Mitől függ az, hogy a tüskefehérje, egy újszerű „Prioloid” indukálta amiliodózis/prionbetegség milyen gyorsan fejlődik ki?
A tüskefehérje úgy viselkedik, mintha egyszerre lenne prion és amyloid
Walter M Chesnut és Julian Conradson írásai felhasználásával
Összefoglaló:
A prion fehérjék olyan kórosan hajtogatódott fehérjék, amelyek autokatalízis révén képesek megsokszorozódni, és arra is, hogy megszabják és „előírják” más fehérjék szerkezetét, így azok is kórosan hajtogatódnak. A Creutzfeldt-Jakob-kór – továbbiakban CJD kór – (kergemarhakór, szivacsos agyvelőgyulladás) egy híres prionbetegség.
Az amiloidózisban kórosan hajtogatódott fehérjék képződnek, amelyek kötegekbe rendeződnek, ezek a fibrillák pedig beépülnek szövetekbe, szervekbe, illetve a vérplazmában keringenek. Az Alzheimer kór egy ismert amiloid megbetegedés.
Kimutatták, hogy a tüskefehérje mind az amiloidok, mint a prionok tulajdonságait egyesíti magában.
Ha kórosan hajtogatódott fehérje okozza a fertőzést, a lényeg abban van, hogy mi a gyorsabb. Annak a lebomlása, ami fertőzi a szervezetet, vagy a másik, normál, nem hibás fehérje autokatalitikus keletkezése? Tehát, még ha valakit valami erősen megfertőz, ha a metabolikus bomlás gyorsabb, akkor nem árt neked, míg a másik esetben, ha a hibás fehérje autokatalitikus átalakulása gyorsabb, akkor megbetegszel.
Amikor a hibás fehérje autokatalitikus átalakulása gyorsabb volt:
a) Egy francia tanulmányban 26, Moderna, Pfizer és Astra-Zeneca oltást követően kialakult CJD-t követtek nyomon, amellett, hogy egész Európából több, mint 50 esetet ismernek a tanulmány szerzői. A betegség első tünetei normál esetben a fertőzést (bejut a prion) követő tíz év után jelentkeznek, és több évtizedig tart. Az oltást követő CJD esetében az első tünetek átlagosan 11 nappal az oltás után jelentkeztek és a betegek átlagosan kevesebb, mint 5 hónap alatt meghaltak.
b) Egy török tanulmány esetismertetése szerint a CJD tünetei az oltást követő napon kezdődtek.Az általános népesség esetében a halálozási rátája a Covid19-nek nagyjából megegyezik a közönséges influenzával; másképpen fogalmazva, az átlagember Covid19-túlélési aránya több mint 99,8%.
A halálkultusz él és virul, mivel a teljesen agymosott emberek sorban állnak az újabb DEATHVAX™ adagjukért.
Javaslom ennek az elolvasását is: https://www.facebook.com/100001962274347/posts/7556053441136657/
I. A fehérjék képesek megsokszorozódni, és vannak olyan kórosan hajtogatott fehérjék, amelyek megszabják és „előírják” más fehérjék szerkezetét, így azok is kórosan hajtogatódnak
Ebben az interjúban Manfred Eigen, aki 1967-ben kémiai Nobel-díjat kapott, szinte prófétikus kijelentéseket tett.
„Az emberek sokszor a nukleinsavval érvelnek, mert nem tudják elképzelni, hogy RNS nélkül akármi is képes lenne autokatalitikus1 módon sokszorozódni, ez azonban egyszerűen nem igaz. Újonnan elvégzett kutatások szerint vannak olyan fehérjék, amelyek autokatalitikusan sokszorozzák meg önmagukat. A nukleinsavhoz képest ezek a fehérjék mások, mivel önmagukban hordozzák az autokatalízist. Akár lehetne is készíteni egy olyan specifikus fehérjét, amely önmagával kötésbe kerül és így kedvez a saját termelésének.
A lényeg az, hogy a prionfehérje egy formában az emberben is benne van. Ez a szekvencia... vagyis ez a gén az embernek a saját génje. Viszont a fertőző fehérje felépítése, szerkezete különbözik a nem fertőző gazdaszervezet által létrehozott formától. Tehát ez azt jelenti, hogy más. Nos, a gazdaszervezeti változatnak rengeteg alfa hélixe van, egyfajta spirális struktúra, míg a fertőző forma, a prionnak nevezett fehérje sokkal több béta struktúrával rendelkezik, ezek egymás mellé hajló szálak, és ezért másképp viselkedik a sejtben. A probléma az, hogy valami olyasmi okozza a fertőzést, ami alapvetően, az eredeti szerkezetében azonos a saját gazdaszervezeti fehérjéddel, szekvenciáiban, de ez a fehérje áthajtogatódik a fertőző formává. Az is megtörténik, hogy a fehérje innentől megszabja a másik fehérje formáját, átmennek a fehérjék az egyik alakzatból a másikba, és úgy tűnik, ez kiváltható.
A prionoknál egyetlen alegység nem képes autokatalízisre. Legalábbis, ha úgy hoznánk létre az autokatalitikus mechanizmust, hogy csak egy alegységet használunk, annak eredményekképpen vagy mindannyian megbetegednénk, vagy egyikünk sem lenne beteg. Hogy értem azt, hogy megbetegedés?
Ha kórosan hajtogatódott fehérje okozza a fertőzést, a lényeg abban van, hogy mi a gyorsabb. Annak a lebomlása, ami fertőzi a szervezetet, vagy a másik, normál, nem hibás fehérje autokatalitikus keletkezése? Vagy az egyik gyorsabb, vagy a másik gyorsabb. Tehát, még ha valakit valami erősen megfertőz, ha a metabolikus bomlás gyorsabb, akkor nem árt neked, míg a másik esetben, ha a hibás fehérje autokatalitikus átalakulása gyorsabb, akkor mindenki megbetegszik. És akár ki is lehet ezt számolni, a mennyiséget, mennyi jut be és az autokatalízis sebességét is, hogy mikor betegít meg. Például a Creutzfeldt-Jakob-kórban ez a helyzet, anélkül, hogy fertőző ágens kerülne a szervezetbe.”
Hogyan kapcsolódik ez a SARS-CoV-2 tüskefehérjéhez?
II. Prionok
A prionok feltehetően autokatalitikus folyamat során szaporodnak, amely a sejtes prionfehérjét (PrPC) a betegséghez kapcsolódó összefüggő, kórosan feltekeredett PrP izoformává (PrPSc) alakítja át. Ez a tanulmány ezt a hipotézist vizsgálja in vitro a fehérje hibás hajtogatódásának ciklikus felerősítésével. (PMCA). A sorozatos transzmissziós PMCA-kísérletek során a PrPSc-t egészséges hörcsögök PrPC-t tartalmazó agy-homogenátumába oltották be. A hibásan hajtogatott PrP-t ultrahanggal és inkubációval sokszorosították, és 10 PMCA-fordulónként friss agyi homogenátumba oltották. A sokszorozódás a PrPC szubsztráttól függött, és gátolható volt rekombináns hörcsög PrP-vel. A sorozatos hígítási kísérletekben az újonnan képződött hibásan hajtogatódott és proteináz K-rezisztens PrP (PrPres) ugyanolyan hatékonyan katalizálta a PrPC szerkezeti átalakulását, mint a súrlókórral (263K) fertőzött hörcsögök agyából származó PrPSc, ami 100 forduló után a PrPres ≈300-szoros teljes megsokszorozódását eredményezte, ez megerősíti a prion hipotézis által feltételezett autokatalitikus PrP-hibás hajtogatódás láncolatát.
III. Alzheimer-kór mint amiloid betegség
Az Alzheimer-kór a szenilis demencia leggyakoribb formája, amely világszerte közel 20 millió embert érint. Ebben a neurodegeneratív betegségben az agyban szenilis plakkokban amiloidok rakódnak le. Ezek a plakkok elsősorban egy aggregált peptid, béta-amiloid fibrilla kötegekből állnak. A béta-amiloid fibrillációja egy magképződés-függő polimerizációs folyamat, amelyet két kinetikai paraméter szabályoz: a nukleációs sebesség és a hosszabbodás vagy növekedés sebessége. Mivel a fibrilláció kinetikája erősen függ a fibrillumok jelenlététől, feltételezhető, hogy a béta-amiloid aggregáció autokatalitikus folyamat.
IV. Tüskefehérje
Ebben a tanulmányban azt mutatták ki, hogy a koronavírus tüskefehérje peptid amiloid struktúrákat képez, amelyek eltérnek a natív helikális konformációtól, és amelyeket az amiloid aggregációs algoritmusok nem jeleznek előre.
Mi tudja megállítani a tüskefehérje autokatalitikus menetelését?
VI. Amikor nem állt meg a „másik fehérje autokatalitikus menetelése”
Több, mint 50 megbetegedést vizsgáltak, ahol megállapítható az, hogy a kísérleti Covid-19 „vakcinák” következtében szivacsos agyvelőgyulladás, egy degeneratív központi idegrendszeri betegség alakult ki.
Két új klinikai vizsgálat - közülük egyiket török kutatók készítették és ez szakmailag lektorált, míg a másik, a francia kutatók által írt, egyelőre pre-print - arra a következtetésre jutott, hogy aggasztó kapcsolat áll fenn a Creutzfeldt-Jakob-kór nevű gyógyíthatatlan, degeneratív központi idegrendszeri megbetegedés („kergemarhakór” vagy szivacsos agyvelőgyulladás CJD) és a Covid-19 kísérleti vakcina között.
A CJD egy olyan "ritka" betegség, amelyet az agyban lévő kóros, fertőző fehérjék, az úgynevezett "prionok" okoznak. Bár a prionok jelenléte nem feltétlenül veszélyes vagy halálos, ezek a fehérjék degeneratív agykárosodást okozhatnak, amennyiben kórosan vagy rosszul hajtogatódnak. Ha egyszer ez a folyamat elkezdődik, ezek a rosszul működő prionok tönkreteszik a sejteket. A megbetegedés minden esetben halállal végződik.
Jelenleg a CJD egy gyógyíthatatlan, a diagnózis lényegében egy halálos ítélet. Mindemellett a betegség a tünetei normál esetben évekig lappanganak, és csak utána alakulnak ki a halálos szövődmények.
Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a vakcinával összefüggésben álló CJD esetén nem ez a helyzet. A betegség eddig soha nem tapasztalt, vészjósló gyorsasággal fejlődik ki. A francia kutatócsoport szerint a kísérleti mRNS-vakcinák közvetlenül hozzájárultak a CJD egy új, agresszívebb típusának kialakulásához.
Összesen 26, oltással összefüggésbe hozható CJD esetet vontak be a francia tanulmányban leírt kutatásba.
A tanulmány közzétételekor a 26 CJD-s betegből 20 már elhunyt a betegségben. A kutatók a bevont esetek mellett megállapították, hogy a kísérleti „vakcinákat” kapott emberek közül több mint 50 esetben alakult ki meg a halálos kimenetelű betegség.
A „normál” megbetegedés során a fertőződést követően egy évtized is eltelik, mire a tünetek jelentkeznek. Ezzel szemben a tanulmányban vizsgált esetekben átlagosan az oltást követő 11,38 nappal megjelentek a tünetek, és a betegség átlagosan kevesebb mint 5 hónap alatt (4,76 hónap) végzett az érintettekkel.
Idézet a francia pre-print tanulmányból:
„...Abból a szempontból is elemeztük az európai országokban előfordult eseteket, hogy megállapítható-e egyidejűség a Pfizer vagy Moderna mRNS vakcina első adagja és a Creutzfeldt-Jakob-kór első tünetei megjelenése között, különös tekintettel arra, hogy az első tünetek általában több év után jelennek meg...
...Összehasonlítottuk a betegség „szokásos” lefolyását ezzel a közvetlenül az oltások után kialakuló, rendkívül heveny prionbetegséggel. Néhány hét alatt több mint 50 olyan esetet találtunk Franciaországban és Európában, amelyekben a Creutzfeldt-Jakob-kór nagyon röviddel a Pfizer, Moderna vagy AstraZeneca vakcinák első vagy második adagjának beadását követően alakult ki."
A kutatók feltételezhetően megtalálták az okát az oltás után hirtelen fellépő CJD megbetegedésnek. Amikor a vakcinákat először szintetizálták, a genetikai összetétel a vírus eredeti törzsén alapult, amely a Wuhan-i Virológiai Intézetből származott, és ennek a tüskefehérjén van egy prion régió.
A francia pre-print szerint a kísérleti mRNS-ben lévő tüskefehérje és a prion régió kölcsönhatásba lép az emberi sejtekkel, és valószínűleg ez okozza a CJD agresszívebb változatának a megjelenését.
Az The Epoch Times szerint:
"...a Wuhan-változat tüskefehérje géninformációjával együtt az mRNS és az adenovírus vakcinákba a prion régiót is beépítették. A természetes folyamat részeként, amint az mRNS bekerül a sejtekbe, a sejt az mRNS-t követve a tüskéfehérjét hozza létre, ezzel becsapja a szervezetet, amelyik azt hiszi, hogy a sejtek megfertőződtek, így immun-memória alakul ki a vírus egyik összetevőjével szemben...
Egy amerikai tanulmány azt feltételezte, hogy a rosszul összeállított (hajtogadódott) tüskefehérje viszont olyan rosszul hajtogatódott prion régiót hozhat létre, amely képes kölcsönhatásba lépni az egészséges prionokkal, ezáltal károsodást okoz, ami a CJD betegséghez vezet".
Közvetlenül a francia tanulmányt megelőzően ebben a szakmailag lektorált török tanulmányban olyan CJD eseteket vizsgáltak, amelyek a Pfizer, Moderna és AstraZeneca kísérleti oltóanyagok valamelyikének beadását követően jelentek meg, az ebben a tanulmányban vizsgált esetekben a kutatók azt találták, hogy a betegség egyetlen nappal az oltás után jelentkezett.
A lektorált tanulmányból:
„..A Creutzfeldt-Jakob-kór prionok által okozott szivacsos agyvelőgyulladás. Ennek során olyan neurológiai pusztulás történik, amely miatt betegség halállal végződik. Ebben a tanulmányban egy olyan beteget mutatunk be, aki a Pamukkale Egyetem aneszteziológiai intenzív osztályára került COVID-19 vakcinát (CoronaVac, Sinovac Life Sciences, Peking, Kína) követően kialakult neurológiai leletekkel. A beteg a progresszív neurológiai rendellenességek miatt halt meg..
...A Covid19 vakcinázást követően fellépő akut neurológiai tünetek arra utaltak, hogy a vakcinával összefüggésben alakult ki a megbetegedés.."
Végül a kutatók (helyesen) arra hívtak fel, hogy további kutatásokat kell végezni ebben a kérdésben. Amit a francia kutatócsoport meg is tett. Dr. Jean-Claude Perez francia kutató, aki az egyik fő szerzője a tanulmánynak azt írta, hogy ezek új eredmények megerősítik a legrosszabbat, és megjelent a CJD egy új, agresszívebb formája.
Dr. Pereztől:
"A CJD ezen új formája gyökeresen eltérő jellegű a klasszikus formához képest, mivel a hagyományos esetben a betegség kifejlődésére több évtizedre van szükség."
Megjegyezzük, hogy az általános népesség esetében a halálozási rátája a Covid19-nek nagyjából megegyezik a közönséges influenzával; másképpen fogalmazva, az átlagember Covid19-túlélési aránya több mint 99,8%.
A halálkultusz él és virul, mivel a teljesen agymosott emberek sorban állnak a 4. DEATHVAX™ adagjukért.
Irodalom:
https://web.archive.org/web/20220602060637/https://www.science.org/DOI/10.1126/sciadv.abm2510
https://www.researchsquare.com/article/rs-1727226/v1
https://www.news-medical.net/news/20200506/New-breakthrough-may-help-cure-prion-disease.aspx
Mi az az autokatalízis: Az élő szervezetekben végbemenő olyan reakció, amelynek során a keletkező termék katalizálja önnön keletkezését a szubsztrátból. A szubsztrát tetszőleges vegyület, amely adott reakcióban valamilyen enzim katalitikus aktivitásának hatására átalakulást szenved. Az autokatalitikus folyamatban tehát a kiindulási állapotban nincs jelen a katalizátor, hanem az a reakcióban keletkezik. Mivel a katalizátor mennyisége az idő előre haladtával egyre nő, az autokatalitikus folyamatok növekvő sebességgel mennek végbe.