13 Comments

Sok sikert Nektek! Egyik oltásnál sincs tájékoztatás utáni önkéntes beleegyező nyilatkozat, amel, egy kötelező elem lenne. Továbbá a nem kívánatos ill. a súlyos nem kívánatos eseményej sem kerülnek rögzítésre. Utánkövetés nincs. Etikátlan, profit orientált döntések, amely mellett az élethez való jog semmivé vált. Szívből kívánom, hogy sikeres legyen.

Expand full comment

Akármilyen sértő és kegyetlen dolog ezt kimondani, az igazi ellentét a szabad és értelmes _magyar_ életet igénylők, és a kényelmes léttől mások iránt felelősséget nem érző _kozmopolita_ gondolkodásúak között feszül. Az utóbbi kategóriába tartozókkal a legnehezebb azt elfogadtatni, hogy a gondolkodásuk teljesen nyilvánvalóan zsákutca (ez már elég jól érzékelhető "multikultiba" és "woke"-ba süppedt nyugaton, és sajnos itthon is egyre inkább), és mi nem ellenük, hanem pontosan értük, azaz magunkért, a magyar közösségünkért harcolunk. Azért a magyarságunkért, amire nem kicsit büszkének kellene lennünk. A sajátságos kultúránkra, a kreativitásunkra, amihez hasonló nyugaton - aki élt ott, az tudja - egész egyszerűen _nem létezik_, és abban a környezetben túlzás nélkül _értelmezhetetlen_. (Emiatt van az, hogy magyar ember ott maximum jól megfizetett szolga lehet - semmi több.) Közvetlen ezután jön annak megértettetése, hogy az 1867-es Kiegyezés óta Magyarországra _gyarmati_ szerepkör van kiosztva, ezért is teljesen értelmetlen a nyugati életszínvonal után sóvárogni, mert az ebben a relációban egy illuzórikus, elérhetetlen cél. Itt nemhogy meggazdagodni, de reális jövőképet biztosító normális élethez jutni is csak azokat engedik, akik a nemzetközi tőke szekerét tolják, és mindeközben akarva-akaratlanul elárulják a hazájukat. De akármilyen jólétben is élnek egyesek, elég a legközelebbi szupermarketig elmenni hogy rádöbbenjenek: mindannyian ugyanazt a kenyeret tudjuk csak hazavinni és megenni. Amíg ezeket nem tisztázzuk egymás között, sajnos nem fogunk jutni egyről a kettőre. Nem szabad ezt feladni, mert akkor tényleg végünk.

Expand full comment

Sok sikert Nektek ! Köszönöm, hogy vannak még ilyen emberek !

Expand full comment

És sok civil is küzd. Köszönjük! Kitartás!

Expand full comment

Bocsánat, de csak egyfajta "nyájimmunitás" létezik: a józan ész ellen való. Az előbb-vagy utóbb halálos injekciók eleve meg voltak tervezve, semmi "kísérletezés" nem szerepelt a dologban, csak a kiszállított adagok következetesen változtak (gyártótól függetlenül), ami a jogi vádat, "szándékos ártalom okozása" már 2021 Novemberére megerősítette (sajnos ez a régi cikkem csak angolul van, de léteznek viszonylag elfogadható fordítógépek):

https://rayhorvaththesource.substack.com/p/proof-of-genocide

Expand full comment

Tudjuk. Errol szol a per. Oltasokkal letrehozott nyajimmunitas NEM LETEZIK.

Expand full comment

Figyelemmel kísérem, és nagyon szorítók Nektek! Győzzőn Az IGAZSÁG már végre.

Expand full comment

Vitassátok meg, hogy a gyere tényleg "közjószág"??? Ahogy orsós viktor mihály megmondta. 🤬

Expand full comment

Ami késik, nem múlik.

Expand full comment

Elég az utóbbi l7 évet figyelemmel kísérni, mik történtek, Már ezért fel lehetne jelenteni megfelelő helyen. közjószág az akiket csinált, ha már itt tartunk, ők "kényelembe hatalmas vagyonnal rendelkeznek már így is. Megnyomorítva rengeteg embert, családot, gyereket....

Expand full comment

Ha valaki csatlakozni szeretne milyen adatokat kell megadnia?

Expand full comment

ott van a 2 email cim, oda kell irni

Expand full comment

Azt értem, a kérdésem arra vonatkozott, hogy az emailben kell-e és milyen adatokat megadnom magamról.

Expand full comment