Három a magyar igazság - családunk története - de van egy negyedik is

Első generáció

Apám azt mondta, hogy legyünk csendben, halkan menjünk, ne fecsegjünk. Ahogy bandukoltunk az úton, Eri nem beszélt, de én nem bírtam. Nekem be nem állt a szám. Apa állandóan mondogatta: css, maradj csöndben! Én próbáltam, de a lelkesedést nehezemre esett magamba fojtanom. Az éjszakai erdő sejtelmes volt, csak a telihold világított, meleg volt, mégis borzongtam az izgalomtól. Alig láttam ki a magaslesből, inkább a farések közt kukucskáltam. Ne nyüzsögj! suttogva mordult rám apa. Megpróbáltam csendben maradni, nem is lélegezni. Aztán megláttam egy valamit – szerintem szarvas lehetett -, és felkiáltottam: Apa, ott van! Persze az állat riadtan elmenekült. Na – nevetett apa – mehetünk is haza. Nem volt mérges. Tudta, úgysem lesz semmi a vadászatból, mert az izgágaságommal zajt csapok.

Szerettem azt, amikor apa az erdőgazdaságban dolgozott. Szerettem az irodáját, a telefonkészüléket, bár nem használhattam, csak úgy, ha ki volt húzva a zsinórja. Imádtam tekergetni a kart, a fülemhez emelni és úgy tenni, mintha beszélgetnénk. Apa jött-ment, ki be járkált a szobában, volt titkárnő is, meg a párttitkár, a tanácselnök. Jöttek csak úgy, megbeszélni a vadászatot, meg nem tudom én miket. Szerettem a vadászatokat, a főzést, meg amikor fater elkészítette a bőrt. Imádtam a nyarakat. elmenni apához, a faluba, meg aztán az erdő! Alig vártam a következő évben a nyári láthatást, hogy mehessek. Szerettem az új feleségét, ő is engem. Nem haragudott rám akkor sem, amikor feltekertem egy fésűre a haját, és nem bírtuk kiszedni belőle, le kellett vágni az egész haját, rövidre. Egész évben azt számolgattam, mikor jön megint a nyár, hogy mehessek.

A második évben mikor megérkeztem apához, nem volt otthon, és este nagyon büdös trágyaszaga volt amikor hazaért. Egy szoba konyha-kamrás régi cselédházban laktak Csörével. A mostohaanyám mániákiusan rendben tartotta a kis lakást. Reggelente el kellett menni a sarkon lévő kútra, hozni két vödör vizet. Napközben is sokszor. Minden nap ki kellett takarítanunk, még a ház előtti kemény földet is fel kellett ragyogóra seperni. Ragyogott, mintha kő lett volna.

Egész nap kint játszottunk a faluban, csak a reggeli, ebéd, meg a vacsora és az elmaradhatatlan esti fürdés volt a házban. Reggelente megfőztük a kakaót, beáztattuk a leégett lábost, amiben főztük. A feketére ráégett massza a déli mosogatásra annyira felpuhult, hogy egy késsel már le tudtuk a késsel kaparni. Ebéd után elmosogattunk a lavórban – víz nem volt a házban. Csöre már feltette a vizet, forrt, apa kint a ház előtt ledobta a disznószar szagú ingét, a ruháját a konyhában vetette le, aztán a lavórral meg a forró vízzel és egy vödör hideggel együtt bevonult a konyhából nyíló kamrába és lemosdott. De mikor kijött, akkor is éreztem a disznószagot, pedig a ruhája nem is volt a házban. Gyűlöltem ezt a nyarat. Apa minden este berúgott, mogorva volt, csak amikor részeg volt, akkor bújt elő belőle egy kicsi szeretet. Csöre sem volt már kedves, sokat kiabált, a kishúgomat pátyolgatta. Nem értettem, hogy apa miért nem vadászik, mi lett az erdővel. Vége volt az idillnek. Még pár évig mentem nyaranta, de egyre kevésbé szerettem ott lenni. Pár év után inkább hagytuk is.

Harminc év múlva tudtam meg, hogy apa azért nem dolgozott az erdőgazdaságban, mert a párttitkár és a tanácselnök lopták a fát, és apa nem lopott velük. Hogy csak Csöre miatt kapott állást, azt a lehetőséget, hogy az állami gazdaságban takaríthatta a disznóólakat.

Harmadik generáció

Amikor Emese rámírt a messengeren, hogy a munkatársai lopnak, és ő nem akar, de kiközösítik és félnek tőle, és hogy éjszakák óta nem alszik, akkor arra gondoltam, megértem. Megértem azokat, akik a kamion mérlegelésénél kicsit kevesebbet írnak be, és aztán a sofőrrel risztelnek, és a különbözetet eladják. Élni kell. Azok, ott fent olyan pénzeket tesznek el, visznek el, hogy azt egy épeszű ember fel sem tudja fogni.

Olyan számok nincsenek is. Ez nem is bűn, egy kicsit lecsípni. Megszoktuk azt, hogy nem kérünk számlát szinte sehol, hisz a boltosnak is élni kell. Az, amit ott fent csinálnak, na az bűn, de úgysem tudunk vele semmit csinálni, rohadjanak meg. Túl kell élni, és muszáj, hogy élvezzük egy kicsit ezt az életnek nevezett dolgot. Hogy tudjunk nevetni együtt, nagyokat, miközben isszuk a kávét, beszélhessünk a magyar úszók sikeréről, Hosszú Katinka, ő a világ legjobb úszója, és magyar színekben versenyez. Isszuk a kávét, amit a HCCP vagy mi az izé tiltása ellenére használt kávéfőzővel főznek az irodás csajok, kicsit flörtölgetünk – hisz az egész szabályellenes, micsoda dolog kérem mindenféle engedély nélkül kávét főzni az irodában, aztán pénzért árulni és kis hasznora szert tenni ebből! Eszünkbe jut néha, hogy ezek a hülye szabályok, ezeket be sem lehet tartani. Jó a hangulat, nevetünk, élünk, eladjuk a boltosnak az összecsórt portékát. Jó csapat vagyunk, kollegális a hangulat. És akkor jön ez a kiscsaj. És kilóg. És eszembe jutott apám. Az erdőgazdaságban, amikor főnök volt. És a disznószar szag.

Második generáció

Nehezen bírtam. A férjem azt mondta, bírd ki, jól keresel, várd meg, amíg kirúgnak. Nehezen kapsz munkát. Már másodszor hangzott el ez a mondat az életünk során. Először a kilencvenes évek legvégén. Akkor nagyon hamar, öt hónap után rúgtak ki.
Ugyanez a mondat másodszor a kétezerizenegyedik év végén hangzott el. És bírtam. Küzdöttem, 30 hónapig. Sokat dolgoztam, veszekedtem. Egyszer azt mondtam a projektvezetőnek, ordítva, hogy „Ahhoz képest, amit ti kitaláltatok itt, Gyurcsány legozótt Sukoróban”.

Azt hiszem, ez volt az utolsó csepp a pohárban, a levegő megállt, mintha még a projektor is elsötétedett volna, mindenki döbbenten nézett rám. Még egy évet kaptam tőlük, erős emberek álltak mögöttem, azt hitték, mert keresztény vagyok, és mert ők is azok, így jó lány vagyok én, csak kicsit zavaros még a fejem.

De én éjszakákat voltam az irodában, sokszor nem írtam alá papírokat, nem szignáltam szerződéseket, amíg át nem lett írva. Próbálkoztam annál a vezetőnél, akiről azt gondoltam, van még benne tiszteség, és elég erős is, hogy megakadályozza a lopást. Volt, hogy éjszaka a főnökömmel sunyiban átírtuk a zűrös részeket. Aztán kirúgtak. Finoman, lágyan, végkielégítéssel, felmondási idővel, kíméletesek voltak velem. Nem panaszkodhatom. Még két évig próbálkoztam, de lassan minden lehetőség bezárult.

Kijöttem ide, Angliába.
Ahogy Évával cseteltem, éreztem az első kliensem ürüléke szagát. Ahogy mostuk a testét, tisztába tettük. Ketten kellettünk hozzá, mert nem tudott mozogni, súlyos cerebral palsys volt.

És azt írtam Emesének: ez a rendszer. Ez az élet. Vagy része vagy, vagy szart pucolsz. Nincs más. Döntened kell. Megszűnt a törvény, a jog. Nincs. És értem azokat, akik részei akarnak lenni. De én nem bírok. Nem bírok. Ha te sem bírsz, gyere ki. Nekem jó. Itt tudok aludni. Békém van.
Egy itteni kolleganőm mondta: inkább mosom itt a sz@ros fenekeket, mint nyaljam otthon.

2017-ben hazajöttem.

A negyedig igazság

És most, 2022-ben rájöttem, azon kívül, hogy szaros fenekeket pucoljon valaki, vagy pedig kinyalja azokat van még egy lehetőség. Ez pedig az, ha eltakarítja a szart.

És ez azzal lezdődik, hogy szét kell rúgni azoknak a hátsóját, akik ki akarják vágni a fákat.