akikban felpislákol az értelem fénye....persze, ez ritka, mint a fehér holló....(!)
“Novák Előd kérdésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023. november 20-án írásban válaszolt, melyben egyöntetűen tisztázza, hogy a „felhívás” eltér a parancstól, vagyis: a kötelező oltást nem adták parancsba a Magyar Honvédségben.”
Végül is teljesen mindegy, mi a neve a "gyereknek", a "felhívás" csak egy eufémizáló kódneve volt a parancsnak. Ezt jól mutatja, hogy a "felhívásban" foglaltak nem-teljesítése, retorziót vont maga után, pontosan úgy, ahogy ez parancs-megtagadás esetén szokott lenni. Szalay-B.K. hazudik, illetve mosakszik, mert már sejti, hogy a katasztrofális kovid-intézkedéseiknek, következményei lesznek.
Parancsmegtagadás esetén a katonákat hadbíróság elé állították volna, és azonnali hatállyal eltávolították volna őket a hadsereg kötelékéből. És ezért a Romulusz a felelős.
A robot nem humánusabb. Ezek még hazudnak is!!! (A fiam tesztelte tegnap. Kérdezte, hogy valami kábel hány méter. 1 -válaszolta a chat gbt. A fiam: nem, nem annyi!
-akkor másfél.
-Nem, ez se jó válasz. Miért hazudsz?
- Várjál! na jó: 2 méter -válaszolta a robot.)
Úgyhogy nem kéne ezeket annyira ajnározni. Minden technikai változás/ könnyítés az életünkön😉 az ,,új világrend" előkészítése!
Jó, akkor írj meg napi 5 keresetet helyettem, mert per pillanat más segítségem nincs, mint az AI, szívesen fogadom, ha olyan minpőségben elkészíted, mint az AI a lényegi dolgokat.
Amúgy meg lehet jól használni. A gőzgépeket is szétverték és semmi értelme nem volt.
Tudom, hogy az AI nagy segítség lehet. Objektivitása vitathatatlan. Le sem lehet fizetni, hogy azt mondja, ami valakinek az érdeke. (Bár erre programozni biztos lehet, mint ahogy azt láttuk egyszer, amikor az oltásokról azt állította, hogy jól át vannak gondolva és a korhoz igazítva😉🙈)
Talán elég lenne csak a kereset végére írni, hogy az AI segitségével készült némi javitással 🤷 Tudod, hogy ne az övé legyen a dicsőség. Az csak egy robot végülis.
Az emberek hajlamosak az újdonságokat imádni. A mobil telefon esetében ezt Kínában már az ellenőrzés eszközévé tették. Erre szerintem a mesterséges inteligencia is vadászik. Még a teremtői is (ha nem tévedek) elismerik, hogy néha kibújik a kontroll alól 😭
Én nagyon szeretem az AI-val való levelezést. Korrekt, tényekhez és paragrafusokhoz ragaszkodik, de mindenképpen az emberi életet védi. Nem gondolnám, hogy -mert magyarul válaszol- a magyar politika engedélyéhez van kötve a válasza.
A magyar "igazságszolgáltatás" annyira sötét és gonosz, hogy kezdem azt hinni, hogy az AI, nem is annyira ördögtől való...mindenesetre a GrokAI kenterbe veri a "magyar" "állam"-ot, saját Alaptörvényének jogértelmezésében.(!) - Vajon a "magyar" bírák, hallottak valamit a kanti etikáról..? Biztos vagyok benne, hogy a jogi-karon VAN etika tantárgy. KELL, hogy legyen! Vajon, a bírókból, hol, mikor és miért tűnt el, az etikai-érzék utolsó morzsája is..?
Jól számoltam, hogy a vakcina beadásától számított 30 napon belüli elhalálozás 10 millió beoltottból 25-öt érint? Ez valóban statisztikailag elhanyagolható, csakhogy ez 25 halott gyermeket jelent. Az sem mellékes, hogy ez egy átlagolt eredmény, vagy egy konkrét évhez kötődik, vizsgálni kellene a tendenciát is. A legfontosabb pedig az lenne, hogy egyértelműen megállapítható és kimondható legyen az összefüggés a vakcina beadása és az elhalálozás, valamint a súlyos mellékhatások( autizmus, autoimmun betegségek) kialakulása között. Az utóbbiak tekintetében a legkevésbé hinném, hogy ugyanolyan alacsony érték jönne ki, ha tüzetesen utánajárnának, megfelelő lenne az utánkövetés és a bejelentési rendszer is jól működne.
A mellékhatásbejelentések a klinikai kutatásoknak a 4. fázisa, tehát az az alapállás, hogy az oltástól volt, azt kell bizonyítani - aki akarja -, hogy nem az oltástól volt. Ez a szabályozás a klinikai kísérletekkel kapcsolatban. Három fázisos a humán kísélret, ami nem élesben megy, a negyedik pedig a posztmarketing fázis. Ezért köteles minden orvos lejelenteni a mellékhatásokat. De még ezt sem tudják, amit ide leírtam, nemhogy a lejelentési kötelezettségüknek eleget tennének.
Sajnos a legtöbb szülő nem veszi észre az összefüggést az oltás és a gyermek halála/tönkretétele között. (Ezeket a dokik boldogan eltusolják, meg sem említik. Nincsenek jelentve) Még azoknak is nehéz dolguk van, akik sejtik/tudják hogy az oltás az ok. A dokiknak minden lehetőt meg kell tenniük, hogy kibeszéljék a szülőt a feltételezésétől [lásd: ,,nemattólvan"]. És általában ez sikerül is nekik. Biztos vagyok benne, hogy az orvosi egyetemen a legfőbb tantárgy a manipuláció 😉
Még abban is biztos vagyok, hogy a gyermek halálozás csaknem 100%-a -kivéve a baleseti okot- az oltás hatása. Mert ez a lötty még a genetikai betegségekre való fogékonyságot is fokozza/aktiválja (amt aztán a halál okaként tüntetnek fel).
Csak az Angelikáéknál futó perek számából is jól látszik, hogy a "0,00000000......0000025 %" egy valótlan szám. Annyit hazudnak, amennyit csak akarnak, mert ők a "Hivatal"...és, mint tudjuk, nem csak maga a "Hivatal", de a "mellékhatások jelentési rendszere" is, a BigFarma szolgálatában áll. - Az Üzletnek futnia kell...nem zavarhatja semmi és senki. Gyermekek halála meg még annyira sem...

Hoppá. A fideszes miket ír.
https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/02/mi-is-kovessuk-az-amerikai-elnokot
Le a kalappal Fricz Tamás előtt. Pezsgős ünnep lenne, ha kilépnénk a WHO-ból!
Gyanítom,hogy utasításra teszi. Kezdetektől fogva ő volt az aki kiénekelt. A WHO egy dolog,de a hazai bűnösök megússzák. Csak kiderült,hogy a honvédek számára nem tették kötelezővé az oltást. Romulusz vagy ki a bánat feladata volt hogy kényszeroltson,és kivágja az oltatlan katonákat. Majd most ő lesz a bűnös. Lefogadom,hogy ugyanez volt az eü- ben is. Jól kifundálták. Majd azt mondják hogy ők a szakemberekre hallgattak.Azok a fekelősök. Nem semmiért vették elő Karikó ügynököt sem. Rá is rá húzzák a vizes lepedőt...
....hát, egy kicsit furcsákat írsz...ha a honvédeknek (értsd: hivatásos katonáknak) nem tették kötelezővé a kovid-oltást, akkor Romulusznak kiket és főleg, MIÉRT kellett volna kivágnia..?? Nagyon is kötelezővé tették és Romulusz legnagyobb, ocsmány bűne NEM AZ, hogy kivágta az oltást megtagadókat - akkor mehettek volna dolgozni máshová - hanem, pont az, hogy NEM VÁGTA KI őket, hanem fizetésnélküli kényszer-szabadságra küldte őket, szolgálati jogviszonyuk "erőszakos" fenntartása mellet, így másik állást nem vállalhattak, amivel megélhetési válságba taszított katona-családokat!! - - - Fritz Tamást nemigen utasítják semmi olyanra, ami pont szembemegy a kormány eddigi WHO narratívájával és Szijjártó, etióp marxista terroristákkal szemben tanusított romantikus érzelmeivel... néha, még a Fidesz-ből is előjönnek emberek, akikban felpislákol az értelem fénye....persze, ez ritka, mint a fehér holló....(!)
“Novák Előd kérdésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023. november 20-án írásban válaszolt, melyben egyöntetűen tisztázza, hogy a „felhívás” eltér a parancstól, vagyis: a kötelező oltást nem adták parancsba a Magyar Honvédségben.”
https://kuruc.info/r/7/284367/
Végül is teljesen mindegy, mi a neve a "gyereknek", a "felhívás" csak egy eufémizáló kódneve volt a parancsnak. Ezt jól mutatja, hogy a "felhívásban" foglaltak nem-teljesítése, retorziót vont maga után, pontosan úgy, ahogy ez parancs-megtagadás esetén szokott lenni. Szalay-B.K. hazudik, illetve mosakszik, mert már sejti, hogy a katasztrofális kovid-intézkedéseiknek, következményei lesznek.
Parancsmegtagadás esetén a katonákat hadbíróság elé állították volna, és azonnali hatállyal eltávolították volna őket a hadsereg kötelékéből. És ezért a Romulusz a felelős.
Azta! Micsoda válasz, nem hiszek a szememnek!👍🏻👍🏻
A robot nem humánusabb. Ezek még hazudnak is!!! (A fiam tesztelte tegnap. Kérdezte, hogy valami kábel hány méter. 1 -válaszolta a chat gbt. A fiam: nem, nem annyi!
-akkor másfél.
-Nem, ez se jó válasz. Miért hazudsz?
- Várjál! na jó: 2 méter -válaszolta a robot.)
Úgyhogy nem kéne ezeket annyira ajnározni. Minden technikai változás/ könnyítés az életünkön😉 az ,,új világrend" előkészítése!
Jó, akkor írj meg napi 5 keresetet helyettem, mert per pillanat más segítségem nincs, mint az AI, szívesen fogadom, ha olyan minpőségben elkészíted, mint az AI a lényegi dolgokat.
Amúgy meg lehet jól használni. A gőzgépeket is szétverték és semmi értelme nem volt.
Angelika, semmiképpen nem akartalak megbántani!
Tudom, hogy az AI nagy segítség lehet. Objektivitása vitathatatlan. Le sem lehet fizetni, hogy azt mondja, ami valakinek az érdeke. (Bár erre programozni biztos lehet, mint ahogy azt láttuk egyszer, amikor az oltásokról azt állította, hogy jól át vannak gondolva és a korhoz igazítva😉🙈)
Talán elég lenne csak a kereset végére írni, hogy az AI segitségével készült némi javitással 🤷 Tudod, hogy ne az övé legyen a dicsőség. Az csak egy robot végülis.
Az emberek hajlamosak az újdonságokat imádni. A mobil telefon esetében ezt Kínában már az ellenőrzés eszközévé tették. Erre szerintem a mesterséges inteligencia is vadászik. Még a teremtői is (ha nem tévedek) elismerik, hogy néha kibújik a kontroll alól 😭
Szia Angelika!😘😇♥️🙏
Én nagyon szeretem az AI-val való levelezést. Korrekt, tényekhez és paragrafusokhoz ragaszkodik, de mindenképpen az emberi életet védi. Nem gondolnám, hogy -mert magyarul válaszol- a magyar politika engedélyéhez van kötve a válasza.
Nem csalódtam benne.♥️♥️♥️
A magyar "igazságszolgáltatás" annyira sötét és gonosz, hogy kezdem azt hinni, hogy az AI, nem is annyira ördögtől való...mindenesetre a GrokAI kenterbe veri a "magyar" "állam"-ot, saját Alaptörvényének jogértelmezésében.(!) - Vajon a "magyar" bírák, hallottak valamit a kanti etikáról..? Biztos vagyok benne, hogy a jogi-karon VAN etika tantárgy. KELL, hogy legyen! Vajon, a bírókból, hol, mikor és miért tűnt el, az etikai-érzék utolsó morzsája is..?
Jól számoltam, hogy a vakcina beadásától számított 30 napon belüli elhalálozás 10 millió beoltottból 25-öt érint? Ez valóban statisztikailag elhanyagolható, csakhogy ez 25 halott gyermeket jelent. Az sem mellékes, hogy ez egy átlagolt eredmény, vagy egy konkrét évhez kötődik, vizsgálni kellene a tendenciát is. A legfontosabb pedig az lenne, hogy egyértelműen megállapítható és kimondható legyen az összefüggés a vakcina beadása és az elhalálozás, valamint a súlyos mellékhatások( autizmus, autoimmun betegségek) kialakulása között. Az utóbbiak tekintetében a legkevésbé hinném, hogy ugyanolyan alacsony érték jönne ki, ha tüzetesen utánajárnának, megfelelő lenne az utánkövetés és a bejelentési rendszer is jól működne.
A mellékhatásbejelentések a klinikai kutatásoknak a 4. fázisa, tehát az az alapállás, hogy az oltástól volt, azt kell bizonyítani - aki akarja -, hogy nem az oltástól volt. Ez a szabályozás a klinikai kísérletekkel kapcsolatban. Három fázisos a humán kísélret, ami nem élesben megy, a negyedik pedig a posztmarketing fázis. Ezért köteles minden orvos lejelenteni a mellékhatásokat. De még ezt sem tudják, amit ide leírtam, nemhogy a lejelentési kötelezettségüknek eleget tennének.
Sajnos a legtöbb szülő nem veszi észre az összefüggést az oltás és a gyermek halála/tönkretétele között. (Ezeket a dokik boldogan eltusolják, meg sem említik. Nincsenek jelentve) Még azoknak is nehéz dolguk van, akik sejtik/tudják hogy az oltás az ok. A dokiknak minden lehetőt meg kell tenniük, hogy kibeszéljék a szülőt a feltételezésétől [lásd: ,,nemattólvan"]. És általában ez sikerül is nekik. Biztos vagyok benne, hogy az orvosi egyetemen a legfőbb tantárgy a manipuláció 😉
Még abban is biztos vagyok, hogy a gyermek halálozás csaknem 100%-a -kivéve a baleseti okot- az oltás hatása. Mert ez a lötty még a genetikai betegségekre való fogékonyságot is fokozza/aktiválja (amt aztán a halál okaként tüntetnek fel).
Csak az Angelikáéknál futó perek számából is jól látszik, hogy a "0,00000000......0000025 %" egy valótlan szám. Annyit hazudnak, amennyit csak akarnak, mert ők a "Hivatal"...és, mint tudjuk, nem csak maga a "Hivatal", de a "mellékhatások jelentési rendszere" is, a BigFarma szolgálatában áll. - Az Üzletnek futnia kell...nem zavarhatja semmi és senki. Gyermekek halála meg még annyira sem...
https://www.youtube.com/watch?v=H-W7mYLF93o