Ezek a problémák jóval mélyebbek annál, minthogy szimpla politikai- és/vagy biznisz indíttatásúak lennének. A Piros Pirula Projekt "Bill és Ted zseniálisan álcázott kalandja" című 2012-es videójában esik szó a Rockefeller alapítványról, amely a Bill & Melinda Gates alapítványt is létrehozta, és ennek a hátterében meghúzódó eugenika mozgalomról (ezt Bukovinszky Gergő alaposan kielemezte). Mindezt a népességcsökkentés feltett szándékával, amibe jól passzol a Soros György irányításával gründolt Kalergi-féle lakosságcsere ("migráns") terv, és a szélsőbaloldali woke mozgalom is (aminek a paramilitáris szárnya az antifa).
Bogár Lászlónak pedig van egy elmélete, miszerint a kezdeti "proli-projektet", amelynek a célja (idézem) "munkaerő- és fogyasztó állatok gigantikus csordáinak létrehozása", felváltotta az ezzel párhuzamosan futtatott "high-tech projekt". Drábik János is említi, hogy az elit számára a javakat immár a Föld lakosságának csekély töredéke is képes megtermelni (500, sőt 100 milliós célszámról is vannak források), kvázi a többi felesleges. Lehet, hogy csúnya dolgot fogok írni, de ez ténylegesen így is van: azzal, hogy egymás számára már nem vagyunk hasznosak, és képtelenek vagyunk összefogni akár a legpitiánerebb, ugyanakkor a legnyilvánvalóbban az életünkbe vágó problémák kapcsán is, _de facto_ feleslegessé vagyunk téve. ("A tanú" című kultfilm egyik ikonikus mondata, miszerint "ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség" sajnos tökéletesen igaz.) Az Új Világrendben mindössze néhány ezer "tudósnak" és néhány millió "digitális" avagy "mátrix" rabszolgának lesz helye. Még a legjobb alternatíva, amiben bízni lehet, hogy ezen tervek kiötlői és végrehajtói is velünk együtt mennek a levesbe.
" I hate purity , I hate goodness ! I don't want virtue to exist anywhere .
I want everyone to be corrupt to the bones ." G. Orwell 1984
Gyulolom a tisztasagot , gyulolom a josagot ! Nem akarom hogy ereny barhol is letezzen . Azt akarom hogy mindenki korrupt(becstelen) legyen a csontja velejeig .
Satan kulonben egy terulet volt . Del Egyptomot hivtak Sutohon nak . Suto volt a Nap egyik neve . Szem-Re , Set-Ra , Nap-Ata stb .
Ugye nyomozgat Ábrahám Róbert a pedofilok után, azt mondta, h el se hisszük hova vezetnek a szálak. Ez után a cikk után, arra gondoltam, h mi van ha Presmanig? És rajta keresztül az amerikai botrányig??? Nem lepődnék meg…🤔🤔🤔

Őszintén szólva, ha valóban választani lehetne! Egyiket se!
Ez a sátán 2 arca.
A Satan arca.
" I hate purity , I hate goodness ! I don't want virtue to exist anywhere .
I want everyone to be corrupt to the bones ." G. Orwell 1984
Gyulolom a tisztasagot , gyulolom a josagot ! Nem akarom hogy ereny barhol is letezzen . Azt akarom hogy mindenki korrupt(becstelen) legyen a csontja velejeig .
Satan kulonben egy terulet volt . Del Egyptomot hivtak Sutohon nak . Suto volt a Nap egyik neve . Szem-Re , Set-Ra , Nap-Ata stb .
Ugye nyomozgat Ábrahám Róbert a pedofilok után, azt mondta, h el se hisszük hova vezetnek a szálak. Ez után a cikk után, arra gondoltam, h mi van ha Presmanig? És rajta keresztül az amerikai botrányig??? Nem lepődnék meg…🤔🤔🤔
Nem is kérdés. Kennedy még most is micsoda jó pasi!
Miközben nálunk, itthon, Magyarországon: https://substack.com/@andreagerak/note/c-77460681
Mi ez a zsidókat megkímélő covid?
bllhilk
A Levine-t még véletlenül se.
A Levine-t még véletlenül se.