Végigolvastam. Végig. Hogy lehet ezt épp ésszel olvasni, azaz értelmezni? Vagy is ez borzalom. Vagy is itt tapintható a sátán. Itt nem csak megjelenik. Tevékenykedik. Nem tudok más következtetésre jutni. Nem tudok másra jutni. Nem. Semmi másra csak a sátan ,mint eseménysor vége a konzekvencia végkövetkeztetése. A gondolatsor vége a teljes őrület. Ausztria hogy jutott el oda vagy,hogy nem indult el ide erre a (nalunk)kialakult helyzezre?
A jog.
Az erő. Itt azt látom , erővel csinálják. Ahol az erő oda minek a gondolkodás?
Nehéz szavakat találni.
Mi kell vagy mennyi befektetett energia, ima, jó akarat szellemi.mennyiség kell ahhoz,hogy a talibok felismerjék ,hogy rombolnak?
Szakáts Arpád azt mondta az energia nem vész el. A befektetett energia az írás a szellemiség ha reménytelen is a helyzet kesőbb beerik,mehtérül. Hát legyen úgy! Én is ezt vallom.
És a szörnyűlködés nem vezet sehová... Fel kell készülni arra, ami jön, és arra is, hogy nincs jogi megoldás, de Angelika akkor is fantasztikus!...
A húgom azt mondta (és nekem jobban teszik az ő megoldása, mint Szakáts Árpádé), mielőtt 32 évesen meghalt Torontóban, hogy ha az energia nem vész el, akkor a szeretet sem veszik el. Szerintem azért van még világ, bár az utolsó napokban sokak szíve megkeményül (nem emlékszem, csak az angolra, "grow cold", de én csak egy buta amerikai vagyok, aki mindent megtesz, hogy az ő szíve kimaradjon ebből, de egyedül kevés vagyok...)...
Miért áll még fenn a világ? (A húgom az első részben van)
Egyszerűen az ész megállt az orvoslásban (tisztelet a kivételnek) kb. 1995 tájékán, amikor elkezdték tolni a minden ellen védőoltást szlogent. Nem tisztelik a beteget, nem tisztelik az életet, végtelenül lenézőek, nagyképűek. És mindenki hülye aki nem oltatja magát. Emlékszem hogy ismerőseim oltóanyagaival hogy rulettezett a körzetiorvosuk,mikor engedélyezték hogy mixeljék a pfizert az astrazenecaval, és a többivel, úgy hogy az orvos azt sem tudta mi a egyik fiola tartalma és mi a másiké. Az emberek mégis ezekben bíztak. Aki nem oltatta magát idióta volt. A gyerekek még betegek, sérültek, mentálisan, testileg ha még nem halnak időelőtt. Istennek ilyen terve nem volt!
Istennek ilyen terve nem volt. Igen. Ebben reménykedünk. De hallgatom mostbéletembennelőször Dr.Bistey Zsuzsanna előadását. Nem igazán értem. De azt mondja az emberre a fény rávetül,de az árnyék ott van jelen abban a pillanatban és egyszerre. Azaz azt sugalja Isten feladata van az egyennek az embernek. Ki kall állni a jó mellett. Ha más nem szólni és terjeszteni szavakkal az igazat. Én is ezt teszem már rég. Dr.Bistey Zsuzsanna Youtube meghallgatása előtt is. Ahol lehet beszólogatok orvosnak cinikusan és hatósági embernek.Bizony ,bizony meg meg ütóm a bokám, de annyira nyomaszt az igazságtalanság és annyira nyilvánvaló, higy mást nem tudok. Így en is sokak másoknis, ismertek és ismeretlenek sok beszólogatasa idővel változást kell,hogy hozzon. 56 éves lettem. Nincs másom csak a tapashtalatom és a szavaim. Hát használom
. Beszólogatok orvosolnak. Ügyészeknek. GyámHatósagi embereknek. Ha más nem finoman elküldöm a picsaba a hazugsága miatt amit pénzért kifröcsög a szajaból. Ezt így oda momdom nekik. Egyszer csak lesz eredmény. Ha más nem 100 vagy 1000 év milva. De a szó és anak szelleme, momdandója nem vész el, csak sokára ér célba. Sokszor reménytelen. De akkor is a fényt kell igaznak tekinteni, mert a fény a valóság .És szólni az árny ,árnyékkot megemlítve az csak árnyék és nem fény. Ez az ember feladata. Embernek maradni e földön.
Ma a hatalom paragrafusai itt ebben a szuberén orszagban csak bazugságra vonatkoznak. Akkor szuverén ,ha mocskot kell védeni. Tedros és Bill Geci vakcinái azaz profit érdekeltségében azaz Pfizzer ampullák ide (orszagunkba) behozatalával szemben már nem szuverén.
Tehát fel lehet e hozni USA ban 3% a jelentett károsodás?
Nem. De fel kell.
Eredmény nem lesz.
De meg kell tenni!
Mindent be kell vetni. Minden adatot oda kell tenni.
Sok mindent lesepernek. Ahogy ismerem a birónőket (bírói kar 80% nő) azt mondja erre ez nem tartozik ide . Nem veszem figyelembe - (gögösen, és hátterbőlnutasították erre).
Azaz a bizonyíték nem bizonyíték neki ,így már. Aztán ezt lehet tovább göngyölíteni , lehet tovább kerdezősködni,hogy indokolja már meg kedves kibaszott borónő magyon tisztelt bíróság -
Miért nem tény a tény (bizonyíték) a maga számára? Hosszú játék. Isten adjon erőt !
Bitseyiék (Ertsey Attilával) a szép szavak ellenére pont olyan szabadkőműves társaság, mint a teozófusok! Sátán szokása- 9x igazat mond, 10.-re hazudik, de azt már nem veszed észre(pedig a fontos). Na, pont ilyenek. Ha észreveszed a hazugságot (nem künnyű, mert ezek már rafináltak), akkor jó. De kérdem én, miért egy osztrákot követnek ezerrel, aki ráadásul még utálta és bunkó, büdös parasztnak is tartotta a magyarokat, mig élt? Le is írta, és ezt majmolják? Ha netán kérdezni mersz, mert vn kérésed, vagy megkérdőjelezni, (én mertem), akkor meg lerohannak vagy épp kiközösítenek. Na, ilyen csapat ez, szekta ez is. itt már lassan az lesz, hogy forditva mondják- 9x hazudnak(de azt jól körbetámogatva!) 1x talán nem. Mindig, minden izmust, irányt a nemzetek feletti szab meg, legyen az "forradalom", "szabadságharc" kommunizmus, kapitalizmus vagy épp demokratizmus, patriotizmus és még sorolhatnám, mindent és mindenkit ez az erő mozgat, a Föld egésze a színpada, egyiket se hidd el. Ez itt egy torz világ, egy abberált, beteg emberképpel, de azért, mert a mozgatója is az! Ez bizony nem a Teremtő.
Örömmel olvastam a hozzászólását, pontosan így van, ahogyan írja: én úgy nevezem, hogy "hamis prófétákkal" vagyunk körülvéve, az igazságok és a hazugságok közti eligazodás pedig mára embert próbáló feladattá vált. Nekem két módszerem van erre. Meggyőződésem szerint _minden_ világnézet se több, se kevesebb, mint kétféle(!) kategóriába sorolható. Az egyik típusa, amit lehet például szakrálisnak vagy természetinek nevezni, aminél Istentől vagy ami ugyanaz, a természettől van levezetve és alárendelve minden, és számunkra szükségszerűen ez jelenti a tökéletest. A másik típus pedig, amit lehet például sátánistának, antikrisztusinak, vagy marxistának ("a lét határozza meg a tudatot" ugye...) nevezni (de például Drábik János talmudistának is nevezte), az egyén saját önzésére épít, mindeközben persze tagadva a mindent magába foglaló isteni/természeti rendet, és/vagy annak tökéletességét. Hamvas Béla tanításai kiváló segítségnek bizonyulnak a marxizmus felismerésében: az egyik tana szerint minden "-izmus" téved, mert saját (sic!) céljai elérése érdekében leegyszerűsítve láttatja a világot (lásd pl. a híres orwelli idézetet: "négy láb jó, két láb rossz"). A marxizmus átható bűze árad mindenből, ahol a kooperáció helyett "verseny"/"harc" ("békeharc”, „kultúrharc”, „osztályok harca”, „generációk harca”, feminista „nemek harca” stb.), "fejlődés"/"haladás", "demokrácia"/"tolerancia" és hasonló dolgok jelennek meg.
A "hamis próféta" pedig ott bukik le, hogy a magamutogatáson és/vagy a pénzkeresésen kívül nem akar semmit: nem szervez maga köré csapatot, és hiányzik a valódi "termék". Én nem vagyok rest emailt írni bárkinek is (és ugyanígy válaszolni is emailekre), és megdöbbentően sok esetben tapasztalom, hogy még csak nem is válaszolnak: pedig 100%-ig biztos vagyok benne, hogy finoman szólva nem árasztanak el senkit sem az értelmes kapcsolatfelvétel céljából írt levelek. Ha ide írnék egy listát, hogy kikkel hogyan jártam, talán el sem hinnék. Angelika egy ritka kivétel, rá igaz az antik bölcselet, miszerint "nomen est omen" :-)
Teljesen igaza van abban, hogy minden csak ködösítés... (Bocsánat, a kevés tapasztalatom sokkal régebben Magyarországon az volt a tegeződésről, hogy "Ne tegezz, mert lekurvázlak." :) Semmit személyes nincs itt szánva.)
A világtörténelemben SOHA nem győzött paraszt- vagy rabszolga felkelés. Az egész, amikor néha történt, csak az uralkodókat cserélte ki...
Mi a szabadság? Nagyjából nem más, mint egzisztenciális döntés, amit a legtöbb ember soha nem hoz meg, mert a korai kondicionálását követi:
A "magyaros" kiszólásoknak az égvilágon semmi értelme nincs, nem vezetnek sehova, csak tovább megosztják az embereket (nem mintha ez lehetségesnek tűnne a magyarok között, de én csak egy buta amerikai vagyok, aki tud magyarul). Magyarország kihalási statisztikája már 1999-ben meghaladta a küszöbértéket, amely alatt egy népesség kihalása megfordíthatatlan...
Szerintem a magyarok, mint a kínaiak is, előképezik, hogy az utolsó napokban mi lesz. Bocsika, ami máris folyik...
Azért, mert te gyűlölsz mindenkit, aki nem olyan, mint te, és ráadásul nem is ismered azokat, akikről beszélsz, talán jobb lenne, ha előtte tájékozódnál, mielőtt leköpsz valakit, és a sárba taposod!
Mennyi harag van benned?! Át lehet ám forditani megértéssé, szeretetté, türelemmé, hálává. Csak rajtad múlik. Ehhez tanulni kell (mert bizony mindent tanulnunk kell a legelejétől fogva, ahogy megszülettünk) ,aztán tudni kell a sok információt megkülönböztetni (az igazat a hamistól) és még ez sem elég, hanem a sajátunkat hozzátenni, mert ez a "hozzáadott érték", addig csak adathalmaz, információ sokaság. "Követni", elfogadni bármit, bárkit lehet, ezt nevezik tömegnek, gondolkodni, megérteni ("megtérni") már nehezebb , de érdemes, azt gondolom. Mindig a "szándékot" kell figyelembe venni, mert az indítja el a tetteket is. Ez a "gyűlölet" szó mostanság divatos lett, bárki használhatja, én mégsem teszem, mert nem gyűlöltem soha senkit, nem is fogok, ugyanis pusztító egy érzés lehet, én meg nem vagyok sem magam, sem más ellensége (ellentéte már lehetek, mert mindenkiben benne van az ellen tett is). Bölcs ember nem használ ilyen szavakat, mert értelmetlen, ellenben nem hallottuk a saját meglátásaidat, pedig az a lényeg. Osszuk meg egymással, mert mindenből lehet tanulni. Áldott, békés, szép napokat kívánok Neked kedves Andi!
Úgy tűnik, manapság a medikusokat nem valódi orvosoknak képzik ki, hanem gyilkosoknak, akik jóhiszeműen ki is tanulják a sátánizmus szakmát. Amikor kész a tanuló, a nagymester fel is használja őket saját aljas céljaira, a törvényesített gyilkolásra.
Oltó orvos. Mióta van ez a szó? Mióta van ez a fogalom? Az egy specifikáció?
Különleges tudást igényel?
Azaz mondjuk példának, olyan, mint a bőrgyógyász?
Oltani, szúrni nővérke is tud.
Sőt egy leszerelt bunkó katona is. Orvos kell oltáskor a nővérke mellé?
Miért?
Akkor valójában nem olt. Felügyel. Hát ha a nővér emberi, azaz ember és mosdóba nyomja a halált! Tehát felügyelő ,nem "ótó". Katonai buszok is jártak COVID protokol idején.
Megálltak bizonyos helyeken COVID hiszti alatt.
Már akkor is nevetséges volt az ótóbusz kifejezés.
Ótóorvos, ótóbusszal.
Római birodalomban Caligula meg a lovát is kinevezte miniszternek. Amikor a hatalom a, birodalom haldoklik a legképtelenebb jogszabályokat is beveti, almalmazza.
Ez így van hiszen az összes orvosképzőt, gyógyítókat képző iskolákat a Rockefellerek becsukattak, mondván majd ők alapítanak orvosi egyetemet,ahol egységes képzést írnak elő. Eleinte a gondolkodást nem tiltották, manapság már abszolút tilos. Viszont olyan egót nevelnek beléjük, ami több emberöltőre elegendő lenne..De tudás: sűrű fizikai test működése, a felállított normák az test értékeire, és ha eltérés van a normákhoz képest, akkor melyik gyógyszert kell életfogytig felírni. Sajnos ennyire
Ugyanezt jelenti ki egy 2011-es újság címlapon, amit valaki megőrzött aztán gondolom még sokan mentették, másolták, mert nekem is megvan.
B. G-vel készített képes, szerkesztett lapon ez a szöveg áll : 'amikor azt mondta, hogy a világ lakosságát 10-15 %-kal lehetne csökkenteni oltásokkal, annak melyik részét nem értetted?"
Lehet Magyorországon bizonyítéknak bemutatni az amerikai VAERS-t?
Ott is csak kb. 3%-a van lejelentve a sérülésknek és a haláleseteknek, és azokból csak kb 3%-ra adnak kártérítést (az adófizető pénzéből, mert a gyártók immunisak a jogi perekre), de az, hogy adnak kártérítést, önmagában bizonyítja a törvény előtt, hogy az injekciók károsak. A másik lehetőség az ampullákban levő mérgek bemutatása a bíróság előtt, megerősítve azzak, hogy sok közülük akkumulálódik a szervezetben, mások pedig akár évtizedekkel később okoznak rákot meg miegyebet...
Már 2021 novemberében világos volt a VAERS nyilvántartásában (amit utána visszamenőéleg megváltoztattak, de nem olyan mértékben, hogy nem használható bizonyítékként), hogy az injekciók károsak és halált is okozhatnak, ráadásul ez itt az USA-ban ciklikusan folyt le, és a ciklusok függetlenek voltak attól, hogy ki volt a gyártó:
Hihetetlen, mekkora lélek erő van magukban, hogy ilyen mélyen gonosz emberekkel szemben nyugodtak tudnak maradni! Ez valami elképesztő, ami ezzel az egész sátáni oltás dologgal kapcsolatban történik!
2. Amikor jöttek a horrorisztikus mellékhatások elkezdtem neki irkalni a bajaimat sorra, azt mondta kopjak le róla ! Ez is megvan ez az írása. A gyógyszarok felirasanal háziorvosom lett, de csak 4 hónapig mert utána mivel cserben hagyott , így egy szigetmiklosi háziorvost választottam. Olyan rossz állapotba kerültem hogy otthonról végzett telefonos munkámat se tudtam elvégezni, mert ahogy elkezdtem beszélni úgy éreztem sztokot kapok. Szem golyó fájdalom, neuropatia, szivszuras, egy hónap alatt 20 kg fogyás, viszketés, krónikus fáradtság....hogy mit csinál a fluorkinolon a testtel erről bárkinek szakirodalmat tudok küldeni. Egy sejtolo idegméreg. És soha nem jön ki belőled. Belenyul a dns- be...sorolhatnám. Sokan évek múlva eutanara mennek. 1,5 év alatt kb 60 - osra felgyogyitottam magam , amikor jobb napjaim voltak akkor buszra is szálltam. Aminek örültem hogy a lábaim épek maradtak mert sokan tolókocsiba kerülnek .
Közben hittem abban hogy az indokolatlan gyógyszerfelirassal és párosítással okozott súlyos egészségkárosodás miatt a feljelenteseim sikerrel járnak. A rendőrség munkáját ott kezdtem megismerni. Ahelyett hogy igazságügyi orvosszakértőt rendelt volna ki ami eloiras, a népegészségügyi járási hivatal mai napig ismeretlen nevű ( mert a neve titkos) orvos döntését elfogadták ahol még lett állapítva hogy minden ok, Bubó nem hibázott. Aztán a rendőrség azt mondta nekem hogy nem fellebbezhetek mert a fellebbezési idő lejárt, mikor én semmilyen levelet nem kaptam tőlük. A postasom inkább betori az ajtót de mindent átad. Mikor kértem hogy igazolják hogy kiküldték erre nem jött válasz . Panaszt tettem a heves megyei ügyészségen, ahol szintén mindent rendben talaltak.
Mert ha ez nem történik meg velem én nem nagyon hinném el. Úgyhogy röviden leírom az elmúlt 4 évemet, hogy az orvosi maffiát a hatósági maffia védi.
Amit leirok abban száz százalékosan biztos vagyok. Neveket is kiirhatnam most butitva írom
2013 elején randiztam egy budapesten és heves megyében is praktizáló haziorvossal kétszer találkoztam vele, de nem volt szimpatikus. A két találkozás után több meztelen képet küldött magáról , szerelmes leveleket de elutasítottam. Mind megvan a mai napig. Nevezzük Bobonak az orvost. 2018 - bán újból írt pár sort de akkor se érdekelt.
2021 ben elhúzódó hörgőhurutom lett, covid volt vagy nem gőzöm nincs , de lényegtelen ,😃, és nem értem el a háziorvosomat,és egy meggondolatlan ötlettel messengeren rairtam erre a bubora hogy régóta köhögök de a tüdőkapacitasom még jó.
Ennyi információ birtokában postai úton küldött nekem recepteket.
14 db Fromilid unot, 50 mg Cataflan, 14 db Savulint, ahogy írta úgy vettem be ami ezután következett az maga volt a pokol.
A savulin ( levofloxacin - fluorkinolon)legveszélyesebb )a világ legmagasabb rokkantsagi skalajaval járó antibiotikum, több országban be van tiltva, nálunk egyenlőre szigorítás van rá amibol az orvosok semmit nem tartanak be , csak életveszélyes állapotban adható ha már más antibiotikum nem segít. Ogyei EMA FDA szigorítások. Ráadásul Cataflant írt fel mellé és Fromilid unot ami egymassal kölcsönhatásba lép egymással és 5 csillagos életveszélyes állapotot hozhat létre ( gyogyszerparositasos oldalon ellenőrizhető)
Köszönöm az írást Olvasom is a hsz-eket... irhatnék bármit, de tegnap elém jött egy cikk, ami összeszedegette a szerinte "legjobb " idézeteket a "világ vezetőitől" a népességszabályozásra. Hát vannak benne nagyon gonosz, kevésbé gonosz gondolatok, de olyat nem találtam, ami nem az. Itt olvasható pár. Ami az elképesztő hogy ez folyik, nem kell feltételezni, mert működik. Ja, hogy már nem is nagyon tagadják? Nincs értelme a kovidfasizmus után, ahol leszerepelt az emberiség, bármit megcsinálhatnak velünk, és meg is teszik, nem kell ehhez már injekció sem! 2027-re pl Svédországban már nem csak a 80-70-60 év felettieknek lesz "kötelező" az eutanázia, hanem bárkinek az lehet, ha a társadalomra károsnak találják(a bírák között már egy erkölcsös nincs és nagyon jól fizetik őket most már nálunk is, idéntől) Ráadásul úgy, hogy "maguk kérjék"! Pl egy 24 éves lány maga vette be a méregkapszulát, amit felírtak neki, mert depressziós lett valamiért, és kijelentett "nincs értelme az életnek". Azonnal felajánlották neki , hogy akkor nyelje csak le. a kapszuéát, ez a megoldás! Meg is tette, a szülők perelte, a bíró meg a lánynak adott igazat. Pont. Az időseknek már 61 év felett felajánlják a statisztált halált, sokan választották, főleg Kanadában és mind fehér. De a sérült gyerekek szölei is 1 éves kortól "kérhetik" a gyermekük meggyilkolását, Belgiumban 12 éves gyerek, ha kéri, akkor meggyilkolják (csak egy kapszulát kell bevenni ám már, fel is irják) nem kell a szülői belegyezés sem. ...és még folytathatnám, nem, nem mese, 2027-re bárkire kiterjeszthető ez, 2 "orvos" jóváhagyása kell, semmi más, őket meg ezért fizetik. Volt amelyik dicsekedett, hogy már 4-500 embert gyilkot meg...értitek, hogy ezen józan ésszel már nem lehet segíteni? Ja, és ha nagyon sokat ellenkezel, akkor 2 év múlva egyszer csak megjelenik egy szürke autó, és megkér, hogy vedd be a kapszulát, ha nem akkor "besegítenek". Ny-Európában már utolsó partikat rendeznek a gyereke a szülőknek, és a végén együtt élvezik a kapszulabevételt... a fiatalokat azzal tömik, hogy az öregek teher nekik, vagyis vegyék rá őket, hogy legyenek öngyilkosok, "államilag engedélyezetten", mindenkinek "jobb igy", az időseket, (de már nem csak azokat!), meg e-mailokkal bombáznak, hogy ne legyenek teher a társadalomra, most még dönthetnek, haljanak már meg "emberhez méltóan", de most ám, csak egy kapszula! és akkor lehet mazsolázni, mi mindent találtak ki nekünk. Kovid? Ehhez képes egy lágy gondolat. LEGJOBB IDÉZETEK A VILÁG „VEZETŐI”-től, akik elismerik a NÉPESSÉGSZABÁLYOZÁS szükségességét https://www.napitema.com/2025/01/legjobb-idezetek-vilag-vezetoi-tol-akik.html Azt kell megérteni, hogy vagy szörnyen- mint Palesztinában a zsidók, vagy épp ukrajnában az ukránzsidó fasiszták irtják, mészárolják le az embereket, (Afrikáról nem is beszélve) - vagy alattomosan (mindenbe mérget téve) vagy eutanázával-egyenlőre ajánlottan, 2 év múlva kényszeritve bárkit, de mindenképpen ki fogják irtani az emberek 80-90%-át. Egyetlen módon lehetne megakadályozni- ha mindenki összefogna, de ez ugye hiú ábránd, hisz épp maguk kérik a "kegyes halált" igy vagy úgy. Megoldás a párhuzamos társadalom, de gyorsan.
6.Ráadásul az aramos kifüstölésem előtt 4 honappal korabban voltam ultrahangos vizsgálton semmit nem talált az orvos, aztán elmentem ugyanahhoz az orvoshoz és megállapította hogy szét vannak roncsolva az erek idegek a labaimba és sclerosist is megállapított.
Na most a probléma az is a roma gyereket meg az igazságügyi orvosszakértő előtt küldtek rám, hogy a sok károsodás miatt utólag hogy tudjam bizonyítani mi mitől ered.
De a rangatasom előtt és ENG után másik ultrahangosnal is jártam de az meg kiküldött mikor faggatott minek jöttem hozzá és elkezdtem mondani mit tettek velem a SOTEn és csak a jobb lábamat vizsgálta ki de már ott leírta o is hogy károsodott.
Aztán ami ugye érdekes de senkit nem érdekel hogy az Eng vizsgálat( tehát a lábam amikor oda mentem) alig mérhető bal oldali polineuropatiat állapított meg , aztan érdekes hogyan lett szetroncsolt a kivizsgálás után?!
Jah a rendőrségi aktámból az is kimaradt hogy én megkértem a szakasszisztensnő felettesét kifüstölésem után azonnal küldje el az áramerősséget hát nem tette. A többi levelezés az ott van.
Aztán mikor feljelentettem a szakasszisztensnőt akkor a kihallgatott rendőr az én tudtom és megkérdezésem nélkül oda írta hogy nulla Ft kártérítési igényem van a SOTE ellen , egy egyes se fért volna mellé, mikor ezt észrevettem panaszt tettem, erre a felettese azt hazudta a meg följebb lévő felettesének hogy én azért tettem panaszt mert nem írtak oda az összeget. A kettő nem ugyanaz ezt is rendőrségi aktámból tudtam meg.
Visszatérve mivel megírtam a bubonak hogy egy gerinctelen féreg, tudom hogy benne volt a keze a kifüstölésemben ezért O tavoltartasit kért tőlem a leveleim miatt. Na most ez Egerben lett volna, de mivel megírtam hogy a házat se bírom elhagyni nem tudok megjelenni. Erre közli a kirendelt védőügyvédem hogy nem baj majd atteszik Szigetszentmiklósra mivel itt lakom . Át is tették úgy hogy nem szóltak róla direkt meg a védőügyvédem se aki semmiben nem segített és eljött értem két rendőr és betuszkolt az autóba hogy itt a bírósági online tárgyaláson részt vegyek. Ezután kiküldtek nekem egy 20 ezer forintos csekket. Hiába tettem panaszt hogy ők nem szóltak és az ugyvedem sem elutasítottak.
És ami még a bubot illeti mielőtt szarrá lettem fustolve egyik ismerősöm facen akinek a Bubó is udvarolt megírta nekem hogy a Bubó felhívta őt telefonon és ordítva mondta hogy engem elfog tenni labalól.( Gondolom hogy kirúgták én miattam) Akkor még kinevettem, de elmentettem a levelezést a fenyegeteserol és a rendőrségnek elküldtem hogy én is kérek tavoltartasit ellene hisz életveszélyesen megfenyegetett. Erre se kaptam választ
Másrészt hatóság félrevezetése és hamis tanúzás miatt is feljelentettem hisz bizonyitottam hogy szexuális O zaklatott meg 2013 ban , másrészt a fluorkinolon okozta egészségkarosodasomat okozó ambuláns lapjaimat látta 2021 áprilisáig azokat nem csatolta mondván én vagyok a hülye bekepzelem a fájdalmaimat.
És mivel az aramos kivégzésem után lett újból 4 nappal háziorvosom akkor lettek ugye az Eng okozta egészségkarosodasomat igazoló ambuláns lapok és a fluorkinolon károsodásomat igazoló ambuláns lapok pont ezek nem kerültek bele a rendőrségi aktamba, pedig a rendőrségnek az összes háziorvosom neve le lett diktálva.
Megkérdeztem a nyomozot hogy lehetséges hogy nem kerültek bele válaszra se méltatott.
Jah mikor a tavoltartasi végzést hoztak ellenem akkor is volt egy igazságügyi orvosszakértő aki meghallgatott és mikor már biztosra mentem vittem magammal a karokozasomat okozó ambuláns lapokat azt mondta neki az nem kell. Nem viccelek.
A roma származású gyereket aki megrángatott szándékosan ( 2023 április) azt is feljelentettem, mindent leírtam róla hogy néz ki fényképpel együtt hisz küldött magáról milyen autóval jött, mikor hívott mit írt mit hazudott magáról minden rögzítve van messengeren de azt is mondtam hogy ki küldhette rám ( hisz végrehajtó semmi más) és mivel orvos és szakasszisztensnő benne szerepel , hát ők nem nyomoznak mert régen volt ( 2 év után 4 ik rendőr kezdett az üggyel foglalkozni , mert innen Szigetmiklosra áttettek a 8 ba aztán a 9 kerületbe, ott hallgattak ki, aztán visszadobták szigetmiklosra itt meg közölték hát régen volt még a facen nem találják:)))
Tehát nem számít hogy valaki hozzám jön aki csontkovácsnak és gyógytornásznak adja ki magát aztán maga elismeri hogy hozzám nyúlt ( ez is rögzítve van) , megtep hogy a kórházban kötök ki, tehát ez így rendben van, nem kell kihallgatni és nem kell felmutatnia milyen végzettsége van.
Az ugyeimben senkit nem hallgattak ki se a szakasszisztensnőt , se a bubot se a roma végrehajtot.
Jah és az exem tanúvallomasa is eltűnt akivel anno együtt laktam mikor fluorkinolon károsult lettem, azóta lelépett,gondolom nem tetszett nekik hogy közölte hogy nekem az égvilágon semmi bajom nem volt a fluorkinolon antibiotikum patkányméreg előtt.
Biztos hogy van amit kihagytam de a lényeget talán értitek
Itt vagyok szetroncsolva , minden károsodásom után készültek ambuláns lapok , de a hatóságokat ez nem érdekli.
A bubo ellen gondatlanságból elkövetett egészségkárosodás és párosítás miatt , jogtalan adatbetekintes , jogtalanul lett másodjára háziorvosom, és felbújtas gyanúja miatt folyik az eljárás + életveszélyesen megfenyegett hogy eltesz labalól, de őt sem hallgatták ki sem azt a csajt akit felhívott hogy eltesz labalól. Most nagy nehezen valami X nem tudom kihez küldtek a fluorkinolon okozta ambuláns lapjaimat hogy megállapítsa hogy a gyógyszarok okoztak e hisz azóta kétszer is ért károsodás, így igazságügyi orvosszakértő nem vizsgált ki.
Kertem azt is hogy ugyeimet együttesen nyomoztak hisz biztos vagyok hogy az elkövetők ismerik egymást de semmire nem reagálnak. Ha nincs ugyveded total hülyének néznek és visszaélnek a hatalmukkal. Aki kíváncsi a korrupt hatósági személyekre tételesen ki mit csinált az írjon nekem kovacs.magdolna.julia@gmail.com címre.
Amúgy olykor kiteszem Facebookra is a vegzeseket mennyire vagyok hülyének nézve meg milyen egy tragikomikus érvelése egy hatósági személynek.
Neveket nem törlök ki csak a bubojét mert ott távoltartasim van. Melyek azok a csatornák ahová ha valamit kiírók nem tudják a hatósági személyek sem kitörölni ?
5. Közben panaszt tettem mind a Bubó mind a szakasszisztensnő mind a igazságügyi orvosszakértő és pszichiáter ellen, a dél pesti etikai bizottság megállapította hogy mindhárom esetben szakmai kifogást talált. De ez sem érdekel senkit. De mivel területileg nem illetékes tovább küldi az illetekeseknek.
Eljárási hibák :
A protokoll szerint szakasszisztenso nem végezhet orvos nélkül ilyen jellegű tevékenységet. Szakképzettsege sincs igazolva. A bizonyíték nem teljeskörű bizonyitek, mert több száz számnak kellene szerepelni hogy percről percre milyen dózisú árammal füstölt ki, nem egy másodpercet bemutatva.
Aztán ami még érdekesebb, hogy a nyomozó hadnagy felettesének aki ügyész vezeték neve megegyezik , (nagyon ritka vezeteknev) megegyezik a szakasszisztensnő felettesének aki egy neurológus vezeték nevével. Kertem az ügyészt többször is nyilatkozzon nem rokona a szakasszisztensnő felettesének, hát a mai napig nem válaszolt. Aztán meg azt írták nincs jelentősége mert az ügyet lezárták!? Mocskos patkányok.
Aztán meg azt írta az ügyész felettese hogy nem rokonok , kértem ezt igazolja milyen módon ki mi által jutott ehhez az információhoz ( családfakutato ..stb) erre már nem válaszolt, én azt kértem az ügyész nyilatkozzon , nincs gyámság alatt úgy tudom. Ilyen ritka vezeteknevvel nem sok ember szaladgál a 8 kertben.
A szakasszisztensnőt azóta eldugtak a SOTEn mert már nem ő veszi föl a telefont, hol azt hazudjak hogy ott dolgozik hol letagadjak.
A fluorkinolonos roncsolt testem után jött az áram és még nincs vége, jön a következő horror :
A youtubos videómat megnézve a Facebookon ramirt egy roma származású férfi aki csontkovácsnak és gyógytornásznak adta ki magát és azt mondta sztrokos embert is helyreállított ( minden el van mentve a levelezesunk) már és addig fűzte az agyamat hogy eljohessen hozzam , hát én idióta értelmi fogyatékos agyammal belementem. Viberen ráadásul olyan kifejezéseket használt amiket neurológusok használnak előadásokon, tehát valaki súgott neki a háttérben hogy a céljuk megvalosulhasson. Na ide jött semmi mást nem csinált csak tiszta erőből megrángatta a combjaimat allva ( ilyet küzdősportokbam csinálnak aztán gyorsan mondta hogy feküdjek le és a bokámat rángatta tiszta erőből maga felé az izmos karjaival. Aztán hirtelen dolga lett és elrohant. Akkor állt össze a kép hogy itt valami nem stimmel. Aztán ezek után már este lelkesen írkalt és mikor megkérdeztem ismeri e a szakassszisztensnőt ( név szerint írtam ki neki N.Zs. ) akkor azonnal letiltott. Akkor tudatosult bennem hogy ez a roma bűnöző alcsontkovacs, álnevén Patryck Gold , ez a szakasszisztensnőt ismeri, viszont nagyon hasonlít a szakasszisztensnő felettesére tehát rokona lehet. Róluk a szakasszisztensnőrol és a felettesérol a neurológusrol van kép a SOTE honlapján.
Hát nem lopni vagy udvarolni jött ide az is biztos. Ráadásul elismeri mikor írtam neki hogy miért rángattal meg hogy hozzám nyúlt. A merényi kórházban kötöttem ki bokazuzodassal lábfej és medence zúzódással, illetve utána már a fazekat sem bírtam folemelni és a gerincgyógyászati központban kötöttem ki, ahol kiderült hogy gerincsérvem lett ami érinti a gerincvelőt, és elajartak küldeni sepmed vizsgálatra ami szintén áramos mondtam hogy nem. Aztán nem értették hogy miért én meg nem szarozva az összes gerincgyógyász orvosnak megírtam mit csinált velem a szakasszisztensnő, mellékhatásokat leírtam erre ingyenesen gyorsan teljes gerinc mellett csináltak nekem agyi mrit ahol kiderült hogy az agyi venaimat is szetb.szta az áram . Mondtak jó hogy szóltam mert a sepmed vizsgálatot így nem merik megcsinálni mert felbolygathatja a károsodott agyi ereket. Azt is mondták hogy egyértelmű hogy áram tett tönkre így nem a gerincsérv.
A fluorkinolon antibiotikum csinált egy fehér foltot ( ischemias eredetű myelon karosodas) és emellé jött az erek károsodasa az áram miatt.
A Bubó feljelentésében összevissza hazudozik hogy én szexuálisan zaklattam( bizonyíték nulla)meg még az exem rautott a MOK előtt a kocsijára ez sem igaz sose láttuk az autóját...sok baromságot irkál, de nem is ez a lényeg, hanem sérelmezi hogy én írtam panaszt róla a polgármesternek is aki úgy döntött hogy abból a városból elküldi nem dolgozhat többet nála. Így kirúgták amit jóval később tudtam meg mikor megkaptam a feljelentéset ellenem.
Mondtam hogy a polgármestert perelje ne engem nem én rúgtam ki.
De most jön a lényeg:
A feljelentéseben kitér arra hogy én miért nem mentem el ENG vizsgálatra, honnan tud róla és miért érdekli mikor 2021 április óta NEM A HÁZIORVOSOM. És én 2022 márciusában kaptam beutalót ENG re és szeptemberben mentem el ,és az áramos kivégzésem után 4 nappal az én háziorvosom és az én tudtom nélkül újból a háziorvosom lett, hogy lehetséges ez ?
Mikor 100 kmre rendel tőlem és perben állunk ?!
Miért mert így könnyebb turkálni az aktaimban mik vannak ellene ( fluorkinolon) és az árammal sikeresen kifustoltetve újabb károsodást érve az O általa okozott egészségkárosodásomat már nehezebb bizonyítani.
Feljelentést tettem a szakasszisztensnő ellen, SOTE , hat ott is korrupt hatósági személy hegyén hátán.
A rendőrségi aktamhoz akkor jutottam hozzá, amikor betelfonaltam hol tart az ügyem, hát ők már rég lezárták. Így postai úton kiküldték, na itt ertek meglepetések. Minden olyan ambuláns lap ami a fluorkinolon és ENG okozta egészségkarosodasomat igazolja nem volt benne, de hogy mekkorát szrtam 1222 ben az benne volt, ezenkívül a SOTE bizonyíteka 5 lapos ( ez sem bizonyít semmit) 4 oldalon ki volt törölve az áramerősség, ehhez kellett a sotenak 8 hónap. Ennek kinyomtatása kb olyan mint egy EKG S papír egy gombnyomás.
Kellett egy rendszergazda aki átírja a számokat, ezért kellett a 8 hónap
Az Eng kifüstölésem miatti rendőrség általi igazságügyi orvosszakértő és pszichiáter is korrupt volt.
Míg a pszichiáter elbeszélgetett velem az igazságügyi orvosszakértő strandról jelentkezett be online, nem viccelek. Semmit nem láttam belőle csak a feje bubjat és a cigerettajanak a fustjet. A pszichiáter ki be kapcsolgatta a magnót, és a mellékhatásokat amit felsoroltam az áram miatt na az se lett leírva, ezenkívül ugye nem voltak náluk az ambuláns lapok sem ami az egészség károsodásomat igazolta volna. Ráadásul gőzük nem volt mi az Eng , mi a protokoll, mert nem Eng neurológus specialisták , ráadásul gondolom a magnó lévő hanganyagot is a titkárnőjuk írhatta le mert fluorkinolon helyett fluciont ír savulin helyett saurint ír ilyen gyógyszerek nem is léteznek. Chondropathiat írnak hogy azt mondtam mikor ilyen kifejezésrol akkoriban nem is hallottam. Ezek után elküldtem a youtibos videómat a pszichiáternek aki újból behívott és mint pszichiáter - neurológus megvizsgált fizikailag, alig bírtam megcsinálni amire kert bőszen jegyzetelt, de erről sincs semmilyen dokumentum, pedig felvettem magnora.
Végeredmény: nincs maradandó károsodásom. Minden ok.
3.Mikor azt írtam hogy nyilvánossá teszem az ügyet, hirtelen a heves megyei ügyész meggondolta magát és hatályon kívül helyezte az eddigit újabb nyomozást indított el.
Közben elkövettem azt a hibát hogy duhos indulataim miatt megírtam a bubonak hogy egy gerinctelen féreg és visszaküldtem neki a meztelen képeit amit véletlenül a szakasszisztensnője is meglátott.
Ezt megelőzte a MOK előtti találkozásunk. Na ott is csúcs amit muvelnek. Közölték velem hogy hangfelvételt nem készíthetek. Ott a Bubó azt mondta azért jelentettem fel mert ő nem volt 2013 bán hajlandó lefeküdni velem ,ezen röhögtek ott az orvosok.Aztan az egri kamara elnöke azt hazudta nekik nem kell figyelembe vennie az Ogyei EMA FDA szigorításokat, persze ez a jegyzőkönyvben már nem szerepel amit utólag küldtek ki és átírták. Összevissza hazudtak a fluorkinolonnal kapcsolatban. Azt írták benne hogy én már jól vagyok azt mondtam ott ( ilyet soha nem mondtam,) meg hogy a Cataflanra nem emlékszem... ezt mondtam. Ilyet se mondtam, hisz panaszomban is szerepel. De mivel akkoriban a rendőrség lezárta az ügyet így neki nem kellett dönteniük semmiről mert a rendőrség magasabb szerv.
Visszatérve addig irogattam az ügyészségre míg aztán újból nyomozást indítottak el.
Mivel pár illetlen levelet küldtem a Bubó e- mail címére, ezért ő feljelentett zaklatasert és rágalmazásért ( hogy nem a gyogyszerei miatt lett ezer bajom)
Emiatt engem a pincében lefenykepeztek mint köztörvényes bűnözőt. Pedig semmilyen módon nem fenyegettem meg, csak leírtam hogy egy gerinctelen féreg.
Na most jön az érdekes rész:
A sok testi bajom miatt már tudtam hogy teljes életem már sose lesz, fizikai munkat se tudok elvállalni így gyűjtöttem a papírokat hogy kapjak némi rokkantsagit. És úgy döntöttem hogy elmegyek egy neurofizikai vizsgálatra ( ENG) ami egy elektromos vizsgálat, ahol a kéz és láb polineuropatias ( idegkarosodas) merik hogy milyen állapotban van. Nekem volt a gyogyszar miatt egy enyhe bal oldali másfél év után ami azt jelentette hogy fekveskor éreztem a hangyákat a talpamban nem a lábfejben, de járás közben nem volt semmilyen fájdalom.
Na a SOTEn fogadott egy nagyon unszimpatikus asszisztensnő ( mint egy pszichopata úgy néz nevét szívesen elküldöm meg az arcát is) és szarrá füstölt árammal úgy árammal ( 2022 szeptember 25) hogy a mai napig érzem az áramot a lábaimban ( idegkárosodás) , a belmozgasom leállt, a kakit nem tudom kinyomni ki kell szednem az ujjaimmal, a csontjait fájnak, és egy évig keringett az áram a fejemben ( idegkárosodás) és hónapokig 20 percenként osszerazkodott az egész testem. A protokoll szerint a lábfejem megse mozdulhatna az áram hatására nekem több százszor volt a levegőben a labfejem. Csodálkoztam is hogy milyen erős ez az áram de azt mondta bajom nem lehet tőle. Meg kiírta a készülék hogy magas feszültség amit megláttam, de azt mondta ne foglalkozzak vele technikai hiba, közben vízzel locsolt . Kb 40 percig brutál áramot nyomott belêm , és az utolsó 5 percben ratert a kezemre, ahol semmit nem éreztem, gondolom levitte a protokoll általi szintre.
Erről csináltam videót youtubeon Kovács Magdolna Júlia néven vk fent a YouTube on. Na ilyet a szakasszisztensnő magától nem csinál valaki felkérte rá. Véletlenül senkit nem lehet kifüstölnk mert percenként maga állítja az áramerősséget , és nézi folyamatosan a képernyőt!!! Bármelyik Eng neurológus ezt mondja, véletlenül nem lehet .

Ahol tudom terjesztem is a tényeket .
Ámen!
Bocsánat, de itt emberek működnek, kár kiosztani a felelősséget a Sátánnak, aki persze ott van, de nem vonható jogi felelősségre...
https://rayhorvaththesource.substack.com/p/have-you-noticed-that-according-to
És a szörnyűlködés nem vezet sehová... Fel kell készülni arra, ami jön, és arra is, hogy nincs jogi megoldás, de Angelika akkor is fantasztikus!...
A húgom azt mondta (és nekem jobban teszik az ő megoldása, mint Szakáts Árpádé), mielőtt 32 évesen meghalt Torontóban, hogy ha az energia nem vész el, akkor a szeretet sem veszik el. Szerintem azért van még világ, bár az utolsó napokban sokak szíve megkeményül (nem emlékszem, csak az angolra, "grow cold", de én csak egy buta amerikai vagyok, aki mindent megtesz, hogy az ő szíve kimaradjon ebből, de egyedül kevés vagyok...)...
Miért áll még fenn a világ? (A húgom az első részben van)
https://rayhorvaththesource.substack.com/p/a-trilogy-of-why-the-world-people
Egyszerűen az ész megállt az orvoslásban (tisztelet a kivételnek) kb. 1995 tájékán, amikor elkezdték tolni a minden ellen védőoltást szlogent. Nem tisztelik a beteget, nem tisztelik az életet, végtelenül lenézőek, nagyképűek. És mindenki hülye aki nem oltatja magát. Emlékszem hogy ismerőseim oltóanyagaival hogy rulettezett a körzetiorvosuk,mikor engedélyezték hogy mixeljék a pfizert az astrazenecaval, és a többivel, úgy hogy az orvos azt sem tudta mi a egyik fiola tartalma és mi a másiké. Az emberek mégis ezekben bíztak. Aki nem oltatta magát idióta volt. A gyerekek még betegek, sérültek, mentálisan, testileg ha még nem halnak időelőtt. Istennek ilyen terve nem volt!
Istennek ilyen terve nem volt. Igen. Ebben reménykedünk. De hallgatom mostbéletembennelőször Dr.Bistey Zsuzsanna előadását. Nem igazán értem. De azt mondja az emberre a fény rávetül,de az árnyék ott van jelen abban a pillanatban és egyszerre. Azaz azt sugalja Isten feladata van az egyennek az embernek. Ki kall állni a jó mellett. Ha más nem szólni és terjeszteni szavakkal az igazat. Én is ezt teszem már rég. Dr.Bistey Zsuzsanna Youtube meghallgatása előtt is. Ahol lehet beszólogatok orvosnak cinikusan és hatósági embernek.Bizony ,bizony meg meg ütóm a bokám, de annyira nyomaszt az igazságtalanság és annyira nyilvánvaló, higy mást nem tudok. Így en is sokak másoknis, ismertek és ismeretlenek sok beszólogatasa idővel változást kell,hogy hozzon. 56 éves lettem. Nincs másom csak a tapashtalatom és a szavaim. Hát használom
. Beszólogatok orvosolnak. Ügyészeknek. GyámHatósagi embereknek. Ha más nem finoman elküldöm a picsaba a hazugsága miatt amit pénzért kifröcsög a szajaból. Ezt így oda momdom nekik. Egyszer csak lesz eredmény. Ha más nem 100 vagy 1000 év milva. De a szó és anak szelleme, momdandója nem vész el, csak sokára ér célba. Sokszor reménytelen. De akkor is a fényt kell igaznak tekinteni, mert a fény a valóság .És szólni az árny ,árnyékkot megemlítve az csak árnyék és nem fény. Ez az ember feladata. Embernek maradni e földön.
Ma a hatalom paragrafusai itt ebben a szuberén orszagban csak bazugságra vonatkoznak. Akkor szuverén ,ha mocskot kell védeni. Tedros és Bill Geci vakcinái azaz profit érdekeltségében azaz Pfizzer ampullák ide (orszagunkba) behozatalával szemben már nem szuverén.
Tehát fel lehet e hozni USA ban 3% a jelentett károsodás?
Nem. De fel kell.
Eredmény nem lesz.
De meg kell tenni!
Mindent be kell vetni. Minden adatot oda kell tenni.
Sok mindent lesepernek. Ahogy ismerem a birónőket (bírói kar 80% nő) azt mondja erre ez nem tartozik ide . Nem veszem figyelembe - (gögösen, és hátterbőlnutasították erre).
Azaz a bizonyíték nem bizonyíték neki ,így már. Aztán ezt lehet tovább göngyölíteni , lehet tovább kerdezősködni,hogy indokolja már meg kedves kibaszott borónő magyon tisztelt bíróság -
Miért nem tény a tény (bizonyíték) a maga számára? Hosszú játék. Isten adjon erőt !
Ez mindnyajunk érdeke.
Tisztelettel
Bitseyiék (Ertsey Attilával) a szép szavak ellenére pont olyan szabadkőműves társaság, mint a teozófusok! Sátán szokása- 9x igazat mond, 10.-re hazudik, de azt már nem veszed észre(pedig a fontos). Na, pont ilyenek. Ha észreveszed a hazugságot (nem künnyű, mert ezek már rafináltak), akkor jó. De kérdem én, miért egy osztrákot követnek ezerrel, aki ráadásul még utálta és bunkó, büdös parasztnak is tartotta a magyarokat, mig élt? Le is írta, és ezt majmolják? Ha netán kérdezni mersz, mert vn kérésed, vagy megkérdőjelezni, (én mertem), akkor meg lerohannak vagy épp kiközösítenek. Na, ilyen csapat ez, szekta ez is. itt már lassan az lesz, hogy forditva mondják- 9x hazudnak(de azt jól körbetámogatva!) 1x talán nem. Mindig, minden izmust, irányt a nemzetek feletti szab meg, legyen az "forradalom", "szabadságharc" kommunizmus, kapitalizmus vagy épp demokratizmus, patriotizmus és még sorolhatnám, mindent és mindenkit ez az erő mozgat, a Föld egésze a színpada, egyiket se hidd el. Ez itt egy torz világ, egy abberált, beteg emberképpel, de azért, mert a mozgatója is az! Ez bizony nem a Teremtő.
Örömmel olvastam a hozzászólását, pontosan így van, ahogyan írja: én úgy nevezem, hogy "hamis prófétákkal" vagyunk körülvéve, az igazságok és a hazugságok közti eligazodás pedig mára embert próbáló feladattá vált. Nekem két módszerem van erre. Meggyőződésem szerint _minden_ világnézet se több, se kevesebb, mint kétféle(!) kategóriába sorolható. Az egyik típusa, amit lehet például szakrálisnak vagy természetinek nevezni, aminél Istentől vagy ami ugyanaz, a természettől van levezetve és alárendelve minden, és számunkra szükségszerűen ez jelenti a tökéletest. A másik típus pedig, amit lehet például sátánistának, antikrisztusinak, vagy marxistának ("a lét határozza meg a tudatot" ugye...) nevezni (de például Drábik János talmudistának is nevezte), az egyén saját önzésére épít, mindeközben persze tagadva a mindent magába foglaló isteni/természeti rendet, és/vagy annak tökéletességét. Hamvas Béla tanításai kiváló segítségnek bizonyulnak a marxizmus felismerésében: az egyik tana szerint minden "-izmus" téved, mert saját (sic!) céljai elérése érdekében leegyszerűsítve láttatja a világot (lásd pl. a híres orwelli idézetet: "négy láb jó, két láb rossz"). A marxizmus átható bűze árad mindenből, ahol a kooperáció helyett "verseny"/"harc" ("békeharc”, „kultúrharc”, „osztályok harca”, „generációk harca”, feminista „nemek harca” stb.), "fejlődés"/"haladás", "demokrácia"/"tolerancia" és hasonló dolgok jelennek meg.
A "hamis próféta" pedig ott bukik le, hogy a magamutogatáson és/vagy a pénzkeresésen kívül nem akar semmit: nem szervez maga köré csapatot, és hiányzik a valódi "termék". Én nem vagyok rest emailt írni bárkinek is (és ugyanígy válaszolni is emailekre), és megdöbbentően sok esetben tapasztalom, hogy még csak nem is válaszolnak: pedig 100%-ig biztos vagyok benne, hogy finoman szólva nem árasztanak el senkit sem az értelmes kapcsolatfelvétel céljából írt levelek. Ha ide írnék egy listát, hogy kikkel hogyan jártam, talán el sem hinnék. Angelika egy ritka kivétel, rá igaz az antik bölcselet, miszerint "nomen est omen" :-)
Teljesen igaza van abban, hogy minden csak ködösítés... (Bocsánat, a kevés tapasztalatom sokkal régebben Magyarországon az volt a tegeződésről, hogy "Ne tegezz, mert lekurvázlak." :) Semmit személyes nincs itt szánva.)
A világtörténelemben SOHA nem győzött paraszt- vagy rabszolga felkelés. Az egész, amikor néha történt, csak az uralkodókat cserélte ki...
Mi a szabadság? Nagyjából nem más, mint egzisztenciális döntés, amit a legtöbb ember soha nem hoz meg, mert a korai kondicionálását követi:
https://rayhorvaththesource.substack.com/p/freedom-is-what-freedom-does-but
Miért nem tiltakozott a sok-sok ember, amikor szájkosarat raktak rájuk, mint a veszett kutyára (ja, a veszettség is kitalált betegség https://rayhorvaththesource.substack.com/p/something-must-give-when-everything)
Minden gnosztikus mozgalom a Sátántól való...
A probléma, a magyaroktól függetlenül egy kicsit komplexebb:
https://rayhorvaththesource.substack.com/p/who-rules-the-world
A "magyaros" kiszólásoknak az égvilágon semmi értelme nincs, nem vezetnek sehova, csak tovább megosztják az embereket (nem mintha ez lehetségesnek tűnne a magyarok között, de én csak egy buta amerikai vagyok, aki tud magyarul). Magyarország kihalási statisztikája már 1999-ben meghaladta a küszöbértéket, amely alatt egy népesség kihalása megfordíthatatlan...
Szerintem a magyarok, mint a kínaiak is, előképezik, hogy az utolsó napokban mi lesz. Bocsika, ami máris folyik...
Azért, mert te gyűlölsz mindenkit, aki nem olyan, mint te, és ráadásul nem is ismered azokat, akikről beszélsz, talán jobb lenne, ha előtte tájékozódnál, mielőtt leköpsz valakit, és a sárba taposod!
Mennyi harag van benned?! Át lehet ám forditani megértéssé, szeretetté, türelemmé, hálává. Csak rajtad múlik. Ehhez tanulni kell (mert bizony mindent tanulnunk kell a legelejétől fogva, ahogy megszülettünk) ,aztán tudni kell a sok információt megkülönböztetni (az igazat a hamistól) és még ez sem elég, hanem a sajátunkat hozzátenni, mert ez a "hozzáadott érték", addig csak adathalmaz, információ sokaság. "Követni", elfogadni bármit, bárkit lehet, ezt nevezik tömegnek, gondolkodni, megérteni ("megtérni") már nehezebb , de érdemes, azt gondolom. Mindig a "szándékot" kell figyelembe venni, mert az indítja el a tetteket is. Ez a "gyűlölet" szó mostanság divatos lett, bárki használhatja, én mégsem teszem, mert nem gyűlöltem soha senkit, nem is fogok, ugyanis pusztító egy érzés lehet, én meg nem vagyok sem magam, sem más ellensége (ellentéte már lehetek, mert mindenkiben benne van az ellen tett is). Bölcs ember nem használ ilyen szavakat, mert értelmetlen, ellenben nem hallottuk a saját meglátásaidat, pedig az a lényeg. Osszuk meg egymással, mert mindenből lehet tanulni. Áldott, békés, szép napokat kívánok Neked kedves Andi!
Ertsey -> Makovecz -> Rudolf Steiner, antropozófia, teozófia, okkult, Waldorf, Helena Petrovna Blavatsky stb.
Ha ennyiből nem világos, hogy ez egy marxista-sátánista vonal, akkor kár is magyarázni.
Jesszus! :( Nagyon nem vagy képben! Sajnállak! :(
Régen az volt a mondás, hogy: "chercher la femme". Ez mai változatban így hangzik: "chercher le juif".
Hát, ami az álorvostudományt illeti, az már jó 100 éve uralja a terepet. Sajnos a legtöbb orvosnak halvány gőze sincs, hogy mi folyik.
Ráadásul a kompartmentalizáció hozzájárul az orvosok hülyítéséhez:
https://rayhorvaththesource.substack.com/p/compartmentalized-medicine-turns
Persze az nem áll meg ott...
https://rayhorvaththesource.substack.com/p/compartmentalization-as-a-psyop
Bocsánat, én nem tudom, Istennek milyen tervei voltak/vannak, de annyiban biztos vagyok, hogy Ő csak azért teremti az embert, hogy az boldog legyen...
Pontosan
Úgy tűnik, manapság a medikusokat nem valódi orvosoknak képzik ki, hanem gyilkosoknak, akik jóhiszeműen ki is tanulják a sátánizmus szakmát. Amikor kész a tanuló, a nagymester fel is használja őket saját aljas céljaira, a törvényesített gyilkolásra.
ezek nem medikusok. Ezeket alapellato gyermekorvosoknak es haziorvosoknak szolo webinaron mondtak....
Köszönöm. Akkor a helyzet még rosszabb. :(
Pár napja ezt a szót , fogalmat boncolgattam itt.
Oltó.
Oltó?
Oltó orvos. Mióta van ez a szó? Mióta van ez a fogalom? Az egy specifikáció?
Különleges tudást igényel?
Azaz mondjuk példának, olyan, mint a bőrgyógyász?
Oltani, szúrni nővérke is tud.
Sőt egy leszerelt bunkó katona is. Orvos kell oltáskor a nővérke mellé?
Miért?
Akkor valójában nem olt. Felügyel. Hát ha a nővér emberi, azaz ember és mosdóba nyomja a halált! Tehát felügyelő ,nem "ótó". Katonai buszok is jártak COVID protokol idején.
Megálltak bizonyos helyeken COVID hiszti alatt.
Már akkor is nevetséges volt az ótóbusz kifejezés.
Ótóorvos, ótóbusszal.
Római birodalomban Caligula meg a lovát is kinevezte miniszternek. Amikor a hatalom a, birodalom haldoklik a legképtelenebb jogszabályokat is beveti, almalmazza.
Ez így van hiszen az összes orvosképzőt, gyógyítókat képző iskolákat a Rockefellerek becsukattak, mondván majd ők alapítanak orvosi egyetemet,ahol egységes képzést írnak elő. Eleinte a gondolkodást nem tiltották, manapság már abszolút tilos. Viszont olyan egót nevelnek beléjük, ami több emberöltőre elegendő lenne..De tudás: sűrű fizikai test működése, a felállított normák az test értékeire, és ha eltérés van a normákhoz képest, akkor melyik gyógyszert kell életfogytig felírni. Sajnos ennyire
OLVASD!
TED talk 2010.02.21. YT.
INNOVATING TO ZERO
MIK AZ UJ TIPUSU OLTASOK
CÉLJAI? DEPOPULACIO!
ELMAGYARAZZA
B.G.! HIGGYEN A FÜLÉNEK!
NEKI HIHET MINDEN BIRÓ!
Ugyanezt jelenti ki egy 2011-es újság címlapon, amit valaki megőrzött aztán gondolom még sokan mentették, másolták, mert nekem is megvan.
B. G-vel készített képes, szerkesztett lapon ez a szöveg áll : 'amikor azt mondta, hogy a világ lakosságát 10-15 %-kal lehetne csökkenteni oltásokkal, annak melyik részét nem értetted?"
Lehet Magyorországon bizonyítéknak bemutatni az amerikai VAERS-t?
Ott is csak kb. 3%-a van lejelentve a sérülésknek és a haláleseteknek, és azokból csak kb 3%-ra adnak kártérítést (az adófizető pénzéből, mert a gyártók immunisak a jogi perekre), de az, hogy adnak kártérítést, önmagában bizonyítja a törvény előtt, hogy az injekciók károsak. A másik lehetőség az ampullákban levő mérgek bemutatása a bíróság előtt, megerősítve azzak, hogy sok közülük akkumulálódik a szervezetben, mások pedig akár évtizedekkel később okoznak rákot meg miegyebet...
Már 2021 novemberében világos volt a VAERS nyilvántartásában (amit utána visszamenőéleg megváltoztattak, de nem olyan mértékben, hogy nem használható bizonyítékként), hogy az injekciók károsak és halált is okozhatnak, ráadásul ez itt az USA-ban ciklikusan folyt le, és a ciklusok függetlenek voltak attól, hogy ki volt a gyártó:
https://rayhorvaththesource.substack.com/p/proof-of-genocide
itt is. 1-10 szazaelk kozt
Tehát ott is az van, ami itt: a bíróságok voltképpen csak a hatalmat szolgálják? :(
TED talk 2010.02.21.
Innovating to zero.
Higgyen a fulenek!
Hihetetlen, mekkora lélek erő van magukban, hogy ilyen mélyen gonosz emberekkel szemben nyugodtak tudnak maradni! Ez valami elképesztő, ami ezzel az egész sátáni oltás dologgal kapcsolatban történik!
Isten aldja meg magukat Angelika! 🙏
Deagel-jelentes
2025
Mi a neve ennek a nyomorult, gerinctelen ügyvédnek?
2. Amikor jöttek a horrorisztikus mellékhatások elkezdtem neki irkalni a bajaimat sorra, azt mondta kopjak le róla ! Ez is megvan ez az írása. A gyógyszarok felirasanal háziorvosom lett, de csak 4 hónapig mert utána mivel cserben hagyott , így egy szigetmiklosi háziorvost választottam. Olyan rossz állapotba kerültem hogy otthonról végzett telefonos munkámat se tudtam elvégezni, mert ahogy elkezdtem beszélni úgy éreztem sztokot kapok. Szem golyó fájdalom, neuropatia, szivszuras, egy hónap alatt 20 kg fogyás, viszketés, krónikus fáradtság....hogy mit csinál a fluorkinolon a testtel erről bárkinek szakirodalmat tudok küldeni. Egy sejtolo idegméreg. És soha nem jön ki belőled. Belenyul a dns- be...sorolhatnám. Sokan évek múlva eutanara mennek. 1,5 év alatt kb 60 - osra felgyogyitottam magam , amikor jobb napjaim voltak akkor buszra is szálltam. Aminek örültem hogy a lábaim épek maradtak mert sokan tolókocsiba kerülnek .
Közben hittem abban hogy az indokolatlan gyógyszerfelirassal és párosítással okozott súlyos egészségkárosodás miatt a feljelenteseim sikerrel járnak. A rendőrség munkáját ott kezdtem megismerni. Ahelyett hogy igazságügyi orvosszakértőt rendelt volna ki ami eloiras, a népegészségügyi járási hivatal mai napig ismeretlen nevű ( mert a neve titkos) orvos döntését elfogadták ahol még lett állapítva hogy minden ok, Bubó nem hibázott. Aztán a rendőrség azt mondta nekem hogy nem fellebbezhetek mert a fellebbezési idő lejárt, mikor én semmilyen levelet nem kaptam tőlük. A postasom inkább betori az ajtót de mindent átad. Mikor kértem hogy igazolják hogy kiküldték erre nem jött válasz . Panaszt tettem a heves megyei ügyészségen, ahol szintén mindent rendben talaltak.
1. Én nem csodalkozom már semmin.
Mert ha ez nem történik meg velem én nem nagyon hinném el. Úgyhogy röviden leírom az elmúlt 4 évemet, hogy az orvosi maffiát a hatósági maffia védi.
Amit leirok abban száz százalékosan biztos vagyok. Neveket is kiirhatnam most butitva írom
2013 elején randiztam egy budapesten és heves megyében is praktizáló haziorvossal kétszer találkoztam vele, de nem volt szimpatikus. A két találkozás után több meztelen képet küldött magáról , szerelmes leveleket de elutasítottam. Mind megvan a mai napig. Nevezzük Bobonak az orvost. 2018 - bán újból írt pár sort de akkor se érdekelt.
2021 ben elhúzódó hörgőhurutom lett, covid volt vagy nem gőzöm nincs , de lényegtelen ,😃, és nem értem el a háziorvosomat,és egy meggondolatlan ötlettel messengeren rairtam erre a bubora hogy régóta köhögök de a tüdőkapacitasom még jó.
Ennyi információ birtokában postai úton küldött nekem recepteket.
14 db Fromilid unot, 50 mg Cataflan, 14 db Savulint, ahogy írta úgy vettem be ami ezután következett az maga volt a pokol.
A savulin ( levofloxacin - fluorkinolon)legveszélyesebb )a világ legmagasabb rokkantsagi skalajaval járó antibiotikum, több országban be van tiltva, nálunk egyenlőre szigorítás van rá amibol az orvosok semmit nem tartanak be , csak életveszélyes állapotban adható ha már más antibiotikum nem segít. Ogyei EMA FDA szigorítások. Ráadásul Cataflant írt fel mellé és Fromilid unot ami egymassal kölcsönhatásba lép egymással és 5 csillagos életveszélyes állapotot hozhat létre ( gyogyszerparositasos oldalon ellenőrizhető)
Köszönöm az írást Olvasom is a hsz-eket... irhatnék bármit, de tegnap elém jött egy cikk, ami összeszedegette a szerinte "legjobb " idézeteket a "világ vezetőitől" a népességszabályozásra. Hát vannak benne nagyon gonosz, kevésbé gonosz gondolatok, de olyat nem találtam, ami nem az. Itt olvasható pár. Ami az elképesztő hogy ez folyik, nem kell feltételezni, mert működik. Ja, hogy már nem is nagyon tagadják? Nincs értelme a kovidfasizmus után, ahol leszerepelt az emberiség, bármit megcsinálhatnak velünk, és meg is teszik, nem kell ehhez már injekció sem! 2027-re pl Svédországban már nem csak a 80-70-60 év felettieknek lesz "kötelező" az eutanázia, hanem bárkinek az lehet, ha a társadalomra károsnak találják(a bírák között már egy erkölcsös nincs és nagyon jól fizetik őket most már nálunk is, idéntől) Ráadásul úgy, hogy "maguk kérjék"! Pl egy 24 éves lány maga vette be a méregkapszulát, amit felírtak neki, mert depressziós lett valamiért, és kijelentett "nincs értelme az életnek". Azonnal felajánlották neki , hogy akkor nyelje csak le. a kapszuéát, ez a megoldás! Meg is tette, a szülők perelte, a bíró meg a lánynak adott igazat. Pont. Az időseknek már 61 év felett felajánlják a statisztált halált, sokan választották, főleg Kanadában és mind fehér. De a sérült gyerekek szölei is 1 éves kortól "kérhetik" a gyermekük meggyilkolását, Belgiumban 12 éves gyerek, ha kéri, akkor meggyilkolják (csak egy kapszulát kell bevenni ám már, fel is irják) nem kell a szülői belegyezés sem. ...és még folytathatnám, nem, nem mese, 2027-re bárkire kiterjeszthető ez, 2 "orvos" jóváhagyása kell, semmi más, őket meg ezért fizetik. Volt amelyik dicsekedett, hogy már 4-500 embert gyilkot meg...értitek, hogy ezen józan ésszel már nem lehet segíteni? Ja, és ha nagyon sokat ellenkezel, akkor 2 év múlva egyszer csak megjelenik egy szürke autó, és megkér, hogy vedd be a kapszulát, ha nem akkor "besegítenek". Ny-Európában már utolsó partikat rendeznek a gyereke a szülőknek, és a végén együtt élvezik a kapszulabevételt... a fiatalokat azzal tömik, hogy az öregek teher nekik, vagyis vegyék rá őket, hogy legyenek öngyilkosok, "államilag engedélyezetten", mindenkinek "jobb igy", az időseket, (de már nem csak azokat!), meg e-mailokkal bombáznak, hogy ne legyenek teher a társadalomra, most még dönthetnek, haljanak már meg "emberhez méltóan", de most ám, csak egy kapszula! és akkor lehet mazsolázni, mi mindent találtak ki nekünk. Kovid? Ehhez képes egy lágy gondolat. LEGJOBB IDÉZETEK A VILÁG „VEZETŐI”-től, akik elismerik a NÉPESSÉGSZABÁLYOZÁS szükségességét https://www.napitema.com/2025/01/legjobb-idezetek-vilag-vezetoi-tol-akik.html Azt kell megérteni, hogy vagy szörnyen- mint Palesztinában a zsidók, vagy épp ukrajnában az ukránzsidó fasiszták irtják, mészárolják le az embereket, (Afrikáról nem is beszélve) - vagy alattomosan (mindenbe mérget téve) vagy eutanázával-egyenlőre ajánlottan, 2 év múlva kényszeritve bárkit, de mindenképpen ki fogják irtani az emberek 80-90%-át. Egyetlen módon lehetne megakadályozni- ha mindenki összefogna, de ez ugye hiú ábránd, hisz épp maguk kérik a "kegyes halált" igy vagy úgy. Megoldás a párhuzamos társadalom, de gyorsan.
Jesszusom! 😩
6.Ráadásul az aramos kifüstölésem előtt 4 honappal korabban voltam ultrahangos vizsgálton semmit nem talált az orvos, aztán elmentem ugyanahhoz az orvoshoz és megállapította hogy szét vannak roncsolva az erek idegek a labaimba és sclerosist is megállapított.
Na most a probléma az is a roma gyereket meg az igazságügyi orvosszakértő előtt küldtek rám, hogy a sok károsodás miatt utólag hogy tudjam bizonyítani mi mitől ered.
De a rangatasom előtt és ENG után másik ultrahangosnal is jártam de az meg kiküldött mikor faggatott minek jöttem hozzá és elkezdtem mondani mit tettek velem a SOTEn és csak a jobb lábamat vizsgálta ki de már ott leírta o is hogy károsodott.
Aztán ami ugye érdekes de senkit nem érdekel hogy az Eng vizsgálat( tehát a lábam amikor oda mentem) alig mérhető bal oldali polineuropatiat állapított meg , aztan érdekes hogyan lett szetroncsolt a kivizsgálás után?!
Jah a rendőrségi aktámból az is kimaradt hogy én megkértem a szakasszisztensnő felettesét kifüstölésem után azonnal küldje el az áramerősséget hát nem tette. A többi levelezés az ott van.
Aztán mikor feljelentettem a szakasszisztensnőt akkor a kihallgatott rendőr az én tudtom és megkérdezésem nélkül oda írta hogy nulla Ft kártérítési igényem van a SOTE ellen , egy egyes se fért volna mellé, mikor ezt észrevettem panaszt tettem, erre a felettese azt hazudta a meg följebb lévő felettesének hogy én azért tettem panaszt mert nem írtak oda az összeget. A kettő nem ugyanaz ezt is rendőrségi aktámból tudtam meg.
Visszatérve mivel megírtam a bubonak hogy egy gerinctelen féreg, tudom hogy benne volt a keze a kifüstölésemben ezért O tavoltartasit kért tőlem a leveleim miatt. Na most ez Egerben lett volna, de mivel megírtam hogy a házat se bírom elhagyni nem tudok megjelenni. Erre közli a kirendelt védőügyvédem hogy nem baj majd atteszik Szigetszentmiklósra mivel itt lakom . Át is tették úgy hogy nem szóltak róla direkt meg a védőügyvédem se aki semmiben nem segített és eljött értem két rendőr és betuszkolt az autóba hogy itt a bírósági online tárgyaláson részt vegyek. Ezután kiküldtek nekem egy 20 ezer forintos csekket. Hiába tettem panaszt hogy ők nem szóltak és az ugyvedem sem elutasítottak.
És ami még a bubot illeti mielőtt szarrá lettem fustolve egyik ismerősöm facen akinek a Bubó is udvarolt megírta nekem hogy a Bubó felhívta őt telefonon és ordítva mondta hogy engem elfog tenni labalól.( Gondolom hogy kirúgták én miattam) Akkor még kinevettem, de elmentettem a levelezést a fenyegeteserol és a rendőrségnek elküldtem hogy én is kérek tavoltartasit ellene hisz életveszélyesen megfenyegetett. Erre se kaptam választ
Másrészt hatóság félrevezetése és hamis tanúzás miatt is feljelentettem hisz bizonyitottam hogy szexuális O zaklatott meg 2013 ban , másrészt a fluorkinolon okozta egészségkarosodasomat okozó ambuláns lapjaimat látta 2021 áprilisáig azokat nem csatolta mondván én vagyok a hülye bekepzelem a fájdalmaimat.
És mivel az aramos kivégzésem után lett újból 4 nappal háziorvosom akkor lettek ugye az Eng okozta egészségkarosodasomat igazoló ambuláns lapok és a fluorkinolon károsodásomat igazoló ambuláns lapok pont ezek nem kerültek bele a rendőrségi aktamba, pedig a rendőrségnek az összes háziorvosom neve le lett diktálva.
Megkérdeztem a nyomozot hogy lehetséges hogy nem kerültek bele válaszra se méltatott.
Jah mikor a tavoltartasi végzést hoztak ellenem akkor is volt egy igazságügyi orvosszakértő aki meghallgatott és mikor már biztosra mentem vittem magammal a karokozasomat okozó ambuláns lapokat azt mondta neki az nem kell. Nem viccelek.
A roma származású gyereket aki megrángatott szándékosan ( 2023 április) azt is feljelentettem, mindent leírtam róla hogy néz ki fényképpel együtt hisz küldött magáról milyen autóval jött, mikor hívott mit írt mit hazudott magáról minden rögzítve van messengeren de azt is mondtam hogy ki küldhette rám ( hisz végrehajtó semmi más) és mivel orvos és szakasszisztensnő benne szerepel , hát ők nem nyomoznak mert régen volt ( 2 év után 4 ik rendőr kezdett az üggyel foglalkozni , mert innen Szigetmiklosra áttettek a 8 ba aztán a 9 kerületbe, ott hallgattak ki, aztán visszadobták szigetmiklosra itt meg közölték hát régen volt még a facen nem találják:)))
Tehát nem számít hogy valaki hozzám jön aki csontkovácsnak és gyógytornásznak adja ki magát aztán maga elismeri hogy hozzám nyúlt ( ez is rögzítve van) , megtep hogy a kórházban kötök ki, tehát ez így rendben van, nem kell kihallgatni és nem kell felmutatnia milyen végzettsége van.
Az ugyeimben senkit nem hallgattak ki se a szakasszisztensnőt , se a bubot se a roma végrehajtot.
Jah és az exem tanúvallomasa is eltűnt akivel anno együtt laktam mikor fluorkinolon károsult lettem, azóta lelépett,gondolom nem tetszett nekik hogy közölte hogy nekem az égvilágon semmi bajom nem volt a fluorkinolon antibiotikum patkányméreg előtt.
Biztos hogy van amit kihagytam de a lényeget talán értitek
Itt vagyok szetroncsolva , minden károsodásom után készültek ambuláns lapok , de a hatóságokat ez nem érdekli.
A bubo ellen gondatlanságból elkövetett egészségkárosodás és párosítás miatt , jogtalan adatbetekintes , jogtalanul lett másodjára háziorvosom, és felbújtas gyanúja miatt folyik az eljárás + életveszélyesen megfenyegett hogy eltesz labalól, de őt sem hallgatták ki sem azt a csajt akit felhívott hogy eltesz labalól. Most nagy nehezen valami X nem tudom kihez küldtek a fluorkinolon okozta ambuláns lapjaimat hogy megállapítsa hogy a gyógyszarok okoztak e hisz azóta kétszer is ért károsodás, így igazságügyi orvosszakértő nem vizsgált ki.
Kertem azt is hogy ugyeimet együttesen nyomoztak hisz biztos vagyok hogy az elkövetők ismerik egymást de semmire nem reagálnak. Ha nincs ugyveded total hülyének néznek és visszaélnek a hatalmukkal. Aki kíváncsi a korrupt hatósági személyekre tételesen ki mit csinált az írjon nekem kovacs.magdolna.julia@gmail.com címre.
Amúgy olykor kiteszem Facebookra is a vegzeseket mennyire vagyok hülyének nézve meg milyen egy tragikomikus érvelése egy hatósági személynek.
Neveket nem törlök ki csak a bubojét mert ott távoltartasim van. Melyek azok a csatornák ahová ha valamit kiírók nem tudják a hatósági személyek sem kitörölni ?
Magdi
5. Közben panaszt tettem mind a Bubó mind a szakasszisztensnő mind a igazságügyi orvosszakértő és pszichiáter ellen, a dél pesti etikai bizottság megállapította hogy mindhárom esetben szakmai kifogást talált. De ez sem érdekel senkit. De mivel területileg nem illetékes tovább küldi az illetekeseknek.
Eljárási hibák :
A protokoll szerint szakasszisztenso nem végezhet orvos nélkül ilyen jellegű tevékenységet. Szakképzettsege sincs igazolva. A bizonyíték nem teljeskörű bizonyitek, mert több száz számnak kellene szerepelni hogy percről percre milyen dózisú árammal füstölt ki, nem egy másodpercet bemutatva.
Aztán ami még érdekesebb, hogy a nyomozó hadnagy felettesének aki ügyész vezeték neve megegyezik , (nagyon ritka vezeteknev) megegyezik a szakasszisztensnő felettesének aki egy neurológus vezeték nevével. Kertem az ügyészt többször is nyilatkozzon nem rokona a szakasszisztensnő felettesének, hát a mai napig nem válaszolt. Aztán meg azt írták nincs jelentősége mert az ügyet lezárták!? Mocskos patkányok.
Aztán meg azt írta az ügyész felettese hogy nem rokonok , kértem ezt igazolja milyen módon ki mi által jutott ehhez az információhoz ( családfakutato ..stb) erre már nem válaszolt, én azt kértem az ügyész nyilatkozzon , nincs gyámság alatt úgy tudom. Ilyen ritka vezeteknevvel nem sok ember szaladgál a 8 kertben.
A szakasszisztensnőt azóta eldugtak a SOTEn mert már nem ő veszi föl a telefont, hol azt hazudjak hogy ott dolgozik hol letagadjak.
A fluorkinolonos roncsolt testem után jött az áram és még nincs vége, jön a következő horror :
A youtubos videómat megnézve a Facebookon ramirt egy roma származású férfi aki csontkovácsnak és gyógytornásznak adta ki magát és azt mondta sztrokos embert is helyreállított ( minden el van mentve a levelezesunk) már és addig fűzte az agyamat hogy eljohessen hozzam , hát én idióta értelmi fogyatékos agyammal belementem. Viberen ráadásul olyan kifejezéseket használt amiket neurológusok használnak előadásokon, tehát valaki súgott neki a háttérben hogy a céljuk megvalosulhasson. Na ide jött semmi mást nem csinált csak tiszta erőből megrángatta a combjaimat allva ( ilyet küzdősportokbam csinálnak aztán gyorsan mondta hogy feküdjek le és a bokámat rángatta tiszta erőből maga felé az izmos karjaival. Aztán hirtelen dolga lett és elrohant. Akkor állt össze a kép hogy itt valami nem stimmel. Aztán ezek után már este lelkesen írkalt és mikor megkérdeztem ismeri e a szakassszisztensnőt ( név szerint írtam ki neki N.Zs. ) akkor azonnal letiltott. Akkor tudatosult bennem hogy ez a roma bűnöző alcsontkovacs, álnevén Patryck Gold , ez a szakasszisztensnőt ismeri, viszont nagyon hasonlít a szakasszisztensnő felettesére tehát rokona lehet. Róluk a szakasszisztensnőrol és a felettesérol a neurológusrol van kép a SOTE honlapján.
Hát nem lopni vagy udvarolni jött ide az is biztos. Ráadásul elismeri mikor írtam neki hogy miért rángattal meg hogy hozzám nyúlt. A merényi kórházban kötöttem ki bokazuzodassal lábfej és medence zúzódással, illetve utána már a fazekat sem bírtam folemelni és a gerincgyógyászati központban kötöttem ki, ahol kiderült hogy gerincsérvem lett ami érinti a gerincvelőt, és elajartak küldeni sepmed vizsgálatra ami szintén áramos mondtam hogy nem. Aztán nem értették hogy miért én meg nem szarozva az összes gerincgyógyász orvosnak megírtam mit csinált velem a szakasszisztensnő, mellékhatásokat leírtam erre ingyenesen gyorsan teljes gerinc mellett csináltak nekem agyi mrit ahol kiderült hogy az agyi venaimat is szetb.szta az áram . Mondtak jó hogy szóltam mert a sepmed vizsgálatot így nem merik megcsinálni mert felbolygathatja a károsodott agyi ereket. Azt is mondták hogy egyértelmű hogy áram tett tönkre így nem a gerincsérv.
A fluorkinolon antibiotikum csinált egy fehér foltot ( ischemias eredetű myelon karosodas) és emellé jött az erek károsodasa az áram miatt.
4. Most jönnek a még érdekesebb dolgok
: